A vér nem válik vízzé (Jekyll és Hyde ff.)-BEFEJEZETT

21. rész

Thomas már úgy járkált ki-be a Whitford-házba, mintha családtag lett volna. Vártak az érkezésére, bizonyosan vártak, mert Eileen és az apja is felbukkantak a folyosón az érkezésének zajára.

-Jól van, Jekyll?- kérdezte William, miután megszorította a férfi kezét.-A lányom mondta, hogy egy kisebb rosszullét vett magán erőt a temetés után.

Thomas Eileenre pillantott, akin látszott, hogy alig várja, hogy kettesben maradjon a férfival, és kifaggassa őt a rosszullétének okáról. Apja mellett toporgott, gyorsan vette a levegőt, és közben a kezét tördelte.

-Jól vagyok, uram. Nem sokat ettem és aludtam az elmúlt pár napban, azért lehetett. De már kutyabajom - húzta ki magát a férfi, és közben azért imádkozott, hogy hazugsága igazsággá váljon.

-Eileen azt is megemlítette, hogy különösképpen a szívén viseli szegény feleségem ügyét. Megkérdezhetem ennek az okát?

-Apám, Dr. Henry Jekyll és Lucy kisasszony jó barátok voltak, ezen kívül szeretném minél hamarabb kideríteni, hogy ki okozott ekkora fájdalmat Eileen kisasszonynak -Eileen e szavaktól még inkább elpirult, és lesütötte a szemét. Vele ellentétben az apja viszont rezzenéstelen arccal meredt rá.

-Szörnyű, ami az édesapjával történt. Egy olyan ragyogó elmét, mint az amilyen az övé volt, hogy állíthatott meg egy egyszerű rabló? -William hangjából még csak hamis együttérzés sem hallatszódott ki, tökéletesen rideg maradt.

-Tudja, egy egyszerű rablót sem kell lebecsülni. Ki tudja, ki rejtőzik az arca mögött? - csillant meg a fény Thomas ideges tekintetében, majd megköszörülte a torkát.- Amennyiben lehetséges, szeretném szemrevételezni magam is Lucy szobáját.

-Ó, hát hogyne, csak tessék. Én viszont, ha nem bánják, a szalonban maradnék, jól esne most egy kis magány. Majd Eileen eligazítja magát - mondta a férfi, és máris visszavonult.

Eileen még türtőztette magát, hogy ne rohanja le rögtön a férfit a kérdéseivel, de amint beléptek az anyja szobájába, nem tudta tovább magában tartani őket.

-Annyira aggódtam magáért! - mondta, és megragadta a férfi karját.- A hangja is olyan mély és rekedt lett hirtelen, azt hittem, hogy ágynak fog esni!

-Most már minden rendben, Eileen. Engem semmi nem dönt le egykönnyen a lábamról... - simította meg Thomas a nő kezét, majd ellépett tőle és a szobát, vagyis a gyilkosság helyszínét kezdte el feltérképezni.

-Ha jól emlékszem, azt említette, hogy maga és a nővére együtt laknak, és csak azért költözött haza, hogy az édesapja ne legyen egyedül? -kérdezte, fel sem nézve a nőre.

-Igen, nem akartam, hogy teljesen magába roskadjon és önmagát hibáztassa - felelte Eileen.

-Azért, mert aznap éjjel egy kocsmában szórakozott?-kérdezte Thomas, miközben a tekintete átsiklott az asztalon, amire kiborult a tinta, és eláztatta a Thomasnak szánt levelet úgy, hogy már egy betűt sem lehetett kiolvasni belőle. A szék eldőlt, a padlót valami megsértette, és szőnyegen elszórva vérfoltok éktelenkedtek. Thomas felvonta a szemöldökét, de nem a felkavaró látvány miatt, nem, az ő figyelmét sokkal inkább más ragadta meg. Az asztalon a tintatartó mellett egy vörös hajcsomót vett észre, és érdeklődve emelte a magasba, hogy még inkább szemügyre vegye.

-Aligha hiszem, hogy megtalálja a gyilkost...- sóhajtott fel összetörten Eileen, mire Thomas felé fordult.

-Úgy? - kérdezte, és szerény, de sokatmondó félmosoly ült ki az arcára. -Alábecsül engem, Eileen.

-Thomas, látom magán, hogy bántja valami...- lépett közelebb Eileen a férfihoz, mire az arcáról leolvadt a mosoly, és a szemében a nyomozás lobbantotta szikra is kihunyt. -Palástolni akarja, de én látom, hogy magát is megrémítette, ami történt a temetőben.

-Ez nem igaz - fordult el Thomas a nőtől, és rátámaszkodott az asztalra. Az összetört tükörben pont úgy látta magát, ahogy legbelül érezte. Arcképe eltorzult, márcsak nyomaiban ismerte fel a régi önmagát.

-Thomas... -érintette meg Eileen gyengéden a hátát, és a hangja olyan halk volt, mintha attól félt volna, hogy megijeszti a férfit.-Maga annyit segített nekem, alig ismer, és mégis itt van mellettem, mellettünk, és erőn felül támogat minket és a nyomozásban is segíteni akar. Maga egy nagyon jó ember...

Thomas megfordult, és megcsókolta Eileen kezét, majd a mellkasára vezette.

-Nem. Én nem vagyok jó ember. Nem vagyok olyan jó ember, mint maga. Eileen, a gyásza közepettén is velem foglalkozik, értem aggódik. Hát ki tenné meg ezt ebben az álszent, önző világban, ahol mindenki csak magával foglalkozik? Nem érdemlem meg a figyelmét. Főleg, hogy most magára is kell hagynom... Utána kell néznem valaminek...- búcsúzkodott a férfi, és mielőtt még Eileen kettőt pislogott, már csak hűlt helyét találta.