GENESIS - isten eledele

9.

Monsters aren't born.
They're created.

•

A kicsi szőke meg se rezzent, Hyunjin érintése sem zavarta meg különösebben. Megfordult és ártatlan arccal nézett a magasabbik szemébe.

- Tessék? - megfeledkezett arról hogy éppen félmeztelen, és Hyunjinon rögtön meglátszott hogy kicsit zavarba jött a kidolgozott felsőteste és kockái láttán.

Hyunjin először nem válaszolt. Akkor és ott, - maga sem tudta miért - a görög istenek hírnöke jutott eszébe róla, Hermész. Felötlött a fejében az oly sokszor elismételt kérdés:

Hogyan lehet ez az ember valós?

Mindig is utálta az embereket, senkihez nem érzett kötődést, és ő ezzel jól meg is volt elégedve. De aztán betoppant Yongbok, pontosabban Felix, és egy furcsa érzés fészkelte be magát Hyunjin gyomrába.

Képtelen volt megfogalmazni mi is volt az, a saját elméje tudatosan elhitette vele hogy utálat. Hogy a forró érzés amikor csak eszébe jut, az utálat. De az agya leghátsóbb szegletében, már régen megfogalmazódott benne az a valami, és türelmesen várt a felismerésre.

- Miféle titkokat rejtegetsz emögött a ragyogó arc mögött, Yongbok? - ismételte meg az előbbi kérdését, és összefonta maga előtt két karját.

Felix arca megrándult a név hallatán, és a mosolya ijesztően eltorzult. Hyunjin számított erre, direkt hívta így, hiszen sejtette hogy okkal változtatta meg a nevét annak idején.

Ó, nagyon is jól tudott róla.

Aznap reggel ő ért be legkorábban, elvégre el se ment, egész éjjel az étteremben volt. Unalmában elkezdett kutakodni Chan irodájában, gondolván hátha talál más piát is a boron kívül. De sokkal érdekesebbet pillantott meg a dohányzóasztalon, az ott felejtett papírok rögtön felhívták a figyelmét.

A kezébe vette a halom tetején heverő iratot, és kíváncsian olvasni kezdte. Már éppen letette volna, mikor megakadt a szeme valami különösen. Újra és újra átolvasta, majd miután megbizonyosodott róla hogy nem csak képzelődött, úgy helyezte vissza az asztalra mintha el se vették volna.

Most pedig, Felix úgy állt előtte mint egy rémült őzike. A lába megremegett, és majd összeesett amikor váratlanul kihúzta magát és egy csettintésre teljesen megváltozott.

Nem zavartatta magát, büszkén lépett közelebb Hyunjinhoz, kaján mosoly játszott az ajkain ahogy szemeit az idősebbikébe véste. Valami teljesen átváltott benne, mint amikor egy szerelmes dal után hirtelen az erőszakos metál zene következik.

- Az igazi kérdés az...hogy miért kutakodsz utánam Hwang? - mondta halkan, miközben apró ujjai táncot jártak Hyunjin ruhával fedett mellkasán.

- Hmm? Elvitte a cica a nyelvedet? - folytatta Felix ahogy egyre közelebb és közelebb került a másikhoz. Hyunjin nem válaszolt, csak állt és várt.

- Mennyit tudsz? - hajolt mostmár közelebb Felix, pár centire voltak egymástól - Tudod... - Hyunjin füléhez hajolt, és halkan belesúgott.

- Most feldühítettél, Hwang. - a keze Hyunjin nyakához vándorolt, és rámarkolt, mintha meg akarta volna fojtani. A magasabbik felnyögött, és a fejét hátradöntötte a falnak.

- Ne akard tudni mi történik ha dühös vagyok. - suttogta, és beleharapott a másik fülébe, olyan erővel hogy kiserkent a vér.

Hyunjin felszisszent, Felix pedig elengedte a nyakát. Mégegyszer odahajolt a füléhez hogy lenyalja róla a vért, majd mintha mi sem történt volna, visszafordult öltözni.