JOYCE - Váratlanul

8.

   Akkor éreztem utoljára ekkora fájdalmat, amikor megcsalt, és véglegesen véget vetett vele a kapcsolatunknak. Fogalmam sem volt mit kellene tennem. Nem tudtam miért nem tudok dönteni. Nem voltam képes Tomot elhagyni. Nem ment, hogy az önzőségem miatt okozzak neki fájdalmat, mikor ő végig velem volt. Segített, szeretett, támogatott, és semmi rosszat nem tett ellenem. Biztonságban lehettünk mellette. Egy jó apa, és egy tökéletes társ. De ő mégsem Roy volt.

Mert Roy bármit is tett, olyan érzéseket váltott ki belőlem, amiket senki más nem tudott. Hiába ő volt az, aki úgy tett tönkre, hogy majd beleszakadt a lelkem, mégis hiányzott.
Senki nem nézett rám úgy, ahogy ő. Senki nem csókolt úgy, ahogy ő.
Senki nem gyakorolt rám hatást úgy, ahogy ő.
Senki nem tudott úgy összetörni engem, ahogy ő, mert senkit nem szerettem úgy, ahogy őt.

Mégis féltem. Mert mi van, ha tévedek? Ha újra megteszi, képes leszek megint talpra állni? A bizonytalanért tegyem tönkre Clare, és Tom életét is? Nem akartam ilyen felelőtlen lenni. Nem tehettem.

- Hát így haza ne menj! - ült le mellém hirtelen David.

- Nem is hívtalak. - pásztáztam magam előtt a koszos aszfaltot, és még csak a szemem sarkából se néztem felé. A jelenléte még így is biztonságot idézett elő. A lelkem bár továbbra is sajgott, mégis úgy éreztem ő a kapaszkodóm. Újra sírás folytogatta a torkom, de nem engedtem neki.

- Nem. Pedig vártam is egy ideig Roy hívása után. - éreztem, hogy rám néz, tudtam, hogy kíváncsi, vagy hogy sejtett is valamit. A bátyám nem volt hülye, ahogy régebben se. Akkor próbált is összeboronálni Royjal, de most nem tehette, hisz akkor a tulajdon fél testvérével szembe cselekedett volna. - Joy. Nem mondod el, hogy mi történt? - Roy nem beszélt neki róla.

- Utálni fogsz. - csuklott el a hangom.

- Nem tudsz olyat mondani. Tudod miért? - megráztam a fejem. - Több okom is van rá. Először is, mert a húgom vagy, és szeretlek. Akkor is, ha már nem vagyunk gyerekek, az a dolgom, hogy vigyázzak rád. Másodszor pedig, ha most azt fogod mondani, hogy még mindig Royt szereted, örülni fogok neki, mert ő az igaz barátom, és fontos számomra a boldogsága. Ha viszont azt mondod Tom az, akivel életed minden percét megszeretnéd osztani a továbbiakban is, mert őt szereted. Szintén örülni fogok, mert őt is szeretem, ráadásul a testvérem. - elhallgatott, és ezzel időt adott, hogy átgondoljam.

- Valaki sérül így is, úgy is. - egyetlen szégyenteljes pillanatra a szemébe néztem.

- De nem mindegy hányan szenvednek.- mondott megint okosat. - Na mesélj a bátyádnak, hogy tudjon segíteni! - kissé feltámadt a szél, és a hajamba kapott.

- Néhány hete elmentem egy estélyre, és ott futottam vele össze évek óta először. - emeltem meg a fejem, hogy az előttem lévő föld helyett, előre a semmibe szegezzem a tekintetem.
- Már amúgy is ittam pár pezsgőt, de utána valahogy sűrűbben cseréltem poharat. Beszéltünk néhány szót, majd otthagytam. Az első pillantban feltörtek az érzések. Haza akartam menni, de feltartottak, és közben még pár pohárral elfogyott. Szerintem húsz éves korom óta nem ittam ennyit. - ráztam meg elgondolkodva a fejem, aztán folytattam. Nem hagytam ki semmit, bármennyire is szégyelltem magam miatta. Davidnek elmondhattam kendőzetlenül a történteket, mert bízhattam benne. Meg hát, muszáj beismernem, hogy mindig tudja mit kell mondania. Anyáék kiakadnának, Emiliet szeretem imádom, de nem olyan bölcs, mint a férje. Az is lehet elítélt volna amiatt a csók miatt. Ki ne tette volna, de emésztettem én magam nélküle is. Az azóta történtekről ne is beszéljünk.

- Komolyan részegen bújkáltatok? - nevetett fel jóízűen, és vele együtt kacagtam.

- Szóval Buddha, mit tud hozzá tenni a bonyolult életemhez? - néztem rá mosolyogva, még nedves orcával, majd vissza a cipőm orrára.