GENESIS - isten eledele

30.

A pokol kellős középén is dönthetsz úgy, hogy boldog leszel: hogy arra figyelsz, amit elvesztettél, vagy arra figyelsz, ami megvan.

•

- Istenem, de imádom a félelem szagát! - szippantott mélyet a levegőből Han, miközben szemmagaságba emelte a pisztolyát, és találomra a tömegbe lőtt. Egy férfi holtan esett előre, a golyó telibe a szívét találta el.

Ez csak mégnagyobb pánikot keltett, mindenki kétségbeesetten próbált kijutni, mindhiába. Han a zenekarra pillantott, akik értetlenül álltak, látszólag vártak valamire. Rájuk mosolygott, mire azon nyomban játszani kezdték Tom Lehrer - The Masochism Tangoját, avagy a mókusfiú egyik kedvenc zenéjét. Han boldogan felemelte a hüvelykujját, míg Seungmin értetlenül pislogott rá.

- Most komolyan?

- Miért, nem jobb zenei aláfestéssel kinyírni ezeket? - kérdezett vissza Han. Seungmin megrázta a fejét, és inkább előhúzta a kését, a tömegnek indult.

Han nevetve emelte ismét fegyverét, célzott, lőtt. Újra, és újra, és újra. Magában énekelgette a dalt, miközben sorra ölte meg a férfiakat és nőket, válogatás nélkül.

- Várj! - emelte fel a kezét hirtelen, és a lába előtt heverő élettelen testre mutatott - Ez volt a miniszterelnök?

Jeongin, aki éppen akkor ért mellé, bólintott. - Igen, ő volt az. - kezével letörölte az arcára fröccsent vért. Szavak nélkül is egyetértettek abban, hogy most aztán bajban vannak.

És ez olaj volt arra a bizonyos tűzre. Mindketten újra belelendültek az öldöklésbe.

Vér, sikolyok, törött tányérok és üvegpoharak sorai, haldokló avagy már halott emberek, és a pisztoly összetéveszthetetlen dörrenései. Így lehetett talán legjobban leírni a jelenetet ami odabent zajlott.

Eközben az ajtó túloldalon három ember tartózkodott, - illetve négy - Hyunjin, Minho és Felix. Meg persze Chan, de erről a másik három nem tudhatott.

- Kang halott. - lihegte Minho, a térdét fogva. Éppen akkor érkezett meg Hyunjinékhoz, futva, nyakában a profi vadászpuskával. Ő vállalta magára a szerepet hogy végezzen a hotel vén, velejéig gonosz igazgatójával.

Hyunjin megkönnyebbülten sóhajtott, míg Felix egy bólintással nyugtázta. Nem is várhatott más eredményt, az elmúlt napokban fokozatosan visszajöttek emlékek a gyerekkoráról, így azt is tudta hogy Minho egészen kiskora óta remekül célzott. Tudta hogy a bátyja soha nem tévesztene célt.

- Ahogy hallom jól érzik magukat odabent. - morogta Felix, karba tett kézzel. Minho, aki végre kifújta magát, most fülelni kezdett. Egészen addig fel se tűnt neki a teremből kiszűrődő zene, de amint felismerte, nevetésben tört ki.

- Nem hiszek a fülemnek, hát Han komolyan elintéztette a zenekarral! - nevetett továbbra is, a falnak döntve hátát. Felix most értetlenül nézte testvérét.

- A zenekarban is a mi emberink vannak?

- Természetesen! - válaszolta Minho, miután végre megnyugodott - Han a minap mondta hogy megkéri majd őket hogy szolgáltassanak háttérzenét amíg ők elintézik a vendégsereget. Nem hittem volna hogy ez tényleg megteszi...

- Menthetetlen. - legyintett Hyunjin. Felix egy féloldalas mosolyt megeresztve felnevetett.

- Mint mi mindannyian.

Hyunjin és Minho meglepetten bámultak Felixre, aki továbbra is nevetett azon a mély hangján.

- Te, szerinted most tényleg Blade irányít, vagy ez Yongbok? - nézett Hyunjin az idősebbik Lee fiúra. Ő vállat rántott.