ANALÓG /H.H./

Kilencedik Fejezet

                – Hannak minden esetre kell vennünk sajttortát, Minhonak pudingot, Bin neked milyen fehérje kell? – nézek a srácra, aki már javában a polcokon levő gabonapelyhek makro értékeit nézegeti. Velük is egy élmény eljutni vásárolni..

Felix az említett karját meglökve éri el, hogy végre ránk is figyeljen. – Majd én azt kiválasztom! – veszi rossznéven és el is siet az ő részlegére.

Szememet forgatva kezdem bepakolni a szükséges dolgokat a kosárba, miközben Abbie magyarázását hallgatom az apja újabb fajta intézkedéseiről. Unom már egy ideje, de nem vesz rá a lélek, hogy megszóljam. Felixet figyelem inkább, aki próbál figyelni a lányra, de látom rajta, hogy neki is nehezére esik. Minél alaposabban figyelem a kettőjük kapcsolatát, látszik, hogy valami van a háttérben. Valami, ami megnehezíti mindkét fél, inkább Felix, helyzetét.

– Seungmin az épületben! – lök oldalba az emlegetett, ikonikus mondatát motyogva a maszkja alatt. Szórakozott durcával nézek rá, amire csak hunyorogni kezd. – Carter keresett amúgy, azt mondta valami portfóliót kell..

– Bassza meg! – szitkozódom, ahogy megemlíti a témát. Kapkodva veszem a telefonomat a kezembe, majd gondolkodás nélkül kezdek üzenetet gépelni. – Köszi, hogy szólsz egyébként! – intézem Seungmin felé a szavakat.

"Nem akarsz nekem besegíteni egy kicsit? Fotóznom kéne" – küldöm el az üzenetet Hyunjinnak, aki a reggeli órák hatására valószínűleg még alszik.

Felix és Bin is csatlakozik hozzánk, feltehetőleg mindkettő összeszedte a számára fontos vásárolandó termékeket. A kosarat magam előtt tolva indulok el a kasszák felé, amikor is feltűnik Abbie hiánya. Kérdőn pillantok Felix felé, aki állkapcsát megfeszítve idegesen bámul maga elé. Átadom Binnek a kosarat, majd óvatosan mellé sétálok, felvéve az egyébként gyors tempóját.

– Hé! – szólítom meg halkan, vállára simítva az egyik kezem. Zavartan fordítja felém a fejét, tekintetünk találkozásakor pedig látom barnáiban a türelmetlenséget. – Kiadod magadból? – csak ennyit kérdezek, semmi mást.

Megadóan sóhajt, és a kijárat felé biccent. Seungmin kezébe nyomom a kiadó által adott bankkártyát, majd Felix után indulva követem őt a parkolóba. Karjaimat a csípős szél hatására összefonom magam előtt és kérdőn nézek rá. Kiszőkített tincseibe túrva lehunyja szemeit és mély levegőt vesz, mielőtt belekezdene.

– Szeretem Abbiet, de az utóbbi időben olyan szinten elkezdett birtokolni, hogy levegőt nem bírok venni a közelében. – rázza meg a fejét. – Ha pedig ezt felhozom neki, egyből jön a féltékenykedés, hogy én már le akarom őt cserélni és az ilyen hülyeségek. – forgatja a szemét idegesen.

Elhúzom a számat.  – Lottienak igaza volt. – vallom be, amire szúrós pillantással illet. – Fontos vagy nekünk, természetes, hogyha bajt észlelünk beszélünk róla. – lököm meg a vállát.

– Jó, akkor megoldást is találtatok a problémára, vagy csak kipletykáltatok? – dünnyög unottan.

– Figyelj, én csak azt tudom ajánlani, győzd meg arról, hogy semmi oka nincs féltékenynek lenni. Aztán hátha tényleg enged egy kicsit, mert most konkrétan láncra vagy kötve. – mérem végig.

Erőltetett mosolyra húzza ajkait és megemeli a szemöldökét. – Köszike, olyan cuki vagy mostanság, mondtam már?

– Elég! – szólok rá nevetve.

Halvány mosollyal oldalra dönti a fejét. – De te ki vagy virulva. Ez azt jelenti, hogy Jinnie és te újra együtt?

– Nagyon úgy néz ki. – bólogatok őszinte megkönnyebbültséggel. – Hiányzott már nagyon.