Én és a legjobb barátom

13.

Reggel Rufus ölelő kezei között keltem. Ugyan úgy feküdtünk mint az éjjel. Rufus halkan szuszogott, a hajamba. Lassan megfordultam vele szembe. A bal keze a hasamról, a derekamra csúszott. Az arcunk rohadt közel került egymáshoz. Meglepően jó érzés volt, vele aludni. Vett egy nagyobb levegőt, és lassan kinyitotta álmos szemeit. Először csak körbe nézett hol is van, majd rám.
-Jó reggel Laney.-Suttogta halvány mosollyal az arcán.

-Jó reggelt.-Suttogtam vissza.

-Jobban vagy már?-Kérdezte, és egy kicsit eltól magától. Sóhajtva bólintottam, de lekonyult a szám. Annyira bántott a gondolat, hogy nem kellettem az anyukámnak. Néha olyan esetlennek érzem magam, egy anya nélkül. Kell egy gyereknek, főleg egy lánynak. Apu mindent megtett értem, hogy ne érezzem a hiányát, de persze űres maradt az a hely a szívemben, amit anyu okozott. Hiába takartam, fedtem le, attól még ott volt. Nem velünk volt, hanem egy másik családdal, nagyon rossz érzés.
-Hé!-Eszméltem fel a bambulásból.-Ne legyen rossz kedved, kérlek.-Mondta és végig simított a hajamon. Annyira zavarba ejtő volt ez a pillanat.

-Köszönöm.-Suttogtam.

-Annyira sajnálom az estét.-Mondta keservesen. Mire megráztam a fejem, ,,hogy nem az ő hibája, ne sajnálja" alapon.

-Amúgy jó buli lett volna.-Húztam mosolyra a számat. Nem akartam, hogy Rufus rosszul érezze magát, ezért próbáltam poénkodni.

-Tényleg?-Kérdezte meglepetten.

-A házigazda megjegyezte, hogy kár, hogy van pasim...-Vagyis álpasim, tettem hozzá magamban, mire Ruf szemei kitágultak.

-Mi? Komolyan?

-Igen.-Bólintottam.

-Marha jó...-Dünnyögte. Elmosolyodtam és lemásztam a kezéről. Felültem és nyújtózkodtam egyet. Lassan a lábaimat a földre raktam és felálltam. A tegnapi kép darabjai ott voltak a földön, sóhajtottam egyet, megfogtam a darabokat és felvettem, majd kidobtam a kis kukámba. Rufusra néztem aki engem nézett, szomorú volt, ahogy én is. Az élet kegyetlen, és kiszámíthatatlan. 12 évesen nagyon hiányzott anyu, rettentően fájt a hiánya. Csak úgy eldobott. Ki gondolta volna, hogy az anyukája elhagyja. Hát én nem, és a legszomorúbb az egészben, hogy betartotta, tényleg nem látogatott meg többet.-Megyünk reggelizni?-Kérdezte Ruf, mire bólintottam. Rufus is kimászott az ágyamból. A haja össze vissza állt, a szeplőit a reggeli napfény megvilágította. Egyszerűen tökéletesen nézett ki.-Mi az?-Kérdezte, és halványan elmosolyodott. A kis gödröcskéi is megjelentek. Imádtam a gödröcskéit.

-Semmi.-Ráztam a fejem, és lenyeltem a mosolyomat.
Rufus kinyitotta az ajtómat, és jelzett a fejével, hogy menjek. Kisétáltam ő meg utánam. A konyhát céloztam meg, ahol apu szorgoskodott. Az asztalnál három tányér volt kikészítve. Meghallotta, hogy jövünk ezért ránk kapta a tekintetét.

-Jó reggelt gyerekek.-Köszönt.

-Jó reggelt.-Suttogta Ruf, és leült az egyik székre.

-Jó reggelt apu.-Apu közelebb sétált, és átölelt jó szorosan.

-Jól aludtál drágám?-Kérdezte kedvesen, és a hajamba puszit. Anya járt a fejemben az, hogy láttam, hogy beszéltünk és persze az is, hogy Rufussal aludtam. Úgy igazán vele aludtam.

-Is-is.-Mondtam.

-Jolvan akkor. Laney tudom nehéz anyád nélkül, kellett volna ahhoz, hogy felcseperedj. De nem volt itt......most meg már kár érte sírni. Elvagyunk mi ketten.....és Rufus.-Mondta, mire elmosolyodtam. Rufra néztem aki helyeslően bólintott. Igen, ők az én családom!
Apu csinált nekünk rántottát. Rufusnak limonádét, nekem pedig vett baracklevet. Megreggeliztünk, és közben beszélgettünk. Teljesen más volt a téma, ami jól esett. Valami filmről beszélgettek, ami most jön ki a moziban.

