GENESIS - isten eledele

27.

Choke them on the ashes of the dreams they have burned.

•

Jöttek végtelen nyarak, amikor ráolvadt a nap az égre. A múlt többé nem volt teher a fiatal Yongbok számára. Legalábbis egy ideig.

Mélyen eltemette magában a fájdalmát, szándékosan nem vett tudomást az ürességről, amit Minho szökése hagyott benne. A bátyja volt az egyetlen támasz.

Lassan saját maga is kezdett ráébredni, hogy ami vele történik, az nem szokványos, egyáltalán nem természetes. De mit tehetett volna? Csupán egy erőtlen 7 éves gyerek volt.

Akit gyilkolásra neveltek.

•

- Yongbok! Ébresztő! - nógatta meg finoman a nevelőnő, Haneul.

A szőke fiúcska lassan kinyitotta szemét, és erősen megdörzsölte hogy teljesen felébredjen. Rögtön felült az ágyon, és Haneulra nézett, aki kedvesen mosolygott rá.

Mr. Lee azután fogadta fel hogy az idősebbik testvérnek nyoma veszett. Azóta 4 év telt el, és Haneul végig gondoskodott róla.

- Gyerünk Yongbok, egy-kettő! - mondta a 40-es évei végén járó nő. - Ma kimegyünk sétálni.

- A mezőre? - csillant fel a szeme. Haneul halkan felnevetett.

- Igen...a mezőre. Gyűjthetünk pipacsokat is, ha akarod.

Minden nyáron, szinte naponta mentek a közeli mezőre, ami mindig telis-tele volt pipacsokkal. A kisfiú imádta a pipacsokat. Sokat piknikeztek, fogócskáztak, vagy csak szimplán beszélgettek. Felix számára olyan lett, mint egy pótanya. Végre megtudta milyen az, ha igazán gondoskodnak róla.

Haneul sok évvel előtte elvesztette a fiát. Mikor Mr. Lee munkát ajánlott neki, eleinte nem akarta elfogadni, de tudta hogy amúgy sincs más választása. Régóta ismerte a Lee-maffiát, és tudta milyen kegyetlenek. Ha valamit Mr. Lee akar, azt meg is szerzi. Haneul nagyon jól sejtette hogy a kicsi Leet milyen aljas módon kezelhetik, így úgy érezte legalább ennyivel tartozik a halott fiának. Elfogadta az állást.

Mindkettejüknek jót tett. Észre sem vették, de időközben egymás szívét és lelkét gyógyították. Anya és fia.

Egészen eddig a napig.

Felix ugrándozva haladt a nő mellett, aki az elmúlt időben látványosan sokat fogyott, sötét karikák gyülekeztek a szeme alatt. Még a 10 évesnek is feltűnt hogy nincs jól, de nem kérdezett rá. Hamar elértek a mezőre, ahol Haneul szó nélkül leterítette a piros plédet, és letelepedett rá. Kezén támaszkodva nézte ahogy Felix össze-vissza ugrándozott, a pipacsokat kerülgetve.

A hangos kacagást hallva egyszeriben megnyugvásra talált az asszony. Elnézve a szőke fiúcska játékát, végre kisimultak a vonásai. Egy fél óra után odaszólt Felixnek.

- Yongbokie, gyere, pihenj egy kicsit! - a szólított azonnal meghallotta, és bólintott is, de még jó pár percig eltartott mire visszatért a pokróchoz. Egy nagy csokrot nyomott a nevelőnő kezébe, majd lehuppant mellé és falatozni kezdett az előre bekészített kekszből.

- Hát ezt mire kaptam? - csodálkozott Haneul, le nem véve a szemét a szinte pirosan izzó pipacsokról. Felix vállat rántott, és komótosan bekapott mégegy kekszet. Nem hamarkodta el a válaszát.

- Ajándék. Amúgy is a pipacs a kedvenced, és ha már egyedül te vagy ilyen jó hozzám, akkor miért ne? - mondta, de a tekintete a távolba révedt. Érzett valamit.