JOYCE - Váratlanul

4.

    Egy régi ismerősöm kiállítása miatt érkeztem Kaliforniába. Tom és Clare nem tudtak ennyi időre elszakadni otthonról. Jó Clare igen, de Tom erősködött, hogy jöjjek egyedül, és kapcsolódjak ki kicsit. Neki a bár miatt nem lehetett egy huzamban másfél hetet távol lenni. Meglehetett volna oldani, de nem akarta. Hivatalosak voltunk egy esküvőre is, és jó lett volna, együtt nyaralni ezen a kicsit több, mint egy héten. Főleg azután, hogy Roy belépett a képbe, és száműzni akartam őt a gondolataimból.

- Szia. Mi újság otthon? - vettem fel a telefonom, ahogy a lábam a járdát érintette. A taxis tovább hajtott, ahogy elléptem az autó mellől.

- Szia kicsim. Itthon minden rendben, már elpakoltunk, és ott? - kérdezett, a háttérben pedig Clare sikongatott. Valószínűleg a kutyával játszott.

- Most értem vissza a hotelbe. - lépkedtem a bejárat felé. - Nem mondom, hogy nem pihentető itt egyedül, de unalmas is nélkületek. - kerültem ki a velem szembe sétálókat.

- Holnap este már ott leszünk veled. - hallottam a hangján, hogy mosolyog.
- Mit csinálsz ma? - érdeklődött.

- Most ebédelek majd, aztán felfedezem a város egy másik részét is. Nem igen tudok mást. - vontam meg a vállam.

- Az esti kiállítás jó volt? - az egyik halban lévő fotelbe ültem, mert az étterembe nem lett volna szép dolog a telefonnal a fülemen besétálnom.

- Csak a szokásos. Tisztelet körök lefutása mosolyogva, aztán az alkotások bámulása, ami engem illet. Igazából nagyon szép, és érdekes volt. Nem bántam meg, hogy elmentem. Anne nagyon tehetséges. - meséltem el mosolyogva.

Clare is szót kért még magának is, és nagyon örültem, hogy hallhatom a hangját. Elmesélte a fél napját, majd csak úgy visszapasszolt az apjának, aki ezután elköszönt. Teljes nyugodtsággal ültem be az étterembe, és adtam le a rendelésem. Ritkán eszem egyedül nyilvános helyen, mert igazából nagyon fura érzés. Nem tudom meg magyarázni miért. Biztos nagyot néznének, ha leülnék egy párhoz, vagy családhoz, csak hogy ne egyedül egyek. Vagy valakihez, aki egyedül van. Bár ahogy néztem, nem igazán ettek egyedül az emberek úgy, mint én. Körbe lestem, és ahogy számolgattam hányan ebédelnek magukban, Royjal találtam szembe magam. Szuper sebességel fordítottam  el a fejem, majd észrevétlenül próbáltam arra kukkolni, ahol volt.

- Basszus. - sóhajtottam nagyot. - Ne ide gyere! Ne ide gyere! - motyogtam magamnak.

- Ez aztán a meglepetés. Szia Joy. - állt meg az asztalom mellett. Nagyot nyelve néztem fel rá.

- Te követsz engem? -  kérdeztem vádlón.

- Mi? Dehogy. - ült le meghökkenve velem szembe. - Ugyan ezt akartam kérdezni tőled. - intett a pincérnek. A pofám leszakadt tőle, hogy olyan lazán vette a helyzetet.

- Mit művelsz? - sziszegtem neki idegesen.

- Ebédelek. - nézett rám úgy, mintha ez tök természetes lett volna.

- Miből gondolod, hogy egyedül vagyok?- kérdőn húztam fel a szemöldököm.

- Ha a családoddal lennél, nem egy két személyes asztalnál ülnél. Tom meg itt lenne veled, ha itt lenne. - végszóra lépett mellénk a csinos pincérnő. Teljesen kipirult miközben felvette Roy rendelését, aminek nem kellett volna zavarnia, mégis roppant mód felidegesített. Mire elsétált, megérkezett a rendelésem, ami forró volt, így tudtam vele várni még. Ha már együtt ebédeltünk, megvártam az evéssel, de ettől még nem értettem vele egyet.
Legalább magamnak ne hazudtam volna, hogy nem örültem neki. Hah.

- Ez akkor sem jó így. Nem kellene tudomást vennünk egymásról! - ráztam meg a fejem.

- Ugyan Joy. Nincs köztünk semmi, - ez fájt. - és ha nem az exed lennék, simán ebédelnél velem. - lesütöttem a szemem, mert így volt, de végülis ki akarna az exével jópofizni? Na meg ő nem egy átlagos lecserélt pasi volt. - Csak gondolj rám úgy, mint a bátyád legjobb barátjára!- vonta meg egyszerűen a vállát, de szeme nem arról árulkodott, hogy tényleg ezt szeretné.