A vér nem válik vízzé (Jekyll és Hyde ff.)-BEFEJEZETT

6. rész

Thomas és Eileen visszamentek a vendégsereghez, mielőtt még a férfi bármit is mondhatott volna. Thomas egyenesen a tömeg közepébe vezette a lányt, és felvették a ritmust a többi táncoló párral.
-Tényleg a vőlegénye az a hólyag? - kérdezte Thomas, ám a hangjában nyoma sem volt dühnek, inkább szórakozottság hallatszott ki belőle.
-Hogy mondhatta azt, hogy levélben ígértem magának az összes táncomat? -kérdezte Eileen fojtott dühvel.-És ha el akarja olvasni a levelet?
-Szerintem nem tud olvasni - felelte Thomas halálos nyugalommal, és megforgatta Eileent. Amikor ujjaik ismét egymásba fonódtak, már a tekintetünket se tudták elszakítani egymástól. Eileen, mint egy törékeny madár nézett fel Thomasra, aki viszont, mint egy oltalmazó fa magasodott a lány felé. Olyan gyengéden tartotta a karjában Eileent, mintha azt üzenné: ő mindig ugyanott fog állni, Eileen mellett, de a lány döntése, hogy továbbrepül-e az ismeretlenbe, vagy elfogadja az általa nyújtott biztonságot.
Eileen pedig maradt. Ő maga sem tudta megmondani, hogy miért, miért bízott meg ebben az idegen férfiban. Talán azért, mert azelőtt soha senki nem állt ki érte, sőt nővére mellett, őt sokszor észre sem vették. Ott maradt, mert több gyengédség volt a férfi egyetlen érintésében, mint amit összesen az életében kapott az emberektől. Zöldes-barna szemei izgatottan ragyogtak, mégis nyugalmat árasztottak magukból. Magabiztos lépéseivel lassan, de biztosan kormányozta magát és Eileent is. Eileen pedig úgy tartotta, hogy a tánc a legrövidebb út ahhoz, hogy képet kapjunk egy emberről. Eileen pedig kiváncsi volt, hogy Thomas vajon az életben is ilyen nyugalommal, türelemmel lépked, mint ahogy táncol.
-Nem a vőlegényem  - szólalt meg hirtelen, mire Thomas felvonta a szemöldökét.- Mármint... Benedict... ő nem a vőlegényem. Csak szeretne az lenni.
-Gondolom, ezzel sokan vannak így, mégis az ő karmai közül kellett kimentenem a kisasszonyt - ingatta meg a fejét Thomas, majd hirtelen elnézett Eileen válla fölött, egyenesen Benedict perzselő szemébe. Thomas elmosolyodott és vidáman intett neki, majd tovább forogtak a tömeggel.
-Szeretném, ha tudná, hogy nem én hívtam meg. Én erről az estéről mit sem tudtam. Anyámék szervezték, és rám is a meglepetés erejével hatott - komolyodott el Thomas.
-Erről jut eszembe, Isten éltesse! - mosolyodott el halványan Eileen.
-Köszönöm. Mint mondtam, nem tudtam erről. Ha értesítettek volna időben, legalább utána járok a vendégek személyének.
-És engem elsőként húzott volna ki a listáról, igaz-e? - pirult el Eileen, mire Thomas halkan felnevetett.
-Ha láttam volna a listát, biztosíthatom, Eileen, hogy tényleg levélben kértem volna, hogy tiszteljen meg engem az összes táncával.
Thomas már sokkal erősebben fogta a lány kezét, és egy forgás után, közelebb is húzta magához. Mellkasuk szinte együtt hullámzott, úgy, ahogy a szívük is megtalálta a közös ritmust. Thomas új árnyalatot vélt felfedezni Eileen kék szemében, ami olyan szelíden mégis kiváncsian vizslatta őt. A mosoly, ami a vörös, apró ajkakon ült megenyhítette Thomas szívét.
Már nem bánta, hogy Emmáék bált rendeztek a tiszteletére. Már nem bánta, hogy kiment a kertbe, és egy befolyásos emberrel gyarapodott ellenlábasainak igencsak hosszú sora. Már nem bánta, hogy nem volt más választása, hogy kimenekítse Eileent szorult helyzetéből, és tánra kérje, amitől amúgy viszolygott.
Már nem bánta, hogy megkérte Eileent, hogy maradjon.
Eileen már nem bánta, hogy végül mégis eljöttek a bálba. Már nem bánta, hogy Benedict olyan durván bánt vele. Már nem bánta, hogy nemet mondott Benedictnek, még ha ezzel apja és Benedict haragját vívta is ki. Már nem bánta, hogy Thomas táncra kérte fel őt.
Már nem bánta, hogy maradt.