-Menjünk el, megnézni.-Mondta apu.

-De ez horrol.-Ráztam a fejem.

-És?-Kérdezte Rufus.

-Tudod, hogy nem szeretem.

-khm félsz...-Nevetett mire a fejemet keztem rázni. Apu meg felnevetett.
Reggeli után Rufus haza ment. Én átültem a kanapéra, és bekapcsoltam a tévét. YouTube-on kezdtem keresgélni, mikor apu megjelent, és leült mellém.

-Tudod...-Kezdte óvatosan, mire abba hagytam a keresgélést, és ránéztem.-Az este megakartalak még nézni, hogy alszol-e, és megölelgetni. De láttam, hogy ezt Rufus helyettem is megteszi.-Mondta, mire egyből elvörösödtem, és égni kezdett az arcom.-Örülök nektek.-Mondta kedvesen.

-Nem vagyunk együtt.-Ráztam a fejem.

-Miért nem?-Lepődött meg.

-Mert ő a legjobb barátom, apu.

-A dolgok változnak, most ketten vagyunk, de lehetünk hárman is Rufussal, vagy akár négyen...-Suttogta.

-Tetszik neked valaki?-Kaptam a kezem a szám elé. Egybűl leesett mire akar kilyukadni.

-Csak akkor beszélek erről, ha te is Rufusról. Őszintén mondd el, hogy mit érzel iránta.-Köztünk sose volt semmi tabu, csak néha kellemetlen egy-egy beszélgetés. De akkor is megbeszélünk mindent, nincsenek titkaink.

-Oké.-Vettem egy nagy levegőt.-Nem igazán gondoltam még arra, hogy Rufus meg én.....mint szerelemből nem érzek semmit. De nem tagadom, hogy nagyon helyes, és figyelmes.....ha Ruffal vagyok, akkor minden olyan más. Olyan megnyugvás volt az este, jól esett az ölelése és az illata...-Ráztam a fejem hitetlenkedve.-az igazi Rufus illat a legjobb. Az adja meg az Otthon érzését.-Mondtam, és talán kicsit zavarba is jöttem, a szívem a torkomba ugrott, ahogy rágondoltam. Apa mélyen hallgatott, és hümmögött.

-Te beleestél a legjobb barátodba.-Mondta bólogatva.

-Csak nem?-Néztem félve rá.

-De.-Bólintott.

-De ez lehetetlen.

-Nem az drágám.

-De ő Collins a szomszéd srác, a legjobb barátom. Nem lehet több.

-Ahj drágám. Ebben semmi rossz nincs.

-Nem estem bele Rufba.

-Akkor miért vagy ennyire elpirulva?-Mosolygott.

-Ahh. Na jó, talán kicsit tetszik.

-Kicsit mi?-Nevetett.

-De mindegy is, Rufusank valaki más tetszik.-Vontam vállat.

-És, ki az?-Kérdezte.

-Nem tudom.

-Akkor póbáld meg kideríteni.-Mondta.

-Oké, de nem akarja elárulni, és alapból nem akarom tönkre tenni a barátságunkat, ha nem jönne össze az lehet végzetes lenne.

-Én azért szorítok nektek.-Ölelte át a vállam.

-Na hadd halljam, veled mi van?

-Hát van egy nagyon kedves, és csinos szingli kollégám.-Mondta.

-Igen? Folytasd.

-Paigenek hívják. Gyönyörű nő, kicsit fiatalabb mint én. Gyerek orvos. Van egy lánya is, szerintem idősebb nálad.
És úgy elhívnám vacsorázni, de nem fogom.

-Mi, miért?

-Mert jól elvagyunk ketten.-Suttogta.

-Most mondtad, hogy lehetnénk hárman, vagy négyen is.

-De fura lenne neked...-Kezdte, de nem hagytam, hogy befejezze.

-De boldog lennél, nagyon megérdemled a boldogságot apu, és örülnék annak ha tényleg szerelmes lennél.-Mondtam.

-Akkor elhívhatom?-Kérdezte.

-Persze. Hívd el, menjetek szépen randizzatok fiatalok!-Nevettem.

-Istenem te lány. Mi lenne velem nélküled?-Puszilt bele a hajamba.