JOYCE - Váratlanul

23.

-Joy!-kopogott be az ajtómon Kim, miközben már a fejét is bedugta.

-Igen? - néztem rá egy pillanatra.

- Jött egy új ügyfél, aki azt mondja bármennyit fizet, hogy soron kívül fogadd. - összevontam a szemöldököm, és bevallom kíváncsivá váltam. Nem, nem a pénz miatt.

- Van néhány percem, engedd be! - húztam néhány üres papírt az iratokra, amin dolgoztam, majd felállva vártam a türelmetlen ügyfelet.

- Jó napot! Elisa Backet vagyok, én képviselem a főnököm, aki szeretne inkognitóban maradni! - nyújtotta felém a kezét. Nem riasztott vissza a határozottsága kicsit sem, sok ügyfél viselkedik hasonlóan, meg hát én sem egy ijedős kislány vagyok. Azok után, ami keresztül mentem meg végképp.

-Joyce Bennet! - ráztam vele magabiztosan kezet, mire apró mosoly húzódott a szájára. - Miben lehetek a segítségére? - mutattam a szék irányába, hogy foglaljon helyet, majd végig simítva a szoknyámon, én is leültem.

- A főnökömnek a hétvégén lenne szüksége az egyik galériájára, hogy a tulajdonában lévő festményeket kiállíthassa! Egy nagyobb helyre gondolt, ami legalább háromszáz férőhelyes. - tudtam melyik lenne erre alkalmas, de úgy rémlett mintha az már foglalt lenne. Fellapoztam a naptáram, hogy utána járjak.

- Hű. Hatalmas szerencséjük van, hogy pont ezen a hétvégén nincs eseményünk a számukra megfelelő helyen. - vigyorogtam rá vidáman.

- Ez nagyszerű. - pötyögött valamit a telefonjába. Gondolom írt a főnökének. - Akkor szeretnénk lefoglalni! A főnököm, a hálája jeléül, a gyors segítségért cserébe, meghívja önt az eseményre. - meglepődtem kicsit, pedig rendszeresen meghívnak, csak szinte soha sem megyek el, ha estélyekről van szó. Ha csak egy kiállítás, akkor benézek, néha még veszek is ezt azt.

- Köszönöm. Igazán megtisztelő. - mosolyogtam, majd aláírtam az iratokat, amik mindig kivannak készítve, hogy ne kelljen keresgetnem. - Milyen névre szóljon a szerződés? - pillantottam rá kérdőn.

- Természetesen az enyémre. - bólintott, majd pötyögött tovább.
- Elfogadja a meghívást? - mereven nézett, a válaszomat várva.

- Természetesen elfogadom, de még nem biztos, hogy részt is tudok venni rajta. - mosolyodtam el, de ez már csak a feszültség oldására szolgált, mert nem szerettem volna, ha nagyon erőltetni kezdenék. Miután a papír része kész volt, és indulni készült, már odakint vártak rám.

- Ebben az árban már benne van a plusz költség, ami a soron kívüli ügyintézésért kér? - értetlenül néztem rá. Azt hittem sokalja az árakat.

- Természetesen nincs. Ez az ára a galéria bérlésének. - válaszoltam nyugodtan.

- Akkor mondjon egy árat a kellemetlenségért! - vett elő egy papírt, meg tollat.

- Nem a pénz miatt fogadtam, hanem mert volt időm, és szerettem volna segíteni, mert sürgősnek tűnt. - először láttam a nőn, hogy meglepődik, de aztán rendezte is a vonásait.

- Rendben. - fordult ki az irodámból, ahol már fogadhattam is a következő ügyfelet, akit már negyedórája fogadom kellett volna.

A fejemre csavart törölközővel, köntösben ültem az ágy szélén, és a tévét bámultam. Semmi érdekes nem ment benne, nem is figyeltem rá, csak bambultam előre.
Tom döntött helyettem, szakított. Royt én zavartam el. Ugyebár a szüleim ki voltak rám akadva amiatt, hogy újabban megint ő a képbe került. Hát már nem kellett aggódniuk. Azóta nem keresett. Ideje volt egy kicsit egyedül lennem.