Én és a legjobb barátom

17.

Pár nap telt el, Rufus nagyon furán kezdett el viselkedni. Kicsit kerülni kezdett engem. Sokat van az alattunk lévő évfolyamokkal/ lányokkal. Reggelente teljesen közhelyes dolgokról beszélgetünk, mint pl az időjárás. Megbeszéltük, hogy kell a pulcsi, mivel reggel hűvös van, és ennyi...Ott van velem, az ebédkőben, bár merre megyek ott van, de mégis magányos vagyok a jelenlétében. Délutánonként, eljár otthonról és nem mondja meg kihez. Magányosank éreztem magam a gondolattól, hogy van valakije. Tudtam, hogy egyszer majd megtörténik, csak azt nem tudtam, hogy ilyen rossz lesz. Lennék a lány helyében. A francba is.
Suli után egymás mellett sétáltunk csendben haza. Nem mondtam semmit, csak egy kavicsot rugdostam a cipőmmel. Olyan makacsnak éreztem magam, amiért ő nem beszél ezért akkor én sem akartam...de muszáj volt megtörnöm a csendet. Túl kínos volt már.

-Később mit csinálsz?-Kérdeztem halkan, és egy pillanatra ránéztem.

-Dolgom van.-Mondta lazán, a szemeimbe. Lassan bólintottam, nem kérdeztem rá, hogy milyen dolga van. Nem akartam kíváncsiskodni. Ha olyan lenne, akkor biztos elmondaná. De mivel csak burkoltan válaszolt, nem szeretné tudtomra adni, hogy mit fog csinálni.
A kapunknál megálltunk, Ruf a telefonját nyomkodta.

-Akkor majd találkozunk.-Nézem fel a szemeibe, egy pillanatra elkapta a tekintetét a telefonról rám.

-Persze.-Ölelt át, mire végre megölelhettem. A vállába nyomtam az arcom. Majd elengedtem, csak magamat kínzom a közelségével.-Szia Laney.

-Szia.-Suttogtam és besétáltam. Levettem a kabátom, és a cipőm. Apu fent volt a szobájába és az ágyon ült.

-Szia.-Köszöntem, mire rám kapta a tekintetét.

-Szia Drágám.-Mosolygott mire mellé ültem.

-Izgulsz?-Kérdeztem, és a kikészített ruhájára néztem. Mellette egy virág csokor volt, amit nem rég vehetett. Elmosolyodtam.

-Igen.-Mondta.-Nem randiztam senkivel amióta elváltam anyáddal...-Mondta.

-Apa ne izgulj.-Fogtam meg az arcát.-Jól nézel ki, kedves vagy. Semmi akadálya a kapcsolatotoknak. Csak szedd össze magad, és vedd le a lábáról.-Bólogattam a fejével.

-Oké.-Nevetett. Megpusziltam a homlokát és inkább elfeküdtem az ágyon.-Neked milyen napod volt?-Kérdezte.

-Jó.-Mondtam szűk szavúan, és a plafont bámultam.

-Ajaj. Na majd ezt megbeszéljük.

-Oké.-Bólintottam, majd csengettek.-Megyek.-Álltam fel és leviharoztam a lépcsőn.
Kinyitottam az ajtót. A szomszed srác állt ott, a kezében egy tányérral.

-Szia Liam.-Néztem fel a srácra.

-Helló Del.-Mosolygott.-Ezt anyukám küldi.-Adta a kezembe a tányért, amit mosolyogva fogadtam el.

-O köszi. Nem jössz be?-Kérdeztem.

-Nem, csak gyors átugrottam sietek...amúgy rég láttalak.-Mondta.

-Na igen.-Húztam el a számat.

-Átjöhetnél egyik nap, kicsit dumálnánk. Mi újság Rufussal? őt is rég láttam. Az egyetem leköt.-Forgatta a szemeit. Liem, én és Ruf mindig is jóban voltunk. Csak mivel ő idősebb, egyre kevesebb közös témánk maradt. Amíg Rufussal megbeszéltük, hogy mi volt a suliban, az osztállyal. Addig ezeket Liemmel nem lehetett. Szóval eltávolodtunk, de azért mindig szép emlékek jutnak az eszembe ha rágondolok. Néha olyan harmadik kerék volt, vagy valami mellékszereplő egy béna filmből. Kedveltem de soha nem került annyira közel, hogy elmeséljem neki a titkaimat.