ANALÓG /H.H./

Harmadik Fejezet

– Seungmin, ne pattogj már légyszíves! – szidom le a srácot, ahogyan próbálom őket egy sorba állítani, azonban még ez az egyszerűnek ható feladat sem megy könnyen. Orrnyergemet masszírozva várom meg amíg az általam kért feladat megtörténik, hogy aztán végre el tudjam készíteni a kívánt képeket.

A kiadó aulája tökéletes hangulatot biztosít arra, hogy egy egyszerű instagramra való poszt készülhessen a srácokról próba előtt. Ezzel a rajongók egy aránylag laza betekintést láthatnak a fiúkról.

– Oké, köszöntem szépen mindenkinek! – dobok puszit feléjük, aztán a kamerámmal a nyakamban feltápászkodok a guggoló helyzetemből. Mivel ők azonnal indulnak is a tánc próbájukra, nekem van körülbelül egy órám kiválasztani, megszerkeszteni és publikáltatni a bejegyzést valami bénácska szöveggel. Anno néha összedolgoztam azokkal, akik a közösségi médiákat kezelik, aztán ilyenkor már én is elkezdek ötletelni a képek leírásán.

Laptopommal az ölemben foglalok helyet az egyik fekete bőrfotelben, amikor is hirtelen társaságom akad. Lassan vezetem végig a tekintetem a világos farmerbe bújtatott lábakon, a fekete pólón át egészen az olasz vonásokig, amik mind Marcohoz tartoznak. Kérdőn vonom fel a szemöldököm, mielőtt bármit is kiejthetne a száján. Nem tudom tagadni, mennyire is zavar a jelenléte. Féltem a pozíciómat tőle, mintha egy tolvaj lenne, akinek a helyemre fáj a foga. Gyerekes felfogás, de nem bírom félretenni. Ami az enyém, az az enyém.

– Csak érdeklődni akartam, hogy mennyire szoros a napirended. Gondoltam átbeszélhetnénk a fotózás részleteit, hogy beoszthassuk ki-mit csinál. – az erőltetett kedvességével megfűszerezett akcentusa az őrületbe kerget. Hasonlít egy habcsókhoz, ami elsőnek finomnak tűnik, aztán diabéteszt okoz.

Megvonom a vállam. – Jelenleg is tudok figyelni igazából, mondd csak nyugodtan mire gondoltál. – mondjuk úgy sem érdekel, tehát nem zavarsz vizet azzal, ha háttérzajként funkcionálsz.

– Láttam, hogy nem csináltál a fiúkról még portfóliót, amit igazán hiányoltam. – kezd bele, ami már szinte azonnal felkelti az érdeklődésem.

– Úgy tűnik az insta posztnak várnia kell. – vallom be vicceskedve és felnézek a laptopomból, hogy minden figyelmemet csak neki szenteljem erre a rövid időre. – Azért nem készült portfólió, mert akkor még nem arra voltam alkalmazva. Most, hogy szerződést írattak, megfordult a fejemben. – igazából megijeszt a szituáció, hiszen eszembe sem jutott ilyen. A bizonytalanságom Marcoval szemben most szinte duplájára nőtt, sokkal szakmabelibben gondolkodik, mint én, akiről most úgy tűnik, hogy csak félvállról veszi az egészet.

A srác hangja szakít ki elvadult gondolatmenetemből. – El tudok küldeni pár sablon munkát, ha gondolod. Szívesen segítek!

– Megoldom igazából, nem elsőre csinálok ilyet. – mosolygok rá oldalra döntött fejjel és inkább visszapillantok a képernyőmre, ahol még mindig a képek köszönnek vissza rám. A füllentésemet a buta büszkeségem okozza. Teljesen tanácstalan és tapasztalatlan vagyok ilyen téren, fogalmam sincs, hogyan kezdjek bele.

– Rendben, de tényleg, ha kell segítség szólj nyugodtan. – biccent lassan. – Látom bele vagy nagyon mélyedve a munkába, majd ha ráérsz megbeszéljük a többit.

– Oksika. – bólintok rá sem nézve és tovább kattingatok feleslegesen az egeremmel egy üresen megnyitott lapon, mintha szorgoskodnék. Félek, hogy nem leszek elég jó erre a feladatra és túl sokat vállaltam. Marco profizmusa pedig nem segít ennek legyőzésében..

< - >

Lottie unottan pislog rám smink tükrén keresztül, miközben az esti mozizására készül Jisunggal. Hiányzott már az ő párosuk kialakulásának végig szemlélése. Imádom kívülről nézni, ahogy kerülgetik egymást, miközben mindketten holtig állítják, hogy nincs köztük semmi.