JOYCE - Váratlanul

25.

- Sajnálom.- indult el a kezem felé, hogy megérintsem, de félúton megálltam. Nekem hatalmas sokk volt, hát még neki. Bárkinek az lett volna.

- Nem. Semmi baj, én csak... - dörzsölte meg borostás arcát. -Ez váratlanul ért.

-Nem akartam addig szólni, míg nem tudok valami pontosan. - sóhajtottam. Az a hülye rosszullét elszúrt mindent.

- Szóval pontosan tudod mikor voltatok együtt? Abból, hogy hány hetes, már tudni fogod kié? - tökre érthető módon sok kérdése volt, és pontos választ várt. Minél előbb biztos akart lenni abban, kié a pici, ahogy persze én is. Részlet kérdés volt, hisz nem változtatott a válasz azon, hogy megtartom-e.

- Igen. - bólintottam. Nem tudtam tudni akarja-e a dátumokat, így nem folytattam. Igazából még azelőtt történt, mielőtt vele lettem volna, és egyszer az keresztelő után, amikor igyekeztem elfelejteni Royt, és Tomra hangolódni. Az meg már a pillanat felelőtlenségének köszönhető, hogy nem védekeztünk. Meg is lett az eredménye, amivel nem is lenne gond, ha egy férfit jelölhettem volna meg lehetséges apának. Azt, akiben reménykedtem, hogy tényleg az.

- Akkor menjünk!- értetlenül néztem fel rá, olyan gyorsan termett talpon. - Keresünk egy nőgyógyászt, aki azonnal fogad! Ne haragudj, de nem bírok egy napot se várni a válaszra! - felém nyújtott kezében csúsztattam a sajátom, hogy feltudjon segíteni.- Még ma tisztában akarok azzal, hogy apa leszek-e, vagy csak egy második apa.

-Második? - döbbenten álltam meg.

- Nos, ha Tom az apja, akkor is velünk fog élni, így azt gondoltam, valami ilyesmi szerep jut nekem. - vakarta zavartan a tarkóját.

- Ne.. Nem.. Nem zavarna? Mármint, nem hagysz el, ha

- Dehogy hagylak el. Soha. Kizárt. - két keze az arcomra simult, majd ajkaimra tapadt. - Imádom Claret, és imádni fogom, őt is. - simult a pocakomra a keze. - Bárhogy is alakuljon.

- Szeretlek. - bújtam hozzá szorosan.

- Szeretlek. - puszit nyomott a hajamba.

Royjal addig telefonáltunk, míg az egyik magán orvos nem fogadott. Igaz ki kellett várnunk a rendelési idő végét, amikor már nem volt senki.

- Jöjjön kérem! - hívott be az asszisztens. Roy el se akarta engedni kezem.

- Inkább nem akarom tudni kié! - fogalmam se volt ezt hogy akarta volna kivitelezni, mert előbb utóbb valahogy kiderült volna, főleg hogy én mindenhogy tudtam volna.

- Úgy nem fog menni, azt te is tudod. - gyengéden magammal húztam.

- Jó napot! - a doktornő kedvesen fordult felénk a papírjai felől. Udvariasan köszöntünk neki, miközben helyet foglaltunk a bőr párnázott székeket. - Miben lehetek a segítségükre?

- Nos, a háziorvosnál készült ma egy pozitív terhességi tesztem, és szeretnénk tudni, hogy hányadik hétben járok. - az ujjaimat tördelve válaszoltam.

- Ön az apuka? - normál esetben ez azt hiszem nem lenne kérdés, ha egy fiatal pár terhességi teszttel érkezik, de még csak zokon se vettem, hogy megkérdezte.

- Ezt szeretnénk kideríteni. - vörösödtem el szégyenemben.

- Oh. Rendben. Úgy gondolja ehhez elég, ha a várandósság idejét tudja? - tette fel bizonytalanul az újabb kérdését.

- Több hét is eltelt a.... - rendkívül kínos helyzetbe kerültem, nem szívesen folytattam a mondatot. - Szóval, úgy gondolom, elég ha tudom, hogy három, vagy két hónapos terhes vagyok-e. - ekkor tudatosult bennem, mennyire elrohant az idő, amióta Royjal az irodámban együtt töltöttük az éjszakát. Tudtam, hogy korábban nem estem teherbe, mert menstruáltam is.