JOYCE - Váratlanul

13.

  A találkozót a barátnőmmel ebéd szünetre tettem. Bár eredetileg dolgozni akartam akkor is, de elég fontosnak tűnt, amit szeretne, így muszáj voltam belemenni.
  Az esetek többségében, mi rendezzük az eladásokat, így volt papír, és könyvelési munkám bőven a délelőtt folyamán, így nem kattogott az agyam, azon mi lehet olyan nagy dolog, hogy személyesen kell találkozni, hogy átadja. Még akkor is a számokat bűvöltem, amikor hozzá illő módon bevágódott az irodámba, hatalmas mosollyal az arcán, illat felhőben úszva. Könnyed mozdulattal ült le velem szembe, majd egy borítékot csapott le az asztalra, sokat mondó tekintettel, amit nem értettem igazán. Csak a boríték látványa okozott de ja vu érzést.

- Minden szavam vissza szeretném szívni, drága barátnőm, ha azt a választ kapom, amire számítok.- értetlenül meredtem rá, majd nyúltam a keze alatt tartott borítékért, amit nem adott oda.

- Most akkor megmutatod mi ilyen fontos vagy nem?-néztem rá kérdőn, és türelmetlenül.

- Ezek itt az esküvői fotók. - adott egy szépen díszített kicsi tartót, benne a fotókkal.

- Akkor ez mi? - néztem a kezére.

-Oh hát ezek is képek. - harapta be a száját izgatottan, de én egyre feszültebb lettem, mert eszembe jutottak a szex fotók.

- Olivia mondd már, vagy mutasd! Ne húzd az agyam!- néztem rá könyörögve.

- Rendben. Tessék. - nyújtotta át, majd lassan kihúztam a boríték tartalmát, félve, hogy ruha nélkül látom magam rajta, de nem. Más volt. Lélegzetelállító, és szívét dobogtató.
- Egyet mondj el nekem! Róla beszéltél nekem a szállodában? Mert akkor visszaszívom, hogy ez csak semmiség. Így nem lehet emberre nézni, ahogy azon a képen ti nézték egymás szemébe. - igaza is volt. Az a tekintet, amit elkapott a fotós, többet mond, mint ezernyi szó. Ha ezt Tom meglátná, vagy bárki más, még magyarázatot sem várnának tőlem, mert minden a képen van. Az arcunkra van írva minden, a szerelem, a vágy, az összetartozás.
- Joy? - a képről Oliviára emeltem a tekintetem. - Ő az? Mesélj már! - izgatottan húzódott közelebb az asztalhoz, türelmetlün várva, a mondandómat.

- Ő az igen. - sóhajtva néztem Roy arcát. - Véletlenül találkoztam vele ott a szállodában. Aztán bejött az esküvőre is, majd felmentem vele a szobájába is.- suttogtam fájdalmasan a képet nézve. - Azóta ő elment. Európába költözött, miután a bátyám fiának lettünk a kereszt szülei. - döbbenten hallgatta a szavaimat.
- Mind ketten tudjuk, hogy nem működne már, a múlt miatt. - gyötrelmes ürességet éreztem, ami csak arra várt, hogy valaki kitöltse. Szűnni nem akaró vágyódással pillantottam újra a képre.

-Basszus Joy. Nem lehet egyszerű. - sétált mellém, hogy megöleljen.

- Nem az. Azt hittem elfelejtettem őt.- mellém húzta a széket, és leült rá.
- Úgy hittem, akkorát csalódtam benne, amikor megcsalt, hogy soha nem tudnám szeretni már. Emlékszem, hogy komolyan nem éreztem semmit, csak gyűlöletet. Ezért volt könnyű mással lenni, új éltet kezdeni. Olyannak láttattam magam előtt, akit könnyen elfelejtek, akivel nem érné meg folytatni, vagy újra kezdeni. Elhitettem magammal, hogy nem volt igazi, és hogy Tom az aki mellett helyem van. Szeretem őt is, de nem úgy, ahogy Royt. - harapdálni kezdtem a számat idegességemben. Minden válasz, és megoldás bennem van. Mondott valami ilyesmit David, és igaza is volt.

- Tudod ugye, hogy a gyűlöletet egy hajszál választja el a szeretettől?  - lustán bólintottam. - Te tudod csak ezt helyre hozni. Beszélj Tommal, aztán menj Roy után! - olyan egyszerűnak hangzott a szájából.

- Most nem megy. Most ennél fontosabb dolgom van. - jutott eszembe a zsarnok apám.

-Azért gondold át! - mondta nyomatékosan.