Én és a legjobb barátom

8.

Reggel 6:00-kor csörgött a telefonom, hogy kelnem kellene, mert suliba kell mennem. De úgy gondoltam Ruf nélkül nem akarok menni. Aggasztott amit gondol rólam, rossz érzés volt, hogy összevesztünk. De ami a legrosszabbul esett, hogy nem keresett. Persze vitatkoztunk már többször is, de olyankor mindig a veszekedés után kicsivel átjött kibékülni. De most nem tette. Nem jött át, nem írt nem hívott. Felhívtam aput, hogy rosszul érzem magam, és nem bírok menni suliba.

-Kicsim nem kell hazudnod. Tudod, hogy utálom, hogy ha betegséggel dobálózol.-Mondta apu, a vonal másik felén.

-Jó.-Sohajtottam.-Bánt, hogy nem beszéltük meg Rufussal. Inkább itthon maradok és megbeszélem vele.-Mondtam remélve, hogy rábólint.

-Na jó legyen. De kérde le az órai munkát és délután pótold be.

-Köszi apu. Te vagy a legjobb.

-Tudom.-Nevetett.-Ja, és a hétvégére van egy kis meglepim. De azt majd pénteken.

-Meglepi?

-Igen. De most mennem kell, otthon találkozunk.

-Oké. Csinálok vacsit.

-Jolvan, Szeretlek. Szia Laney.

-Én is szeretlek, szia.

Vissza dőltem az ágyba, nagyon korán volt még a reggelihez. Nem bírtam ki, megnéztem még egyszer, hogy érkezett-e üzenetem Rufustól. De nem. De persze ezen megsem lepődtem. Nagyon makacs egy srác. De volt egy olvasatlan üzenetem, ami Christől érkezett. Meglepetten rákattintottam.

Chris:
-Collins már nincs útban. Döntöttél?

Nem értem miről beszél. Csak összezavarodva néztem a telefonomra.

Delaney:
-Mi az, hogy nincs útban Rufus?

Egyből kaptam választ.

Chris:
-Tegnap lerendeztük és már nincs útban. Akkor péntek?

Kipattantam az ágyból, mi az isten történt. Ők ketten verekedtek össze? De Rufus miért tenné, hisz elvileg haverok. A szekrényemhez lépetem, és elő kaptam egy pólót, és egy melegítőt. Nem törődve semmivel kirontottam a szobámból. Le a lépcsőn, ki a házból. Az se érdekelt, hogy nem fésülködtem meg. Átsétáltam az úton Collinsékhoz. Kopogtam de nem nyitott senki ajtót. Az órámra néztem 6:18 volt. Elhúztam a számat, és a kilincsért nyúltam ami nyitva volt. Lenyomtam és halkan besétáltam. Nem láttam senkit, ezért lábujjhegyen felosontam az emeletre, Rufus szobájába. Nagyon csendesen bementem, mint egy betörő. A fiú kiterülve aludt az ágyban. Lassan mellé lépkedtem, leültem az ágyára, és ledöltem mellé. Nem ébredt fel erre, ezért a kezemmel elkezdtem bökdösni a vállát, mire morgott egyet és csak jobban magára húzta a takarót. Felkönyököltem és elkezdtem óvatosan rázni a vállát. Mire megmozdult, és vett egy nagyobb levegőt, a szempillái elkezdtek emelkedni, de folyamatosan lecsukódtak. Legalább háromszor futott neki mire sikerült kinyitnia a szemeit.

-Mondd el, mi törtent tegnap.-Suttogtam, amint a szemeimbe nézett. Semmit nem bírtam kiolvasni a tekintetéből. A szemei olyan álmosan csillogtak. A kezemet elvette a válláról, és elfordult.

-Nem.-Motyogta.

-Kééérlek Ruf.-Könyörögtem.

-Nem. Menj haza Angyal.-Mondta gúnyosan a takaró alól. A mellkasom összeszorult, és megráztam a fejem.

-Sajnálom! Vasárnap elmentem a könyvtárba, és ott volt Chris. Én tényleg elakartam kerülni, de nem bírtam. Összesen vagy 2 percet beszéltünk és elhívott randira.-Mondtam, mire hirtelen megfordult és felült. Közelebb hajolt és csak gúnyosan mosolygott.