A vér nem válik vízzé (Jekyll és Hyde ff.)-BEFEJEZETT

19.rész

Szerencsére William nem szűkölködött a pénzben, így már másnapra megszervezték helyette Lucy temetését. Nem sokan akarták elbúcsúztatni őt, ám mégis akadtak olyanok, akiket nem szívesen láttak ott.

Thomas egész nap Eileenék házában volt, de nem a nyomozásért, hanem, mert a lány mellett akart lenni. Így hát nem érte váratlanul az sem, hogy Eileen felkérte őt, kísérje el őt a temetésre és legyen végig mellette. Olyan kétségbeesetten kérte ezt, hogy Thomas rögtön rájött: nem a magánytól fél, hanem attól, hogy Benedict odatolja a képét az édesanyja temetésére.

És így is történt. Alig szálltak le a konflisról, Eileen lába azonnal földbe gyökerezett. Megkövülten, könnyes tekintettel meredt a férfira, akinek az együttérzés árnyéka sem volt látható az arcán.

-Eileen -súgta Thomas a lány fülébe, hogy csak ő hallja.-Nem kell se vele, se a gyászával egyedül megküzdenie. Itt vagyok. - Hangja olyan nyugtatóan hatott Eileen szívére, hogy szépen lassan visszaállt a normális ritmusába.

A temetés hosszú és fájdalmas volt, Eileen még az elején Thomas mellkasára hajtotta a fejét, és meg sem moccant onnantól kezdve. Thomas hátulról ölelte át őt, de nem egészen, csak a karjait fogta, hogy talpon tartsa a lányt, ha elhagyná őt az ereje. Testének melege a hideg tél ellenére is átmelegítette Eileen átfagyott bőrét, lélegzete jóleső páraként szállt a lány arcára. Csak az ő jelenléte tette elviselhetőbbé ezt a pár órát.

Eileen hamar egy távoli fa menedékébe húzódott, nem tudta már tovább nézni az édesanyja sírját.

-Ön nyugodtan menjen oda, beszéljen az apámmal, tegye le ezt a virágot sírra! - törölte le a könnyeit Eileen, és a Thomas kezében lévő szegfűre mutatott.

-Biztos benne?-fürkészte aggodalmasan a férfi az arcát.

-Persze, néhány percet kibírok egyedül is, de már nincs erőm odamenni magával... -sóhajtott fel fáradtan Eileen. Thomas nem helyeselte a döntését, de tiszteletben tartotta, és elsietett a sírhoz.

-Téged még a gyász is öltöztet, Eileen-em - hallott meg egy vérfagyasztó hangot a háta mögött a lány, és a következő pillanatban már ott is állt előtte Benedict és ragyogó szemekkel simította végig az arcélét.

-Nem vagyok a magáé - kerülte el a tekintetét a lány, és megpróbált kilesni Benedict válla fölött Thomasra, de a férfi épp a sírkő előtt guggolt.

-Való igaz. Még nem...- sóhajtott fel sóvárogva a férfi, és magához szorította a lány derekát.

-Az anyám temetésén vagyunk, legalább itt hagyjon nekem nyugtot! - sziszegte Eileen szikrázó szemekkel, de mégis fojtott hangon, és megpróbálta lefeszegetni magáról a férfi ujjait, mire Benedict másik keze a levegőbe lendült.

-Mert, ha nem, akkor mi lesz?- kérdezte és szórakozottan felnevetett.

-Eltöröm a kezét - hirtelen öt, erős ujj ragadta meg Benedict csuklóját, és amikor a férfi oldalra fordult, hogy megnézze ki a tulajdonosa, Thomas Henry Jekyllel találta szembe magát. Legalábbis az ő testével. De Benedict akkor is és később is esküdni mert volna rá, hogy egy másik lelket látott akkor a férfi szemeiben.

-Hordja el magát innen de nagyon gyorsan, mert Istenemre mondom, hogy nemcsak eltöröm a kezét, de ha még egyszer hozzá mer érni a kisasszonyhoz, kezeskedem afelől, hogy fel kelljen varrnia az összes kabátjának az ujját -Thomas hangja elmélyült, rekedtté vált, még Eileen is megijedt tőle, Benedict pedig meg sem állt a temető kapuig.