ANALÓG /H.H./

Huszonnegyedik Fejezet

                       A barna szemek kikerekednek Lottie szőke tincsei alól, miután felvázoltam neki a tegnap történteket. Fogalmam sincs mi lesz ennek a végkifejlete, de borzasztóan rá vagyok stresszelve erre az egész hercehurcára. Borzasztóan hideg van kint a teraszon, pont emiatt voltunk rákényszerítve kedvenc kávézónk benti foteleihez.

– Az biztos, hogy Hyunjinnak elment az esze. – nevet fel hitetlenül, miközben megcsóválja a fejét.

Helyeslően kortyolok bele a koffein bombámba. – Tudom, lövésem sincs mihez kezdjek így. – vallom be. – A pénzzel jelenleg nincs gondolom, de muszáj leszek minél hamarabb munkát találnom.

– Jinnie nem tud munkát rendezni a cégen belül? – érdeklődik kíváncsian. Szemöldökeit összevonja és kézfején megtámaszkodva hajol közelebb hozzám az asztalon keresztül.

Ahogy kiejti, fejemet rázva kezdek tiltakozni. – Így is a Carteres incidens után a menedzserük szét fogja rúgni a seggét, szerintem a két kezét összeteheti, ha csak ennyivel megússza. Nem az, hogy még nekem munkát keres. – fintorgok.

– A helyedben elgondolkoznék ezen a kapcsolaton igazából. – jelenti ki megfontoltam, amire kétszer is visszanézek szemeibe, hogy jól hallottam-e.

– Ezt hogy érted? 

Szomorú mosolyra húzza rózsaszínre pingált ajkait, majd összefonja maga előtt kezeit. – Tudod mire értem. – dönti oldalra a fejét, azonban én még mindig a kérdések tömkelegének közepén állok tanácstalanul. – Most őszintén, megéri neked ez a sok hülyeség csupán Hyun miatt? – hunyorog felém.

– Hiszen szeretem és a párom, te is kiállsz Jisung mellett mindenben. – emlékeztetem. Nem jó irányba halad ez a beszélgetés, forrását pedig képtelen vagyok elfogadni. Honnan jött ez neki egyáltalán, amikor mindig is támogatta a kettőnk kapcsolatát? – Nem igazán értelek, Lottie. – nevetek zavartan.

Szemeit forgatva dől hátra a bézs színű fotelben, majd a telefonját elővéve szorgosan gépelni kezd. – Nem tudom elhinni néha mi az, ami ennyire hozzáköt téged ehhez a fiúhoz. – húzza fel az orrát. – Te egy problémamentes életet érdemelnél, nem ezt.

– De nekem ez egyáltalán nem probléma! – vágom rá azonnal, ahogy befejezi mondatát.

Ajkait lebiggyeszti, mint aki nem hisz nekem? majd ismét a telefonjára pillantva nagyot sóhajt. – Remélem megjön az eszed egyszer és észreveszel másokat is körülötted. – célozgat szemöldökeit húzogatva.

Mi a..? Én most komolyan jól hallom a szavait, vagy csak hallucinálok? Remélni tudom, hogy csak az utóbbi. Bármennyire sem tűnik annak. 

Még mielőtt azonban szólni tudnék, az egyik pincér lány halad el sebesen mellettünk, így véletlenül egy narancslével töltött poharat egyenesen Lottie ölébe ejt a lendület hatására. Ajkaim elnyílnak egymástól és kikerekedett szemekkel nézek a barátnőmre, akinek szintén hasonló a reakciója.

– Jézusom, elnézést kérek! – kezd el esedezni, miközben a teli tálcát az asztalunkra dobva Lottie fehér, immáron narancssárga, nadrágjához hajol egy szalvétával.

– Ugyan, hagyd csak! – legyint Lottie lazán, azonban látom rajta, hogy teljesen felment az agyvize. A kedvenc nadrágjáról van szó, ha tehetné mindig ez hordaná. A csajszi végül csak egy kedvezményes kupont nyom a kezébe, majd ismét kettesben hagy minket, hogy nyíltan kibeszélhessük mindezt. – A karma volt baszod, te küldted rám! – bök felém a fejét csóválva.

Unottan pislogok rá. – Ezer százalék, szerintem is. – dünnyögöm.

– Azonban én most kénytelen vagyok itt hagyni téged, hiszen ha ezt nem nyomom be a mosógépbe, vehetek új nadrágot. – pattan fel, majd egy gyors puszi és ölelés után egyedül is hagy.