Én és a legjobb barátom

10.

Végre elérkezett a péntek, a reggelem nem telet valami jól. Kezdjük azzal, hogy elaludtam, és úgy gondoltam nem megyek ma suliba. Igen, mostanában sokszor gondolom ezt. Még éppen nem volt fél 8, mikor Rufus megjelent a szobám ajtajában.

-Na nem, ki az ágyból.-Mondta, mire mégjobban magamra húztam a takarót.

-Nem. Menj nélkülem, én nem megyek Rufus.-Mondtam a takaró alól.

-De jössz.-Mondta ellentmondást nem tűrően. Közelebb sétált és lehúzta a takarómat.

-Ne már.-Néztem rá szomorúan.

-Deee.-A szekrényemhez sétált és kinyitotta. Nézelődött majd hozzám vágott egy szoknyát, pólót, pulcsit.-Öltözz mert elkésünk.-Sétált ki az ajtómon.

-Nem akarok menni.-Motyogtam de azért felöltöztem. Pár perc múlva, lementem. Ruf a kanapén ült, egy rövidnadrágban és egy Vans pólóban.

-Végre, gyere már.-Mondta.
Felállt és az ajtóhoz sétált, a táska a vállán volt. Nagyot sóhajtva követtem. Az ajtó melletti kis zsámojra leültem, hogy felvegyem a cipőm, de nem találtam sehol. Balra néztem, de ott csak apu cipői voltak, elhúztam a számat és felnéztem. Rufus megforgatta a szemeit és felrohant a szobámba. Ja, tényleg felvittem őket... Ruf lesietett a kezében az Airommal. A kezemet nyújtottam, hogy elvegyem a cipőt, de rám se figyelt. Nem modott semmit, csak a lábaim elé térdelt. Gyengéden megfogta a jobb bokámat és megemelte, majd ráhúzta a cipőmet. Majd gyors bekötötte. Majd ugyan ezt tette a bal lábammal. Beharapott ajakkal figyeltem a jelenetet.-Ne szokj hozzá.-Mondta és felhúzott.

-Nem, dehogy.-Bazsajogtam.
Kimentünk és gyalog indultunk el. Próbáltam tartani Rufus tempóját, de alig sikerült. 

-Te hibád ha elkésünk.-Mondta.

-Tudom Ruf. Sajnálom, mehettél volna nélkülem is.-Sóhajtottam.

-Nem baj, még talán oda érünk kezdésig.
Hát nem értünk oda, csengő után 10 perccel estünk be. Bevallottam, hogy az én hibám volt a késés, Rufus ide ért volna időben, ha nem kell rám várnia. A tanárnő bólintott, és csak engem írt be későnek.
-Miért csináltad ezt?-Suttogta Ruf, miközben a füzetébe írt.

-Mert az én hibám, a késés.-Suttogtam.

-Együtt késtünk el, ha akartam volna akkor nem megyek érted, és beérek. De nem. Nem kellett volna magadra vállalnod.-Rázta a fejét.
Elengedtem Ruf szavait. Szünetben a teremben maradtunk, nem volt semmi kedvünk kimenni.

-Del.-Bökte meg a vállam Camilla.

-Igen?-Fordultam hátra.

-Valamelyik nap ráérsz?-Kérdezte. Már bólintottam, hogy igen, amikor Rufus hátra fordult hozzánk.

-Holnap nekem segít, utána a tiéd lehet.-Mondta.

-Mibe?-Néztem rá.

-Nővérem haza jön, és össze kellene pakolnunk.-Nézett rám boci szemekkel.

-Na jóóó de csak Devi miatt. Vasárnap ráérek.-Mondtam Camillának aki bólintott.

-Akkor áttudnál jönni? Lányos vészhelyzet.-Mondta, mire bólogattam. Ruf elővett egy zacskót amiben kettő szendvics volt. Az egyiket elém csúsztatta a másikat pedig elkezdte magának kicsomagolni. Hálásan mosolyogtam rá, mire kacsintott.
A nap nagyon lassan telt, Ruf továbbiakban a szüneteket a haverjaival töltötte. Én meg Kamillával, vagy Jessel. Utolsó óra után elindultunk haza.

-Akkor neked jó bulizást, bármi van hívj.-Mondta Ruf a kapuban.

-Köszönöm. És te délután mit fogsz csinálni?