GENESIS - isten eledele

23.

Felesleges egy természetfeletti gonosz erőben hinnünk. Az ember maga is képes mindenféle gonoszságra.

- Joseph Conrad

•

- Mit mondott Hyunjin, mi az öcsém baja? - kérdezte Minho köszönés nélkül amint Chan felvette a telefont.

- Attól tartok ez nem épp telefontéma. - válaszolt Chan - És egyébként neked is szia, Minho.

A vonal másik végéről erőltetett kacagás hallatszott, majd komolyra fordította a szót.

- Először is, én vagyok a te főnököd, és elvárom a tiszteletet akkor is ha barátok vagyunk.

- Értettem.

- Remek. - biccentett Minho, habár ezt a másik nem láthatta - Másodszor pedig, diagnózist kértem és nem titkosított információkat.

Chan hümmögött és a keze mellett fekvő papírokra nézett. Felemelte a legfelső lapot hogy ellenőrizze a pontos adatokat, miközben a szeme megakadt valamin. Sok ideje nem volt töprengeni rajta, hiszen a főnöke mindenképp tudni akarta mi történik az öccsével.

- Lee Felixet disszociációs személyiségzavarral diagnosztizálták, ami... - kezdett volna bele Chan, de Minho félbeszakította.

- A mi? Úgy érted, hogy Felixnek DID-je van?

- Igen, úgy.

- A kurva életbe! - káromkodta el magát Minho idegesen.

- Minho? Minden rendben? - csörömpölés hallatszott, majd egy fájdalmas kiáltás - Minho! Mi történt?

Azonban a vonal túlsó végéről nem jött válasz, Chan egy pillanatra azt hitte véget ért a hívás, mikor végre beleszólt Minho.

- Persze, semmi gond. - mondta, miközben jól hallhatóan nehézkesen vette a levegőt - Mondd, van rá gyógymód? - kérdezte immár összeszedetten.

De Chan csendben maradt.

- Chan? Ott vagy?

- Igen itt vagyok. - sóhajtott fel - Minho, tudnod kell hogy ez...ezt nem lehet gyógyítani. Hyunjin külön megkérdezte az orvost de semmi. Ha nem is lenne súlyos eset, akkor is alacsony esélye lenne a gyógyulásra.

- Értem. - válaszolta Minho.

- Sajnálom.

- Nem kell. Figyelj, folytasd az előkészületeket, aztán majd benézek én is.

- Akkor majd találkozunk. - mondta Chan, és letette a telefont.

Sóhajtva nyúlt vissza a papírért, még egyszer utoljára ellenőrizte az orvost, majd a fiókjába túrva előhúzta Seungmin aktáját.

Mindeközben Minho, a hívás vége után lassan leeresztette karját, és meredten nézett maga elé. Tompa koppanás jelezte a telefon földet érését, de ez őt teljesen hidegen hagyta.

Pár nappal ezelőtt sikerült nyomozni egy keveset a vérszerinti szülei után, többek között kiderítette azt is hogy édesanyja hasonló betegségben szenvedett. Ezek szerint öröklődhet, anyáról fiára szállt mint egy átok.

Vagy áldás?

Mindenesetre utánanézett, és már saját maga is tisztában volt vele hogy tulajdonképpen gyógyíthatatlan, mint a legtöbb személyiségzavar.

A tudat, hogy halottnak hitt testvére is olyanná válhat mint az anyjuk...Fájt. Rettenetesen fájt, tudva hogy a szüleik milyenek is voltak.

Minho sem ok nélkül szökött el, hátrahagyva szeretett testvérét. Majd' megszakadt a szíve, mikor még egyszer utoljára hátrafordult, hogy egy pillantást vethessen az alvó fiúcskára, aki olyan kicsi volt, hogy Minho tudta - Felix, avagy Yongbok már nem fog emlékezni rá. Ám mielőtt meggondolhatta volna magát, meghallotta a padló nyikordulását kintről. Minho megfordult, és végleg otthagyta szülőházát.

Neki többé nem volt ott maradása. Bármennyire is fájt hátrahagyni Yongbokot, hajtotta őt a túlélési ösztöne. Csak remélni merte hogy egy nap viszontláthatja őt.

