ANALÓG /H.H./

Ötödik Fejezet

          – Nem érdekel, mit gondolsz, beszélgetni fogsz velem! – rontok Felixre a hotel kávézójában, miközben az említett teljes nyugodtságban iszogatja a kávéját. Megszeppenve néz fel a poharából és értetlen pislogással oldalra dönti a fejét. – Ne játszd nekem az értetlent, Felix! – rivallok rá.

Nagyra nyílnak barnái. – Tessék?

A kávézó nyugodt légköre a megjelenésemmel szinte azonnal felborult. Még szerencse, hogy alig vannak rajtunk kívül a helyiségben. Tegnap délután már nem kerestem meg Hyunjint, túlságosan is nagy hatást gyakorol rám. Visszamentem Chanhez, azonban nem kellett sokat ötletelnünk azon, hogy elhalasztjuk a fotózást.

– Miért vagy ilyen távolságtartó mindenkivel? Főleg velem. – bökök a fekete topba bújtatott mellkasomra. – Amióta visszajöttünk, rád sem ismerek. – húzom el a szám.

– Barátnőm van, Mads. Szerintem ezt tiszteletben lehetne tartani, nem értem mi ezzel a gond. – von vállat, játszva a hülyét. Kellőképpen felidegesít ezzel, amit lát is rajtam. Farkasszemet nézek vele, ahogyan megtámaszkodom az előtte levő asztalon túli szék háttámlájában. A bársonyba kapaszkodott ujjaimmal türelmetlenül dobolok a felületen. – Nem értem mit vársz tőlem. – csóválja meg a fejét.

Szarkasztikusan felnevetek. – Ugyan már! Felix amióta ismerlek, mindenben támogatjuk a másikat! Azzal, hogy van barátnőd nem értem, miért kell utálnod és...

– Nem utállak! – kerekednek ki barnái. – Abbie kérte, hogy kicsit vegyek vissza a veled való kapcsolatomból, mert őt zavarja, hogy ennyire jóban vagyunk. Mondtam neki, hogy van barátod, de nem érdekelte. – tápászkodik fel, majd a pultosnak intve magához veszi a világos farmer dzsekijét és elindul a kijárat felé, ahova követem őt én is. – Nem akartam, hogy azt érezd kevésbé bírlak, vagy már nem akarok a barátod lenni.

– És erről engem nem akartál volna tájékoztatni? – vonom kérdőre. – Tudtommal mindent megbeszélünk.

Elhúzza a száját. – Nem akartam Abbiet is kényelmetlen helyzetbe hozni.

– Ezért könnyebb volt engem, köszönöm szépen. – fonom össze magam előtt a karjaimat sértetten. Sóhajtva fordul felém, majd karjaimat szétszedve vállamnál fogva magához ölel. Megadóan viszonzom gesztusát és halvány mosolyt ejtek meleg ölelésében. – Hiányoztál, te nyomi.

Halkan kuncogni kezd. – Te is nekem. – suttogja és végig simít a hátamon. – Mesélj, mi nyomja a lelked. – tol el magától, hogy a szemembe tudjon nézni. Békés vonásai láttán megkönnyebbülés suhan át rajtam. Szemeiben látom, hogy még van mondanivalója és valami böki a csőrét, azonban arról majd csak később faggatom ki.

– Honnan veszed, hogy van valami bajom? – ráncolom össze a szemöldököm, ő pedig a lehető legnyilvánvalóbb arckifejezéssel pislog rám.

Ameddig az előtérbe érünk, felvázolom a Jayyel való bizonytalanságomat neki, amit ő figyelmesen végig hallgat. Nem említem neki Hyunjint, hiába látom rajta, hogy az a része is érdekli. Ahogy a többiekhez érünk, egyből észreveszem a szőke fejét, ahogyan Minho mellett éppen a telefonját bújja. Az utóbbi láttán elmosolyodom és próbálok nem figyelmet nyújtani az előbb említettnek.

– Látom, még mindig semleges. – dünnyögi mellettem Felix, amire szúrós szemekkel fordulok felé. – Mi van? Egyértelmű, főleg most, hogy Jay kezd kikerülni a képből.. – jegyzi meg halkan.

Nagyot dobban a szívem. Borzasztó abba belegondolni, hogy Jayyel a kapcsolatom kezd zátonyra futni. Csodás két hónapot éltem át vele és nagyon hamar elkezdtem kötődni hozzá. Szaggatott sóhajjal túrok fekete hajamba és a farzsebemben levő telefonomat a kezembe véve kikeresem a barátom kontaktját.