JOYCE - Váratlanul

19.

- Mélységesen nagyot csalódtam benned Joyce Benett. - dörögte apám, miközben ugyan ott álltak ahol percekkel korábban megvetették a lábukat. Csend ült a házra, de a feszültséget már vágni lehetett. Úgy éreztem magam, mint aki bírói döntésre vár az ítélő széken ülve. Talán mondani kellett volna valamit, de egy szó se jött ki a számon. Nézni se néztem senkire, csak magam elé bambultam, kivárva, hogy rám zúdítsanak minden átkot.

- Hát még én. Hogy tehetted? - Tom szemérmetlenül üvöltözött velem mindenki előtt. Végülis nem neki kellett szégyellni magát. - Minden rendben volt velünk. Sosem bántottalak, nem csaltalak meg, mindent hátra hagytam értetek. - lehetett volna veszekedni, de igaza volt. Nem ezt érdemelte, joga volt mindent a fejemhez vágni, és nem is fogta vissza magát. Dühödten vágta földhöz a kezébe akadt vázat, amitől összerezzentem.

- Elég Tom! A fiam is itt van. - húzódott ki az egyik szék mögöttem.

- Haza viszem. - motyogta Emilie, majd amíg el hagyták a házat a keresztfiammal, csendbe maradt mindenki. A bejárati ajtó hangja adott engedélyt Tomnak a folytatáshoz.

- Mióta tart ez? - lehunytam a szemem, amiből könnyek folytak. Nem akartam elmondani, és még jobban megbántani. - Mióta? - markolta meg a székem karfáját kétoldalt, miközben üvöltözött.

- Hagyd már! Nem látod milyen állapotban van már amúgy is? - állt mellém David.

- Méghogy ő. - nevetett fel cinikusan.

- Ne szólj bele fiam! Amit tett az túl megy minden határon. Szerető családja volt. - szólalt meg a az anyám, aki mellől idegesen lépett el apám.

- Nem hiszem el, hogy képes voltál erre. - elmosolyodtam, de semmi jó kedv nem volt abban a görbében.

- Én meg azt, amit ti tettetek. Az talán nem gáz? Átvenni egy újszülött kislányt, úgy hogy tudjátok, valószínűleg nem épp tisztességesen került ahhoz az emberhez, az rendben van. Felnevelni a sajátotokként, anélkül hogy utána járnátok, nem-e hiányzik valakinek, az nem gáz. Mindvégig tudni, hogy ki az igazi apám, akit nevezetesen ismertek, és még a barátotok is, az oké. Igaz is, ebben a családban csak én követtem el hibákat. - ingattam a fejem fáradtan.

- Hogy mit mondtál?- a vérszerinti anyám elhülten kérdezett vissza. Rájöttem, hogy ő erről nem is tudott. Feléjük fordultam és két értetlen, és döbbent szempár nézett rám. Mia tekintete siklott először a nevelőimre.

- Ti végig tudtátok? - állt fel sebesen.

- Ez azért nem bűn. Nem ártottunk senkinek. - szabadkozott apám.

- Nem bűn egy babát megtartani, úgy hogy valószínűleg keresi az anyja? - állt fel anyám is Mia mellett.

- Végülis mindent megkapott nem? - Tom flegmán tett megjegyzést.

- Akkor a te lányod is nyugodtan Royjal maradhat nem? Nem árt vele senki

-Ne merd ehhez hasonlítani a ti ügyeteket Mia! - vágott a húgom szavába.

- Szerintem mindenki nyugodjon le! - David próbálkozott az indulatok elsimításával.

- Könnyen beszélsz, nem téged csaltak meg, nem a te gyerekedről van szó. - állt belé is Tom.

- De az én szeretteimről is. Így ne haragudj, ha engem is érint a dolog.

- Eszetekbe se jutott, hogy utána járjatok, honnan a gyerek?- anyám úgy tűnt nem tágít a témától, és kérdőre vonta a másik anyámat, aki szótlan maradt.

- Dehogy volt eszünkbe. Fogadnék rá, hogy van elég vaj az ő fülük mögött is. Davidhez biztos, hogy tisztességes úton jutottatok? - apám villámok szórt a tekintetével, már a feltételezés miatt is.