ANALÓG /H.H./

Harminchetedik Fejezet

                          Fejemet csóválva ideges nevetés hagyja el ajkaimat, ahogyan közelebb lépek hozzá és kezéért nyúlok, amit durván elránt tőlem. Mintha a tűztől óvná bőrét, nehogy valami kárt tehessek benne. Szemeim alighanem kikerekednek és nagyot nyelve emelem fel Hyun arcára tekintetem, aminek vonásai még mindig megfeszülten merednek rám.

– Önszántamból sosem csókoltam volna meg, most sem akartam! – jelentem ki határozottan.

Ciccegve vezeti végig fogsorán nyelvét. – Még is megtetted!

– Hiszen te mondtad, hogy csináljam! – hüledezek, a hangom pedig két oktávval feljebb szökik. Belátja, hogy igazam van és hamiskásan kezdi ajkait húzogatni, mint aki még mindig tüskét keres. – Ha nem szólalsz meg..

Kikerekedett szemekkel vág a szavamba. – Te sem gondoltad, hogy majd rám fogod, amiért smároltál a haverommal! – rivall rám, itallal átitatott hangja pedig elcsuklik a kiabálástól. Most komolyan én vagyok a hibás még ezért is? Megrökönyödök feszültsége láttán és fejemet rázva indulnék vissza a többiekhez, azonban elállja az utam. – Most komolyan bocsánatot sem kérsz?

Érzem, hogy az agyvizem kezd felforrni az alkoholtól elmosódott gondolatfoszlányaim között, amire idegesen emelem fel rá tekintetem. Szemei részegségtől csillogva néznek velem farkasszemet, egy pillanatra sem megtörve a szemkontaktust. A feszültség kézzel fogható közöttünk, szinte tüzet szítva fog lángjai közé kettőnket.

– Hova kérnék bocsánatot, te idióta? Képes lennél szakítani velem azok után, hogy könyörögtél a bocsánatomért! – sziszegem az arcába állva, neki pedig ennek hatására még a szeme sem rebben meg. Ajkába harapva élesen veszi a levegőt, ahogyan mellkasunk összeér közelségünk által. Érzem szívének eszeveszett ütemét pólója alatt, ádámcsutkája pedig megremeg állkapcsával együtt.

– Sosem tudnék veled szakítani, bébi. – rázza meg a fejét rekedten. A becenév hallatán nagyot kell nyeljek, elsötétedett tekintetében pedig már nem a józanságtól távol álló bódultság csillan fel.

Tekintetemet lesütve lépek el tőle egy lépést, amire felsóhajtva húz vissza a derekamnál fogva. – Mi van, mostmár nem végeztünk? – vonom fel a szemöldököm sértetten. Felszisszenve veszi fogai közé ajkait, miközben halvány bólintással igazat ad nekem. – Hagyj békén, Hyun! Komolyan mondom, nincs kedvem a hülyeségeidhez. – rázom meg a fejem hevesen és elszakadva tőle kikerülöm, majd visszamegyek a társaságunkhoz.

Az embereket kerülgetve nehezen, de visszatalálok hozzájuk. Mondjuk nem kellett kétszer is megbizonyosodnom, hogy ők azok-e, hiszen mi vagyunk a legnagyobb hanggal, ami létezik az egész klubban.

Valószínűleg folytatódott az üvegezés, ugyanis amint visszatérek, hatalmas őrjöngéssel fogadnak, miszerint muszáj vagyok én is bele nézni Seungmin telefonjába.

– A merést választotta, öt percig nálunk lehet a telefonja. – segít ki Minho, miután visszamászok a kis helyemre. A fiúra nézve nem bírom nem figyelembe venni felduzzadt ajkait, amiket még én okoztam neki pár perccel ezelőtt. Mosolyomat visszafojtva emelem arcához a kezemet, amire megtántorodva dermed le egy pillanatra.

Gyors mozdulattal törlöm meg a szája szélét, miközben másik kezemmel megtámasztom állát. – Ez a rúzs nekem áll jobban, bocsi. – mutatom felé a hüvelyujjamon levő bordó foltot, amit vékony párnájáról simítottam le.

Zavart mosollyal az arcán néz szemeimbe, amit figyelmen kívül hagyva fordítom többiek felé a fejem. Fogalmam sincs, hogyan viszonyuljak ezek után Minhohoz. Ha ránézek, azonnal a csókunk jut eszembe, hiába nem kellett volna jelentsen semmit sem.