ANALÓG /H.H./

Negyvennegyedik Fejezet

                        Nem bírok nem bemenni a bevásárló központ baba részlegére. Annyira vonzanak a kis rugdalódzók és bodyk, szinte hívnak magukhoz, hogy nézegessem át őket újra és újra.

Hyun persze inkognitóba bújva, talpig feketében, maszkban és sapkában áll mellettem unottan, miután én már negyedjére mutatok neki egy szakállkát, amin kis kacsák vannak.

– Nem mondhatod, hogy nem aranyos! – szólok rá oldalra döntött fejjel.

Sóhaját visszafojtva lép közelebb hozzám, majd kiveszi ujjaim közül az aprócska anyagot és egy pillantást vetve rá megcsóválja a fejét. – Alig várom, hogy megszülessen az a gyerek, néha belém rakod a félszt, hogy te is terhes vagy. – dünnyögi felháborodva.

– Ha terhes lennék, hidd el első kézből táncolnék be az abortuszra. – borzadok el a gondolathatására, amire nevetve átkarolja a vállamat. – Amúgy meg, ha teherbe esek a te hibád, mostanság elég hanyag vagy óvs..

Vérszemet kapva takarja el a számat tenyerével, még mielőtt tovább folytathatnám mondanivalóm. Szemöldökömet ráncolva emelem fel rá tekintetem, ő pedig maszkját óvatosan leemelve erőltetett mosolyra húzza a száját. – Ezt pont egy bolt közepén kell emlegetned?

– Te hoztad fel! – motyogom tenyere alatt, amivel végre elenged. – Máskülönben még inkább el fogom kényeztetni a kicsit, amint megszületik, szóval..! – vigyorgok győzedelmesen.

Tudja, hogy nem tehet semmit a bezsongásom ellen, így ismét csak egy sóhajt elhagyva ujjaim közé fonja sajátjait és elindul velem a kassza felé.

Amióta megtanultuk jól használni az inkognitót, sokkal könnyebben mozgunk együtt idekint. Persze tisztában vagyunk vele, hogy még így sem tehetünk meg mindent, mint a hétköznapi párok, de ez már bőven elég. Végre nem kell a négy fal között ragadnunk és elmehetünk bárhova kettesben, mint például most is vásárolni.

– Akkor ugye tényleg nem vagy terhes? – nyílnak nagyra a szemei, ahogyan ismét lenéz rám.

Számat tátva hitetlen nevetés szakad ki ajkaim közül és orrnyergemet kezdem masszírozni a szabad kezemmel. – Hyun, elmondtam már. Nem vagyok terhes! Minden rendben van! – állok lábujjhegyre, hogy immáron, aligha, szemtől szemben lehessünk egymással. – Értve?

– Értve. – forgatja meg a szemeit.

Hirtelen a telefonom rezegni kezd a zsebemben, így Hyun kezét elengedve kíváncsian veszem elő a készüléket. A kijelzőn nagy betűkkel villog Minho neve, ami láttán értetlenül pislogok magam elé. Ez a barátomnak is feltűnhet, hiszen lenézve a kezemben tartott telefonra csak felprüszköl.

– Ne legyél már ilyen! – szólok rá megcsapva a vállát, majd elhúzom a zöld ikont, ezzel fogadva a hívást. – Szia Minho!

Recsegés hangzik el a túloldalról, nem sokkal később pedig végre meg is szólal. – Szia szia, hányra kell menni fotózásra?

– Huha.. – torpanok meg hirtelen a sétálásban, hiszen jól végig kell gondolnom a mai időpontokat. – Ma déltől fotózom Bint és Seungmint, utána közvetlen téged Channel. Szerintem olyan kettő-három óra körül kéne gyertek. – számolgatok gyorsan fejben.

– Oksa, szóljak a többieknek is? – érdeklődik elgondolkozva.

Elmosolyodom a gesztusán, hiába olyannyira apró, hogy másnak fel sem tűnne. – Megköszönném, ha igen.

– Akkor ott leszünk, bocsi ha zavartalak! – meg sem várja, hogy elköszönjek, már bontja is a vonalat. Még magamnak sem akarom bevallani, de borzalmasan rosszul esik a szívemnek. Talán mindig is itt lesz ez a kesernyés íz, amikor Minho szóba kerül, vagy éppen én elegyedek össze vele pár mondatra.