A vér nem válik vízzé (Jekyll és Hyde ff.)-BEFEJEZETT

5. rész

Thomas az este folyamán rengeteg embernek bemutatkozott, csak azt nem értette, hogy olyan emberek miért vesznek részt az ő születésnapi ünnepségén, akiknek még a nevét sem tudja. Élvezte az arisztokrata életet, szó se róla, de voltak bizonyos részletek, amiket jobb szeretett volna elkerülni, és ez a hízelgés, pletykálkodás közéjük tartozott. No, azért persze voltak kivételek, de hát a kivétel erősíti a szabályt. Annak, hogy megismerkedhetett William Whitforddal és két elbűvölő lányával, különösen örült. Ám azt a bizsergést a bőrén, amit Eileen bőre hagyott, nem tudta, miként értelmezze.
Épp egy végtelenül unalmas, és se eleje, se vége csevej közepén tartott Johnnal és néhány barátjával, amikor úgy döntött, hogy jóból is megárt a sok, és udvariasan továbbállt tőlük. Persze, nem új vendégek társaságát kereste, ahogy azt illett volna, hanem egyenesen megrohamozta az ajtót, hogy a kertbe és ott friss levegőhöz jusson. Ám, ahogy kilépett a hidegbe, rá kellett jönnie, hogy ott sincsen egyedül, ugyanis a fal árnyékában, pár méterre tőle, egy férfi és egy nő beszélgettek. Pontosabban, a férfi beszélt és a nő hallgatta. Thomas bár emberkerülő volt, mindig hallgatott a megérzéseire, és most a megérzése azt súgta, hogy eredjen a hang nyomába.
-A legutóbbi találkozásunkkor azt mondtad, hogy nem fogsz eljönni az estére, és most mégis itt talállak. Kivele, mi volt ezzel a célod?- kérdezte a férfi, Thomas szemében pedig idegesen fény csillant meg, amint felismerte a nőben Eileent.
-Először is örömmel venném, ha megadná nekem a kellő tiszteletet, uram. Másodszor pedig, nekem is az újdonság erejével hatott, amikor atyám előállt ma reggel, hogy mégis tiszteletünket tesszük az este - szegte fel a fejét Eileen, mire Benedict erősen megragadta a nő karját, és közelebb lépett hozzá.
-A jövőben ez ne történjen meg. Most pedig, menjünk vissza, és ha tetszik, ha nem, reggelig együtt fogunk táncolni. Talán az én tüzes szerelmem majd lángra lobbantja a Te szívedet is -a férfi végigisimította Eileen arcát, mire ő undorodva húzódott el tőle.
-Eileen!- kiáltott fel Thomas meglepetést színlelve. Az idegen férfi hirtelen elengedte a nőt, dühös tekintete szinte lyukat égetett Thomas bőrébe. Ám Thomast ez nem rémítette meg, hanem mint aki semmit sem vesz ebből észre, mosolyogva hozzájuk lépett.
-Thomas Henry Jekyll vagyok -nyújtott kezet Thomas.
-Á, vagy úgy, a bolond doktor fia - vicsorgott a férfi, és megrázta Thomas kezét.- Benedict Clarkson.
-A bolond doktor bolond fia, hogy egészen pontosak legyünk. Nagyra értékelném, ha megtisztelne egy tisztességes kézfogással, és ugyanolyan erősen fogná a kezemet, ahogy az imént a kisasszony karját fogta.
Benedict arcából kifutott a vér, állkapcsa megfeszült, de a szorítása nem erősödött, Thomas pedig leengedte a kezét.
-Eileen, már mindenhol kerestem! Azt hittem, hogy maga csak egy csodálatos délibáb volt, és máris eltűnt, mielőtt még megcsókolhattam volna a kezét...- mondta Thomas és ajkaihoz emelte a szégyenlős lány kezét. Tekintetét egy pillanatra sem vette az arcáról, és azt üzente vele, hogy bízzon rá mindent, vele biztonságban van.
-A bocsánatát kérem, kedves Benedict, de el kell rabolnom a hölgyet.
-Ez sajnos lehetetlen, ugyanis a hölgy hozzám tartozik, velem van - fogta meg Benedict Eileen derekát, aki halkan felszisszent az érintésre.
-Akkor a kisasszony csúf játékot űzött velünk, mert engem levelében biztosított afelől, hogy az első táncát az ünnepeltnek, vagyis nekem szánja. És az összes többit is - Thomas óvatosan megfogta Eileen kezét, és a lány csak akkor döbbent rá, hogy a két érintés egymáshoz képest ég és föld. Benedicté már ismerős és durva, Thomasé még szokatlan, de finomabb, mint Benedicté bármikor is volt.
-Nos, Eileen kinek adod a táncod?- nézett le Benedict Eileenre, és alig észrevehetően, de annál erősebben megszorította a derekát.
-Nem bánthatom meg az ünnepeltet. Ez az ő estéje. Igazán sajnálom, Benedict, majd legközelebb bepótoljuk - nyelt nagyot Eileen, de közben mindvégig Thomas biztató szemeibe nézett. Az a szempár adott neki erőt, és bátorságot, hogy szembeszálljon Benedicttel, és meg hozzá élete talán első, önálló döntését.