Én és a legjobb barátom

7.

Végül úgy alakult, hogy nem beszéltem este Ruffal, hamar elaludt. Reggel már a kapunkba állt, engem várva. Egy fekete mintás pulcsi volt rajta, és egy melegítő nadrág. Szeplői halványan csillogtak az arcán. Deszkája a kezében volt.

-Jó reggel.-Álltam meg előtte.

-Reggelt Angyal.-Mosolygott rám.

-De jó kedved van.-Kezdtünk el sétálni ki az utcából, a suli felé. Elvettem tőle a deszkát mielőtt lerakta volna az útra.

-Szeretem a hétfőt.-Nevetett. Letettem a deszkát az aszfaltra, és óvatosan ráálltam. Megfogtam Ruf vállát. Lágyan a kezét a derekamra tette, és tólni kezdett. Gyengéd volt az érintése, de mégis biztonságos. Egyszer-kétszer, próbált deszkázni tanítani, de nem nagyon ment. Menni tudok éppen vele de semmit több. Egészen a suli kapuig tólt, nagyon jól elnevettgéltünk. Csak egyszer estem le a deszkáról, de akkor is megfogott mielött a földön landolhattam volna.
A suli előtt leszálltam a deszkáról, sokan álltak még kint. A legtöbb diák ilyenkor érkezik, de inkább azok álltak a kapu előtt akik dohányoznak.

-Szia Del. Csini vagy!-Kiáltott oda nekem Chris. Mire kellemetlenül éreztem magam. Egyből feszengni kezdtem és csak a lábaimat néztem. Éreztem, hogy az arcom elvörösödik. A többi fiú engem nézve nevetett. Rufusra néztem ökölbe voltak szorítva a kezei, és gyilkos pillantással méregette Christ. Nagy levegőket vett, mintha vissza akarná fogni magát.

-Ruf. Menjünk.-Mondtam, mire lenézett rám és bólintott.-Figyelj beszélnünk kellene.-Kezdtem.-Fontos.

-Nem érne rá később?

-Hát...jó lenne megbeszélni.-Suttogtam.

-Majd délután Laney. Most mennem kell, órán találkozunk.-Hagyott ott, és elviharzott a haverjai felé.

-Oké.-Suttogtam, de már nem hallotta meg. A szekrényemhez sétaltam és kivettem a földrajz cuccom, és a teremhez lépkedtem. Bementem és leültem a helyemre. Elővettem a rózsaszín vonalas füzetemet és egy tollat, Vicky belépett a terembe és felém tartott. Haja felvolt kötve, és egy napszemüveg volt a fején, kedvesen mosolygott.

-Sziaa.

-Szia.-Mosolyogtam rá.

-Holnap délután akkor ráérsz?

-Igen. Persze.-Néztem az órámra. 5 perc van még becsengőig.

-Nagyon jó, addig még tuti beszélünk. De tényleg hálás vagyok, köszi Laney.-Hálálkodott.

-Ugyan Vicky.-Legyintettem.

-De most megyek, mert mindjárt becsengetnek.-Gyors megöleltük egymást és kiment. A teremben kezdtek gyűlni a diákok.
Pár perc múlva becsengettek, és jött az osztalyfőnökünk föcit tartani. Kicsit ideges voltam, mert nem volt itt Rufus. De elkezdődött az óra. Hiába írtam neki, nem válaszolt. Az óra közepénél kopogtak az ajtón, majd benyitott az igazgató úr.

-Elnézést, de kérem tanár úr, jöjjön velem mert egy diákja összeverekedett, egy másik diákkal-Mondta, mire mellettem lévő üres székre néztem, amin nem ült senki.

-Rendben. Gyerekek, ti maradjatok, ha az óra végéig nem érnék vissza, akkor mehettek szünetre, megkérném a hetest, hogy tartson csendet a teremben.-Mondta és kiment. A teremben egyből mindenki kérdezgetni kezdett mindekit, hogy mi is történhetett. Közben a hetes Mike, kisétált a tábla elé, mintha ő figyelne minket, de igazából csak telefonozott. Az óra további rész, rohadt lassan telt. Folyamatosan az időt, és az üzeneteket néztem hátha válaszol a legjobb barátom. Majd kicsengettek. Felálltam és szinte kiszaladtam a teremből, egyből az igazgatói felé vettem az irányt, ami egy szinttel feljebb volt, felszaladtam és akkor láttam meg Laurent, aki a velem szembe érkezett a másik lépcső felől.

-Lauren.-Szólítottam meg.-Mi történt?

