GENESIS - isten eledele

7.

Nem lehet egyszerre látni a dolgok kezdetét s végét.

- Horatius

•

Másnap reggel Hyunjin a földről kászálódott fel, kócos hajjal. Hunyorogva nézett körbe, csak lassan kezdett élessé válni a kép. A szobájában volt, a festményei között. Bevillant az emlék ahogy előző este leült festeni, hogy kiadja magából a vegyes érzelmeit, de hogy utána mi történt, arra nem emlékezett. Valószínűleg megint a csillagokat nézte az ablakon át, a földön ülve.

És aztán elaludt.

Most kapkodva szedte össze magát, hiszen munkába kellett menni. Ránézett a telefonjára, és tudta hogy késésben van.

- A büdös kurva életbe már! - sziszegte, arra gondolva hogy vajon Chris mit fog szólni ehhez.

A főnökének már ígyis feltűnt hogy az utóbbi időben valami nem volt rendben vele. Mondjuk rajta kívül senki nem vett észre semmit.

Hyunjin sietve elkészült, megfésülte szőke loboncát, és már indult is. Hatalmas házban élt, teljesen egyedül, de nem volt hajlandó eladni hogy aztán kisebb lakást vegyen magának. Egyszerűen valami belül nem engedte neki hogy ezt tegye. De eleve a szülőházáról volt szó, egész életében ott lakott.

A szülei...

Nem voltak mellette. Már lassan a nevükre se emlékezett, olyan régen elhagyták. 11 éves volt amikor magára maradt, és ezt soha nem tudta megbocsájtani nekik. Soha nem kapott szeretetet, nem ismerte az anyai törődést, sem az apai bölcsességet. Mindez idegen volt számára. Jobban mondva, szándékosan száműzte az agyának legeldugottab zugába a közös emlékeket.

Egy szörnyetegnek érezte magát, ami ellen régen még harcolt, de aztán feladta. Feladta, és átadta magát a legsötétebb vágyainak.

De egyáltalán nem bánta meg.

Úgy érezte végre él. Hogy végre szabad.

Gyors tempóban sétált az étterem hátsó bejáratához miután leparkolta az autóját, ugyanazt a pár sort ismételgetve magában. A fejében ragadt tegnap óta, mikor Felix éppen szüneten volt, és a pincér épp ezt énekelgette magában.

"Aki szabad annak mindent szabad, annak az égig érhet így az akarat"

Belökte maga előtt az ajtót, és sietve az öltözőbe ment, ahol Jeongin már régen készen állva kutatott valamit a táskájában. Úgy nézett fel Jeonginra mint aki éppen szidásra készül a késése miatt. Hyunjin teljesen kizárta őt, tompa zúgásnak hallatszottak csupán Jeongin szavai.

"Földbe döngöli a férget, nem élhet, pont úgy mint a hazug szavak"

- Aha, igen, mhm. Figyelj, befognád egy pillanatra? - Jeongin ledöbbent e szavak hallatán, és összepréselt ajkakkal nézte végig csendben ahogy Hyunjin elhagyta az öltözőt.

- Még ő maga sem tudja hogy mi is van vele... - mondta a falnak miközben elrakta a telefonját a hátsó zsebébe és a másik után indult, a konyhába.

A nap kifejezetten unalmasan telt, egészen addig amíg meg nem érkezett a hotel főnökének fia, Lee Minho. Aligha lehetett fiatalabb Chrisnél, de a megjelenése mégis frissnek és erőteljesnek hatott ahogy váratlanul betoppant az éppen üres étterem ajtaján. Hétköznapi ruhát viselt, de még ígyis kitűnt volna sok ember közül is. Páratlan karizmája kivétel nélkül magára vonzott minden szempárt, bárhol járt is.

Felix csak értetlenül nézte a közeledő alakot, míg mellette Seungmin kihúzta magát, és feszülten nézelődött, hátha előugrik valamelyik sarokból Chris vagy akár Hyunjin, hogy megmentse őket. Gyorsan hátba vágta Felixet is, aki készült volna visszaütni mikor Minho végre megállt a pult előtt. Örökkévalóságnak tűnt mire odasétált a bejárattól, pedig teljesen normális tempóban ment.

Mintha már láttalak volna valahol...

A szőke igyekezte palástolni a pánikot ami váratlanul elöntötte egész lényét.

