JOYCE - Váratlanul

7.

- Gyere kicsim, mert anyának sietni kell! - idegesen toporogva vártam, hogy utolérjen Clare. Bezzeg Torta a lábam nyalogatta már. A történtek után, haza utaztam, és próbáltam úgy tenni, mintha semmi sem történt volna. Royt akkor ott hagytam a szobában, majd összepakoltam, és felültem a gépre. A felejtés mellett döntöttem, és hogy nem teszem tönkre a lányom életét, a saját hülyeségem miatt. Ő lebegett a szemem előtt, hogy neki mi a legjobb. Már pedig egy gyereknek egy családban a helye. Mi pedig nem egy mérgező család képében tűntünk fel, így fölösleges lett colna elvennem tőle ezt. Csak összezavartam volna.

- De én nem vagyok olyan gyors, mint te. - ért a lábamhoz, és egyből a kezembe kaptam, hogy gyorsabban haladjunk, főleg fel a lépcsőn. Szinte kivágtam a bejárati ajtót, szőke tincsei az arcomba csapódtak, ahogy a huzat belekapott.

- David! - kiáltottam. - Emilie! - rohantam a nappali felé, mert az esik először útba. - Elfogok késni. - morogtam az orrom alatt. - Skacok ugye itt maradhat Clare? - kiáltottam a levegőbe, hátha valaki meghallja, és imádkoztam, hogy ne essek át a kajla kutyán. - Szia Davi.. - akadt el a szavam, ahogy megláttam a szintén döbbent szempárt, ami Royhoz tartozott. Nem számítottam rá, ő sem rám, és mint két ijedt gyerek, úgy néztünk egymásra. A szívem is feltűnően nagyot dobbant miatta. Gyorsan megráztam magam, és nem gondoltam arra az estére. Nem volt rá időm. - Helló. - nyeltem egyet, ő meg intett esetlenül, és Davidre néztem.
- Emi és Schawn merre vannak? - néztem sürgetően Davidre, miközben Clare lemászott a karomból.

- Szerintem az udvaron. De várj Joy! - szólt utánam.

- David nem érek rá. - néztem rá könyörögve, hogy hagyjon.

- Csak egy perc. Mit számít az, ha már amúgy is késel. Ha hagyod, hogy elmondjam, hamar túl is lennénk rajta, de te

- David. - vékonyodott el a hangom reménytelenül. - Nyögd már ki! - sürgettem.

- Igazából Emivel együtt akarjuk feltenni a kérdést. - vakarta a tarkóját.

- Ugye most szórakozol velem? - néztem rá fenyegetőn, majd egy óvatlan pillanatban Royra siklott a tekintetem, aki jól szórakozott rajtunk.

- Szóval itt vagy. Szia Joy. - érkezett meg Emi a két gyerekkel, meg Tortával a nyomában.

- Szia.Ugye nem baj, ha egy órára itt hagyom Claret? - néztem rá kérdőn, majd az órámra.

- Ugyan dehogy. - mosolygott kedvesen.

- Akkor futok is. - hajoltam egy pusziért a kutyával játszó Clarehez.

- Nem kérdezzük meg most? - hallottam Davidet.

- Igaz is. Joy! - Emilie felé fordultam, még mielőtt elkaphatnám Claret. - Basszus a süti. - kapott a fejéhez riadtan. - Kérdezd meg! - kiáltotta vissza Davidnek. Idegesen néztem rá.

- Szóval arról lenne szó, hogy már ideje Schawnt megkeresztelni, és azt szeretnénk kérdezni, hogy lennél - e a keresztanyja? -  mosolyodott el.

- Nagyon szívesen. - néztem a gyerekek felé, de már hült helyük sem volt. - Tényleg nagyon örülök, de rohannom kell! - vigyorogtam rá, aztán sietősen indultam is arra, amerről a gyerek hangokat hallom, majd hanyatt vágódtam, de olyan igazán nagy hanggal járó, cuppanós földet éréssel. Szerencse, hogy a fejem nem vágtam be. Valami nagyon nedves dolgot kezdett felszívni a ruhám, az agyam pedig eldurrani készült. -TORTAA! - kiáltottam el magam dühösen. - A francba! - csaptam a két kezemmel magam mellé a járólapra, pont bele a tócsa még azon részébe, amit nem szívott fel a ruhám.

- Joy! Jesszus jól vagy? - rohant Emi a segítségemre, és egyből a kezét nyújtotta. A két udvarias férfi bezzeg erre sem volt képes. Sőt, ahogy feléjük néztem, épp hogy csak vissza bírták fogni a nevetést. Az egyik a kezét harapta, a másik a száját, de a szemük elárulta őket, meg a remegő arcizmaik.