- Yongbok...ha nem hagytalak volna ott akkor talán minden egész máshogy lenne. - Minho megremegett, és minden erejével igyekezett visszatartani könnyeit. Pillantása a lába előtt heverő szilánkosra tört vázára esett, amibe még a telefonhívás alatt rúgott bele nagy hirtelenjében. Lehajolt, és kiemelte a legnagyobb darabot, ami megvágta tenyerét, összevérezve ezzel a fehér porcelánt.

A kezében tartott nagyobb darab egy piros virágot ábrázolt, a fiatal férfi pipacsra tippelt.

- "Utazni jobb mint landolni"...Chan, te szemét dög! - nevetett fel kínjában, és visszahajította a darabkát a földre - Elküldted őket szabadságra mi? És pont arra a rohadékra bíztad rá aki elvette tőle a szüzességét? Hadd gratuláljak!

Hisztérikus nevetés szakadt fel a torkából, és nem foglalkozva véres tenyerével a hajába túrt. Átlépte a széttört vázát, és a fürdőszoba felé vette az irányt. A tükör előtt állva hirtelen, ötlettől vezérelve lendületből betörte a tükröt az öklével, ami hatalmas csattanással repedt szét. Minho még mindig röhögve lépett hátra, majd tekintetét a saját tükörképére emelte.

- Szóval erre megy ki a játék.

•

- Jeongin, várj! - kapott Hyunjin a fiatalabbik után, aki már indulni készült. A hűs szellő végig futkosott a hátán, ami az ablakon keresztül kéredzkedett be az étterem személyzetének szánt öltözőbe.

- Igen? - fordult hátra Jeongin.

- Tudod mondtam hogy lenne valami fontos...Még mielőtt Channal beszéltünk. - Jeongin elgondolkozva nézett maga elé, végül mégis bólintott.

- Igen, teljesen elfeledkeztem róla.

- Most van időd? - kérdezte Hyunjin reménykedve, és megkönnyebülten látta hogy Jeongin helyet foglalt a padon, várva Hyunjin mondanivalóját.

- Kettőnkről van szó, igaz? - fürkészte Hyunjin arcát.

- Ami azt illeti... - amaz kelletlenül bólintott - Igen, rólunk van szó. Vagyis inkább a mi kis összejöveteleinkről.

- Erről nincs mit beszélni, Hyun. - rázta meg a fejét Jeongin - Miattam ne aggódj, fókuszálj Felixre.

- Köszönöm Innie... - sóhajtott fel megkönnyebülten - De várj, honnan tudtad? - nézett értetlenül a másikra.

Jeongin halkan felnevetett.

- Amióta itt van nálunk, teljesen máshogy viselkedsz. Egyértelműen hatással van rád Felix, és a buli óta...Mindegy, de látszik hogy érzel valamit iránta. - vallotta be Jeongin, de nem tűnt megviseltnek. Hyunjin viszont halványan elpirult.

- Na ne, Hyunjin én csak tippeltem! - képedt el Jeongin, majd nevetve megveregette Hyunjin vállát - Aranyos vagy amikor szerelmes vagy.

- Nem vagyok szerelmes. - seperte le Jeongin kezét.

- Persze. - bólintott - Tehát akkor ami köztünk volt az végleg megszűnik. Mondjuk nem mintha az utóbbi hónapokban nagyon találkoztunk volna.

- Valószínűleg Isten is így akarta. - tette hozzá Jeongin.

- Mármint?

- Majd rájössz egy nap. Figyelj, tudom hogy nem olyan a természeted, de kérlek, légy gyengéd vele. Felix akármilyen kemény maszkot is ölt magára, attól még belül nagyon is törékeny.

Hyunjin ismét látta maga előtt Chant, ahogy arra kéri hogy ismerje ki Felixet, hogy aztán fegyverként használhassák Mr. Kang és az ő gyermeki vágyai eltiprásához. Felsóhajtott.

Törékeny.

Felix törékeny.

Ő nem egy fegyver.

Ő is egy érző ember.

Vigyázni akarok rá. Nem fogom tétlenül hagyni hogy Chan kihasználja őt, ígyis ki tudja min mehetett át gyerekként. Jeonginnak igaza lehet, amióta Felix itt van, azóta...valahogy minden más. Mindennap várom az újabb alkalmat hogy láthassam őt, a jelenléte...nyugtató.

- Ha segítség kell, nyugodtan fordulj hozzám.

- Köszönöm, Jeongin.

•

Na erre a részre nem vagyok a legbüszkébb, de remélem nektek tetszik<3