Nyughass már, persze hogy láttad! Abban a kurva tévében!

Oh!

Elmosolyodott, és a folyosó felé biccentett, arra utalva hogy kövesse. Minho hümmögött egyet, és Felix mellett elindult az étterem fejéhez, Seungminnal a nyomukban.

Ötletük sem volt hogy vajon mit kereshet ott a fiú, hiszen nem szokta túl gyakran látogatni a God's Menu-t. Az igazat megvallva, Seungmin még soha nem látta ott.

- Minho! Minek köszönhetem a látogatást drága barátom? - köszöntötte kedélyesen az étterem főnöke, Chris - Gyere beljebb, ülj le.

- Hívd ide az embereid kérlek. - mosolygott kedvesen Minho, és leült az egyik bársonyos fotelbe.

Pár percen belül már az ajtóban állt mindenki - Changbin, Hyunjin, Han, Felix, Seungmin és Jeongin - és érdeklődve várták hogy miért is hívatták őket oda munkaidőben. Changbin kicsit bosszús is volt, mert állítása szerint épp most állt volna neki sújzózni (senki sem tudja mivel, ugyanis sújzók a környéken sem voltak), Han pedig eléggé nehezen vette a levegőt, az arca piros színben pompázott.

Mint aki most kergetett volna meg valakit kilométereken át. Felix a vállánál fogva ölelte át, mire Han egy halovány mosolyt megeresztve pillantott rá.

- Mindenki itt van? - nézett végig a csapaton, majd a szeme megállapodott Felixen. Úgy tűnt mint aki mondani akar valamit, de végül visszafordult Chrishez.

- Akkor rögtön a lényegre térek - kezdte - Apám és én szeretnénk biztosan tudni hogy minden rendben folyik itt, ezért itt ebédelnénk a holnapi nap folyamán, ha ez neked is megfelel Chan.

- Természetesen. De hogyhogy ilyen hirtelen...még soha nem étkeztetek itt nálunk. - eközben Felix elcsodálkozott azon ahogy Minho az imént nevezte a főnökét.

Chan? Mióta?

Idióta! A teljes neve Bahng Christopher Chan, hogy felejthetted el?

...

- Nos hogy is mondjam... a dolgok mostanában nehezen mennek a hotellel, és arról szeretnénk megbizonyosodni hogy a God's Menu-nél váltózatlanul minden tökéletes. - mosolygott kedvesen Minho, és ismét végignézett az ajtóban ácsorgó hatoson.

- Hát akkor...- Chris, azaz Chan feléjük fordult - Remélem nem baj ha ma kicsit túlóráztok. - Felix őszinte sajnálatot látott a szemében, amitől megjött a bátorsága.

- Semmi gond, szívesen csináljuk! - mondta feldobottan, egyik pillanatról a másikra szinte ragyogott az arca.

A többiek egyetértőn bólintottak, a Felix mögött álló Hyunjin pedig rejtett csodálattal nézte a szőkét egy pár másodpercig. Utána úgy tett mintha undorodna a másiktól.

- Köszönöm mindenki, megkapjátok majd a jutalmatokat érte. Számítok rátok. - és mindenki elindult a konyhába, taktikai megbeszélésre.

Míg Chan és Minho bort iszogattak és a bajos üzleti ügyeket vitatták, addig Felixék kitervelték hogy mit is szolgáljanak fel, hol legyen a teríték és milyen tányérokat használjanak. Beosztották hogy kinek mit kell még aznap előkészítenie, hogy másnapra minden maga legyen a tökéletesség.

Han, Felix, Seungmin és Jeongin közösen bohóckodtak mielőtt még nekiláttak volna a munkának, amit Hyunjin összefűzött karokkal figyelt. Hamar összenőtt az a négyes, szinte első nap befogadták Felixet úgy ahogy volt.

De Hyunjin tudta hogy Felixnek fogalma sincs a valódi arcukról. Egy csapat pszichopata gyilkos...

Valami azt súgta neki hogy közeledik az az idő amikor Felixet is beavatják. Egyszerűen tudta hogy meg fog történni, tudta hogy Felix nem rohanna el sikítozva egy levágott kar láttán, tudta hogy ő is közéjük való.

De hevesen tiltakozott ez ellen, nem volt hajlandó hinni benne.

Nem akart hinni benne.

》○●○●《