JOYCE - Váratlanul

5.

    Látni akartam az arcát, így felé fordultam. Bűntudatot láttam rajta. Bármennyire is akartuk ezt kerülni, csak ott jukadtunk ki. Hiába nem volt kimondva konkrétan, mindketten ugyanarra gondoltunk. Roy meleg tenyere az arcomra került, a tarkómra csúszott, majd a kék szemeiről az ajkaira siklott a tekintetem, de nem sokáig szemlélhettem, mert magához húzott. Józanul, ha lehetséges, még mámorítóbban hatott, ahogy táncot járt a szánk. Igen hagytam, hogy megtegye, és megtettem én is. Az óriás keréken ülve, fent a legtetején, Roy puha ajkait ízlelve, csak azt éreztem, hogy mindig erre vágyom. Őrültség talán, de mintha a helyemen lettem volna.

Mielőtt leértünk elszakadtunk egymástól, de csak az ajkaink. Kék szeme engem fűrkészett válaszokat keresve. Talán arra volt kíváncsi, hogy reagálok, hisz részegen, fogalmazzunk úgy, elmenekültem. Bár onnan nehéz lett volna, hisz újra felfelé vitt a kerék.
Résnyire nyíltak az ajkai, tekintete is cikázni kezdett. Mondani akart valamit, de hezitált. Felmerült bennem pár kérdés. Mit akarhat, amitől ennyire zaklatottá, bizonytalanná válik? Mi az, amiben nem biztos, hogy ki mondja-e?

-Joy - állapodtak meg végre megint rajtam a kék szemei, amikbe nézve, már szavak sem kellettek.

-Ne mondj semmit! - vettem mély levegőt.

Nem bírtam hallani a szájából azt a szót, sem olyat, ami arra utalt volna. Nem azért, mert undort éreztem, inkább mert tudtam nem volna erőm utána elengedni őt. Már amúgy is rohadt nehéz volt az egész. Csendben, a gondolataink a a burkolózva nézelődtünk percekig, aztán az előttünk lévőket már szállították ki.

- Ne mondjuk el senkinek! - értetlenül pillanatottam rá. - Ígérjük meg, hogy erről a napról nem beszélünk soha, senkinek! Akkor se, ha bármi kiderülne, vagy szint vallanál. - összezavarodva néztem rá, mert nem értettem. Tudtommal neki nem volt senkije, ahogy félni valója se.

- Van valakid? - talán kicsit feldúltabb a hangon kérdeztem, mint terveztem.

- Nem, nincs. - tette nyugtatólag a kezemre a kezét. - Mindössze megakarom ezt tartani magunknak, akkor is, ha minden kötél szakad. - beleegyezően bólintottam, de magam sem tudom miért tettem neki ígéreteket. Nem értettem miért voltam vele. Talán csak egy régi érzésbe kapaszkodtam Royal kapcsolatban.

-Most már ideje mennem. - álltam meg az óriás keréktől kicsit távolabb.

- Tudom. - mosolygott rám szomorúan. - Viszont egy helyen szálltunk meg, így addig még ki kell bírnod a társaságom. - tárta ki a karját "Ez van" stílusban.

-Valahogy túl teszem magam rajta. - sóhajtottam drámaian, aztán egymásra pillantva nevetni kezdtünk. Elindultunk a város felé, ahol már lehet taxit fogni.

- Ne haragudj! - kíváncsian néztem rá, mert nem egészen értem, mire céloz. Egy ideje szótlanul sétáltunk, így nem tudtam mit sajnál. - A csók miatt. Mármint nem sajnálom, de nem kellett volna. - nyugtalanul sóhajtott fel.

-Nem haragszom rád. Magamra haragszom, mert... - nem mondhattam, hogy mert olyan volt, mintha a gondtalanságban úsztam volna vele, a szerelem tengerén.
- mert nem ellenkeztem. - talán már ez is elárulta, hogy éreztem valamit, ha a csókból még nem jött volna rá.

- Nem tudom mi ez... velünk Joy, - állított meg. - de azt tudom, hogy ugyanaz zajlik le bennünk. - zavartan kereste a szavakat, miközben a hajába túrt. Szeretnék én is így tenni. 
- Tisztában vagyok azzal is, hogy mi az... ki az, aki gátat szab ennek az egésznek. Nem akarom, hogy bűntudat árnyékolja be azt, ami köztünk van! - szégyellve magam lesütöttem a szemem. - Ne Joy! Mellettem ne érezd úgy, hogy ezt szégyellned kellene! - nyúlt az állam alá, és megemelte, hogy a szemébe nézzek, ami lassan ajkamra siklott. - A fenébe is vele. - csapott le váratlanul, karja magához húzott, és szorosan tartott. Mintha magába akart volna olvasztani egyetlen csókkal. A szívem hevesen dobogott, a mellkasom szét repedni készült, a szám pedig csak élvezte, hogy Roy ízét érezhette. A kezemmel a hajába túrtam, és annyira boldogan tettem.
A felhők között éreztem magam.