ANALÓG /H.H./

Harmincadik Fejezet

                         Los Angelesben kelni szerintem üdítőbb volt, mint eddig bárhol. Hyun már hamar elment, én pedig miután elköszöntem tőle és sok szerencsét kívántam, jó barátnő módjára visszafeküdtem aludni. Körülbelül olyan tizenegy óra tájékában járhat az idő, amikor végre hajlandó vagyok kikelni az ágyból és összekészülni a mai napra.

Gondolok itt arra, hogy sminkeljek és felöltözzek, amikre a fürdőszobában sort is kerítek és körülbelül huszonöt perc alatt normális emberi külsőt varázsoljak magamra.

Hyun egyik kopottabb Versace pólóját magamra kapva betűröm azt az egyik cicanadrágomba, majd a napszemüvegemet a hajamba tűzve, kulcsaimmal és telefonommal a kezemben indulok el kávé után kutatni. Persze időközben Lottiet is megcsörgetem, hiszen otthon maradtként egymásra vagyunk utalva és kénytelenek leszünk itthonról végig nézni az eseményeket.

A vörös szőnyeg majd csak este hétkor kezdődik, így van kevesebb, mint nyolc óránk elfoglalni magunkat.

– Szia Mads, mit csinálsz? Én szétunom magam már most, mikor jössz? – szól a telefonba a harmadik csörgés után, zsörtölődött hangját meghallva pedig akaratlanul is felnevetek. – Kinevetsz, Reed? – von kérdőre azonnal.

Torkomat köszörülve kezdek mentegetőzni. – Én? Dehogyis, ne is gondolj ilyenekre. –
forgatom meg zöldjeimet, hiába nem látja. – Éppen megyek kávéért, kérsz valamit? Starbucks a terv.

– Uuu! – lágyul fel a hangja és idáig hallom, ahogy a fogaskerekek dolgozni kezdenek a fejében.

Időközben kilépek a liftből és a hotel folyosóján, majd előterén végig sétálva kilépek Los Angeles utcáira. A ricsaj és zaj igazából nem hat meglepetésként, minden ugyanolyan, mintha Szöulban lennék annyi különbséggel, hogy itt büdösebb van. Nem messze van a szállásunktól egy Starbucks, pont ki tudtam figyelni, amikor tegnap este idehoztak minket, így még gyalog is be tudom venni az irányokat.

– Nos, összeírtam a rendelésem, majd átküldöm üzenetben! – szólal meg pár perc csend után, miután már azt hittem letette. – Tetszett akkor Jinnie haja? – kíváncsiskodik ismét.

Felkuncogva fordulok be az egyik utcára, miközben az embereket kerülgetve próbálok nem összeütközni senkivel sem. – Igen, kurva jó lett. Mindenki imádni fogja a mai fellépésen, elhiheted nekem. – nyugtatom meg.

– Nagyon féltem Jisungot, mi lesz, hogyha nem fogja bírni ezt a sok stresszt? Még is csak Amerikában vagyunk, teljesen máshogy hat rá a környezet változás.. – hadarja kétségbeesetten. Imádnivaló mennyire aggódik érte. Tény, hogy Jisung szorongása az utóbbi időben hullámvölgyeket írt szegény srác mindennapjaiban, de én bízok benne, hogy félre tudja ezt tenni és bizonyítani fog mindenkinek, ahogyan magának is.

Néma sóhajt ejtve próbálom a helyes választ adni erre, hiszen mégis csak a szerelméről van szó. – Ji nagyon erős, te is tudod. Ki fogja bírni, hogy büszkévé tegyen téged! – mosolyodom el bátorítóan, ami remélem, hogy hallatszik a hangomon.

– Én már így is olyan büszke vagyok rá! – csuklik el a hangja a meghatódottságtól, na meg persze a várandósága okozta hormon felborulástól. Lottie többet sírt nekem mostanában szinte minden miatt, mint az elmúlt egy évben, hogy együtt dolgozunk.

< - >

Végül amíg én hoztam magamnak kávét és teljesítettem mindent Lottie miniatűr bevásárló listájáról, ő neki látott ebédet főzni, hogy amire mi kényelmesen megkávézunk és kipletyizzük magunkat, meleg kaja is legyen számunkra.