A vér nem válik vízzé (Jekyll és Hyde ff.)-BEFEJEZETT

30. rész

Thomas fel-alá járkált a szobájában, és úgy érezte, még sosem állt ilyen közel ahhoz, hogy megőrüljön. Hyde újra feléledt a lelkében, és vad viaskodásba kezdett Jekyllel.

,,Itt lett volna a tökéletes alkalom, hogy végre elintézzük ezt a nyomorultat. Mégis mire vártál!?" - üvöltött a fejében a férfi, mire Thomas idegesen megrázta a fejét.

-Még az se biztos, hogy ő ölette meg Lucyt és Maryt! Hogy árthatnék egy ártatlan embernek? -kérdezte fennhangon.

,,Ez az évszázad vicce, Jekyll. John ártatlan? Hát ha ő ártatlan, akkor én meg maga vagyok a megtestesült jóság."

Jekyll erre már nem tudott felelni, mert elfordult a zárban a kulcs, és Emma jelent meg az ajtóban.

-Bejöhetek?-kérdezte félszegen, mire Thomas meglepetten csak intett a fejével, hogy lépjen beljebb.

Emma halkan, mint aki tilosban jár, becsukta az ajtót, és leült Thomas ágyára. Várakozóan a fiára nézett, majd amikor az nem mozdult, felé nyújtotta a kezét.

-Kérlek. Szeretnék veled őszintén beszélni - könyörgött, és a szemében megremegett egy könnycsepp.

Thomas nem akart újabb hazugságokat hallgatni. Nem akarta újra és újra lefutni ugyanazokat a köröket. Miért éppen most lenne vele őszinte az anyja? Honnan tudja majd, hogy ez nem csak egy újabb hazugság, hogy elhallgattassa az ő nyugtalan szívének a hangját?

Minden kételye ellenére Thomas úgy döntött ad egy esélyt Emmának. Egy utolsó esélyt. Mint fiú az anyának úgy érezte, ezzel tartozik neki.

Emmából megkönnyebbült sóhaj szakadt ki, amikor Thomas leült mellé, ám tudta, hogy a neheze még csak most következik. Abban a félhomályban is, feltűnt számára, hogy Thomas mennyire hasonlít az apjára. Ugyanaz a csillogó, érdeklődő zöldes-barna, éber tekintet, ugyanazok vonalak, ugyanaz a haj... mintha csak elhunyt kedvese ült volna vele szemben. De Emma tudta, hogy Henryt már nem tudja visszahozni. Viszont Thomast még megmentheti. Ez a gondolat adott neki erőt, ahhoz, hogy belefogjon a mondandójába.

-Szeretném, ha tudnád, hogy csak az igazságot fogom mondani. Nem fogok kertelni, nem fogok hazudozni.

-Épp itt az ideje, anyám -felelte Thomas hideg hangon, mire Emma lesütötte a szemét és nagyot nyelt.

-Ahogy Johntól értesültem, már tudsz apád kísérletéről, és alá is vetetted magad...

-Ez így van.

Emma elsápadt, de nem engedhette meg magának, hogy mint anya, a fia előtt rémültnek látszon. Erőt vett magán, és folytatta.

-Azt is tudod, hogy apád élete miként ért véget. És most nem a rablógyilkos-meséről beszélek.

-Tudom. Lucy Harris ölte meg őt a Hyde-parkban, és valószínűleg John is ott volt - Thomas tekintete elsötétült, de azonnal észhez tért, amint az édesanyja megfogta a kezét.

-És én is ott voltam. Edward Hyde meg akart engem ölni, viszont Lucy megmentette az életemet... - Emma arcán legördült az első könnycsepp, és az ajkába harapott, hogy elfojtsa a a sírását.

Thomast hideg zuhanyként érték a szavak, mégis úgy érezte magát, mint akit leforráztak. Hát Edward Hyde még az ő Hyde-jánál is erősebb volt? Dr. Henry Jekyll szerelmének az életére tört?

,,Alábecsültél engem, Jekyll."

-A születésnapod estéjén Lucy beszélni akart velem és Johnnal, mert azt szerette volna, hogyha meg tudod az igazságot. Lehet, hogy ő csak a saját lelkiismeretén szeretett volna könnyíteni, nem tudom, de az biztos, hogy igaza volt. Úgy nőttél fel, hogy az apádnak még csak az árnyékát sem ismerted - Thomas elkapta az anyjáról a tekintetét.- Tudom, hogy ezzel nagy sebet ejtettünk rajtad, amit sosem fogunk tudni begyógyítani. De hátha enyhíteni tudom a fájdalmadat az igazsággal...

