GENESIS - isten eledele

8.

Utálom a hétfőket. Fel akartam dobni valamivel a napot.

- Brenda Spencer

•

- Kész vagytok már?! - visszhangzott Seungmin kérdése az üres folyosón, betöltve az egész teret. Egyetlen idegen lélek sem volt jelen, miután kitették az ajtóra a "zártkörű rendezvény" táblát.

Jeongin és Felix együttes erővel igyekeztek mindent makulátlanná varázsolni, hiába vártak csak két vendéget, Chan azt akarta hogy ragyogjon a görög stílusban épült étterem.

Így hát amíg a többiek a konyhában főztek össze-vissza, ők ketten az asztalok körül gürcöltek egész délelőtt. Jeongin úgy érezte magát mint egy öregasszony, olyannyira fájt a háta hogy feladta a küzdelmet és a földre vágta a felmosót.

- Kész. - róka szemeivel fenyegetően nézett Seungminra, azt üzenve hogy jobban teszi ha most kussol. És a másik így is tett.

Nem volt kedve Jeonginnal szórakozni, tudva hogy a fiú bármikor csempészhet az italába egy kis hidrogén-peroxidot, amit Seungmin szívesen elkerült volna, tekintve hogy nem igazán szeretett volna sugárban hányni. Így inkább csak feltartott hüvelykujjal lenyugtázta, és elkezdett teríteni 9 fő számára.

Ugyanis mint kiderült, Minho meghívott mindenkit egy közös ebédre az apjával együtt. Még tegnap este derült ki, a baráti iszogatás közben vetette fel az ötletet Channak, aki természetesen rábólintott. Nem csak azért mert Minho a főnöke, hanem azért is hogy kicsit jobban összehozza a csapatot, akik valamilyen furcsa okból nagyon a szívéhez nőttek.

Habár Felix még kérdőjeles volt, és ezt Minho is felhozta miközben kettesben csevegtek.

***

- Áh igen, a régi "szép" idők! - nevetett Minho, majd kicsordult a könnye ahogy szinte látta maga előtt az első gyújtogatásának emlékét, amikor még csak 15 éves volt.

- Sosem felejtem el ahogy teljesen beszartál a szirénák hangjára. - törölgette a szemét az idősebb nevetéstől piros arccal. Újabbat kortyolt a vörösborból, és végre lenyugodott, Minho úgyszintén. Ijesztően megkeményedett az arca ahogy eszébe jutott egy már annál kellemetlenebb, fájó emlék.

Nagy sóhajjal letette a mahangóni fa asztalra a boros üvegét, és szorosan összefonta maga előtt két karját, jelezve hogy komoly kérdés következik, amire Chan is letette a poharát. A térdére támaszkodva dőlt előre, minden figyelmét a barátjának szentelve.

- Az új pincéred...mi is a neve? - Chant meglepte a kérdés, egyáltalán nem számított rá.

- Lee Felix. - válaszolta - De hadd tegyek fel én is egy kérdést...miért érdekel? Csak nem kiszúrtad magadnak? - ravasz mosollyal ajándékozta meg Minhot, de azonnal megkomolyodott mikor az csak összehúzott szemöldökkel méregette őt.

- Láthatnám a papírjait? - ezzel kikerülte Chan kérdését, és a szék karfájára könyökölve kicsit oldalra döntötte a fejét, sürgetve az idősebbet.

- Persze. - felállt a helyéről, és pár perc múlva visszatért egy halom papírral, amiket ledobott az asztal közepére - Itt van minden amit kiderítettem róla, habár van egy olyan érzésem hogy rejteget még egyet s mást. - tette hozzá miután visszaült.

Minho a kezébe vett egy adagot, és érdeklődve kezdte lapozgatni az iratokat. Chan hátradőlt a székében, és a maradék borral szórakozott, ami a poharában maradt. Váratlanul Minho lecsapta az asztalra a papírokat, mire a másik értetlenül meredt rá.