ANALÓG /H.H./

Harmincnyolcadik Fejezet

Ismételten Hyunjin pólójában, kávémat kortyolgatva ülök az eredeti szobám fotelében, amíg előttem a barátom tetvészkedik a bőröndje összepakolásával kapcsolatban. Nem beszéltünk egymással, egy szót sem váltottunk amióta felkeltem azon kívül, hogy egy pólót adott a zuhanyzásom előtt, amit megköszöntem.

Másnaposságomra a koffein aranyat ér, pont emiatt egy hű, de erős adagot benyomva már kevésbé érzem magam élőhalottnak. A tegnap történtek halvány emlékképei szépen lassan játszódnak le lelki szemeim előtt, ahogyan az elmém fokozatosan tisztulni kezd.

A csók a klubban, a veszekedésünk, én és Minho a szobában.. túl sok minden kavarog a gondolataim között és fogalmam sincs mennyit tud Hyun. Mit mondtam, egyáltalán hogyan mondtam el azt, amit.

– Mesélsz? – teszem fel a kérdést halkan, amire az utazó táskájába pakoló alakját kihúzva nagyot sóhajt. Szürke pulcsija ujját feltűrve csak lesüti a tekintetét.

Szóra a nyitja száját, majd felém fordulva szemeimbe néz és oldalra dönti a fejét. – Ide jöttél, elmondtad mi történt Minhoval..

– Mit mondtam? – szakítom őt félbe durván, amire zavartan pislog a szemembe. – Mármint.. mennyiről tudsz?

– Nem feküdtetek le. Annyiról. – keményednek meg vonásai, ahogyan lepörgeti maga előtt az éjjeli órákat. – Tényleg nem..?

Hevesen rázom meg a fejem. – Biztos, hogy nem. – nyugtatom meg, ő pedig szemeit lehunyva kiengedi a bent tartott levegőjét. – Az előtte történt pedig..

– Ne beszéljünk róla, rendben? – szakít félbe határozottan. Tudom, hogy mennyire bántja, ami történt, pontosan ezért nem hiszek neki. Felsóhajtva teszem le magam mellé a kávésbögrémet, majd feltápászkodva Hyun elé lépek.

Habozva emelem arcához tenyeremet, amivel lágyan kényszerítem őt szemkontaktusra. Arcvonásai kemények, hiába próbálja tagadni belső feszültségét. Állkapcsán végig simítva ujjbegyeimet megállítom állának vonalán, amire alig láthatóan felvonja szemöldökét.

– Legyél őszinte, kérlek! – nézek jelentőségteljesen barnáiba. – Csalódtál bennem? Haragszol rám, vagy..?

Sóhajtva rázza meg a fejét. – Legszívesebben letépném a fejét és nem azért, mert féltékeny vagyok. – jelenti ki elhalt hangon. – Az bánt kurvára, hogy minden joga meg lett volna ahhoz, hogy lefeküdjön veled. – nyel nagyot lesütve tekintetét. – Szüneten vagyunk, ő pedig tökéletesen bánik veled, nem úgy, mint én. – húzza keserű mosolyra dús ajkait, amire hevesen csóválom meg a fejem tiltakozásom gyanánt. – Te is tudod, hogy igazam van, bébi. – vezeti vissza tekintetét kétségbeesett arcomra.

– Beléd vagyok szerelmes, nem belé. Azért jöttem el hozzád, nem pedig feküdtem le Minhoval. – nézek határozottan szemeibe. – Vagy.. már lemondtál rólunk, Hyun? – remeg meg a hangom bizonytalanul.

Borzalmasan félek, hogy erről van szó és addig húztam ezt az egészet, amíg ő teljesen elhidegült tőlem. Megunt várni rám és beletörődött abba, hogy szakítani fogunk. Ezek után meg pláne.

– Hogy mondtam volna le rólunk? – hüledezik végig simítva derekamon, ezzel is közelebb húzva magához. – Magamra haragszom a tegnapot illetően, nem rád. – dönti homlokát az enyémnek.

Tarkójára lógó tincsei közé vezetem ujjaimat, ahogyan szemeimet lehunyva nyakába fúrom a fejem. Hajamba csókot nyomba kezdi simogatni a hátamat, ezzel szívemet elöntve melegséggel. Annyira jól esik karjai között lenni, tudva, hogy biztonságban vagyok vele.