-Milyen kapcsolat volt Lucy és apám között? - vágott közbe hirtelen Thomas.

Emma ereiben megfagyott a vér a kérdés hallattán, de mégis erőt vett magán, és így felelt:

-John elvitte apádat a Vörös Patkányba az eljegyzési partinkat követően. Ott találkozott Lucyval, de állítása szerint nem történt semmi köztük. Viszont Hyde...

-Jó, elég, értem - Thomas fejébe hirtelen éles fájdalom hasított, és annak az estének az emlékei megelevenedtek előtte.

***

,,-Te jóságos ég... -suttogta Lucy halálraváltan, mert felismerte Thomas tekintetében azt az őrületet, amit utoljára 25 évvel ezelőtt a doktor szemében is látott. - Henry...

Thomast magához térítette apjának emlegetése,  remegő kézzel nyalábolta fel a kabátját a fotelről, és sűrű elnézések közepette elrohant a házból."

***

Thomas, amikor kinyitotta a szemét, már biztos volt benne, hogy nem ő ölte meg Lucy Harrist. Most már nem csak a megérzéseire kellett hallgatnia, hanem az emlékeiben is bízhatott. Egy hatalmas kő esett le a szívéről, ami már régóta nyomta a lelkét. Ott, akkor meg tudta fékezni Hyde-ot. Ebben biztos volt. Hogy legközelebb is meg tudja-e állítani őt, az már más kérdés volt. De egyszer már sikerült. Legközelebb is sikerülnie kell -gondolta.

-Ott jártam Lucy Harris házában azon az éjjelen - szólalt meg Thomas, amikor kinyitotta a szemét.- De amikor eljöttem onnan, még életben volt. Nem én öltem meg. Nem Hyde tette.

-Tudom - bólintott Emma, és tekintetében saját fiának szenvedése tükröződött.-John tette. John... John szeretőt tart maga mellett, amivel tulajdonképpen nem is lenne problémám, hiszen csak papíron vagyunk házasok... De Nellie-vel folytat viszonyt a Vörös Patkányból.

-Látom, nemcsak apám tudta, hova kell menni új asszonyért - szaladt ki a férfi száján a gúnyos mondat, majd látván Emma összetört arcát, megköszörülte a torkát.- Sajnálom... Én nem úgy gondoltam.

-Nellie-t kérte meg, hogy kerítsen neki egy embert, aki elintézi Lucyt. Az a kegyetlen nő pedig Lucy lányát választotta erre a feladatra. Megzsarolta, hogy szétkürtöli Londonban, hogy a Vörös Patkányban dolgozik, ezzel pedig Mary szégyent hozott volna a húgára és az apjára is.

-És Mary megtette.

-Nem volt más választása. Aztán John valahonnan megtudta, hogy kutakodsz Lucy ügye után, és azt is, hogy találkoztál Maryvel. Ezért őt is elhallgattatta...- Emma halkan sírni kezdett.

-Anyám, szépen kérlek, árulja el, hogy mi vitte rá magát arra , hogy hozzámenjen Johnhoz - hunyta le lassan a szemét Thomas, hogy megnyugodjon. Már napok óta motoszkált a fejében a gondolat, miszerint John még Hyde-nál is kegyetlenebb, alattomosabb, gátlástalanabb, de ez a feltételezése most bizonyosságot nyert.

-Fiatal özvegy voltam, veled a szívem alatt, apámmal az egyetlen élő rokonom is meghalt, kihez fordultam volna? John nem volt mindig ilyen. Apádnak jó barátja volt. Azt hittem, én is számíthatok rá.

-Apámnak ellensége se kellett, ha ilyen jó barátja volt - horkant fel Thomas, de gúnyos "jókedve" eddig tartott, kezei ismét remegni kezdtek, és forróság öntötte el a testét.

-Kérlek, Thomas, látod, hogy Johnnak milyen messzire elér a keze... Ne húzz vele ujjat.

-És hagyjam, hogy kedvére tegye tönkre mindenki életét, aki az útjába kerül? Nem, ezt nem kérheti tőlem, anyám - a férfi utolsó szava bosszúszomjas morgásba halt el.

-Fiam... -fogta meg két kezében Emma Thomas arcát, de még az ő esdeklő tekintete sem térítette magához a férfit.-Apád után nem akarlak Téged is elveszíteni.

Thomas hirtelen felugrott, és hátat fordított az anyjának.

-Tudja, vétkesek közt cinkos, aki néma, drága Emma.