-Angyal! Nem tudom, felhívtak, hogy jöjjek ide, mert Rufus verekedett egy évfolyamtársával. Nagyon siettem, de óriási nagy dugó volt. De most mennem kell.-Nézett az órájára, és elsimította a csapzott haját, ami a nagy rohanástól kicsit szét állt.

-Ha tudsz valamit, kérlek szólj, aggódom Rufért.

-Persze szólok.-Puszilta meg a hajam és bement az irodába. Ott álltam tétlenül, semmit nem tudva a legjobb barátomról. Nagy levegőt vettem és vissza sétáltam a teremhez. Sokan kérdezgettek, hogy tudok-e valamit. De csak a fejemet ráztam.
Majd Lauren egy óra múlva írt, hogy mennek haza Rufussal. Felfüggesztették kettő napra. Egy-kettő lila folttal megúszta.
Suli után szinte futottam haza. Otthon ledobtam a cuccaimat, és rohantam át a szomszédba. Az ajtó előtt megálltam és kopogtam egyet, nem vártam meg, hogy valaki ajtót nyisson. A nappaliban Todot láttam meg először.

-Szia.-Köszöntem.-Ruf?

-Szia Laney. Fent van a szobájában, menj nyugodtan.

-Kösz.-Siettem a lépcső felé. Majd kettessével szedtem a fokokat. Rufus ajtaján kopogtam egyet, majd benyitottam. Zenét hallgatott az ágyában, fejhallgató volt a fején. Rámkapta a tekintetét majd vissza a telefonjára.

-Szia.-Köszöntem, de nem válaszolt. Csak a telefonját nézte. Mellé sétáltam majd az ágyára ültem.-Hogy vagy?-Kérdeztem, de rám se nézett. Megfogtam, és levettem a fejhallgatót a fejéről.

-Mit akarsz?-Förmedt rám.

-Mi az, hogy mit akarok. Mi történt?-Kérdeztem kedvesen nem törődve a stílusával.

-Delaney hagyjuk ezt, úgy látom rossz embernél vagy.

-Mi van?-Kérdeztem.

-Ne játszd már magad. Megígérted, hogy nem állsz vele szóba.-Emelte fel a hangját, és mélyen a szemembe nézett. A szemöldöke még mindig kicsit véres volt, és az arcán volt egy lila folt.

-Én nem akartam...de-Félbe szakított.

-Nincs De, Laney. Hazudtál, nem mondtad el az igazat. A legjobb barátok nem csinálnak ilyet.

-Ne reagáld már túl.-Emeltem fel én is kicsit a hangom.-Nem tettem semmit, elakartam mondani tényleg. Reggel a suli előtt is ezt akartam.

-Csezd meg Laney!-Állt fel.

-Ne már. Ruf. Ne haragudj már. Csak tegnap történt. Elakartam mondani.

-Undorító vagy.-Köpte a szemembe.

-Azért ennyire nem kellene kiakadnod. Nem tettem semmit. Inkább meséld el mi történt. Nagyon aggódtam.

-Áruló vagy. Inkább menj haza.-Állt elém szorosan.

-Nehogy már kidobj, szinte itt élek.-Akadtam ki, és felnéztem rá.

-Menj.-Lépett még közelebb.

-Tudod mit, te csezd meg.-Tettem a kezem a mellkasára, és hátrébb tóltam, hogy a szemeibe bírjak normálisan nézni.

-Menj már haza!-Mondta szigorúan. Azt hittem viccel, de nem. Hirtelen elszállt az agyam, és felemeltem a jobb kezem megendítettem a tenyerem, ami az arcán csattant. Soha nem beszélt még velem így. Az arcára tette a kezét, és hihetetlenkedve nézett rám. A tiszteletet mindig megadtuk egymásnak de ő mindig sokkal tisztelet tudóbb volt, velem szemben, mert lány vagyok. Nem olyan volt mint a legjobb barátom, más volt.-Egész nap, írtam neked, kerestelek. Addógtam érted, erre úgy beszélsz velem, mintha meg érdemelném.-Néztem a szemébe.

-Mert megérdemled, az én legjobb barátnőm soha nem tenne ilyet.-Tényleg fájtak a szavai, hisz ő áll hozzám a legjözelebb a világon. Hogy beszélhet így. A mellkasom összeszorult és csak homályos szemmel néztem rá. Bólintottam, mert már nem volt mit mondanom. Majd megfordultam és otthagytam. Becsuktam az ajtót, és csendben lesétáltam.

-Angyal.-Szólított meg Lauran. Megtöröltem a szemem, és ránéztem. Az arca megváltozott, és az ő szemei kikerekedtek.-Minden rendben?-Kérdezte aggódva.

-Nem.-Ráztam a fejem.-Haragszik rám, de nem is tettem semmit.