My World On Fire (2.évad)

2. ,,Engedd el"

Mit gondoltam? Mit gondoltam mikor odamentem? Miért gondoltam hogy örömmel fog látni engem a történtek után? Hisz elhagytam. Elhagytam egy papírral és egy üzenettel a hátam mögött. Komolyan azt vártam majd széles mosollyal fogad? Hogy megölel ahogy azt mondja hiányoztam? Mi a fene Eve? Térj észhez. Elbasztad. Elhagytad és ezzel megöltél benne valamit. És azt is tudom mit. Az érzelmeit felém. De nem haragudhatok rá hisz a helyébe én is ilyen mérges lennék. Én is ugyanígy tettem volna.
Azt mondta boldog mert talált valakit aki jobb nálam. Gyomorrúgás. Úgy ért ez a mondata. De mégis miért vagyok meglepve? Csodás férfi Andy és tudom mennyire vágyott az utóbbi időben arra hogy férj és apa legyen. Mégis sírni akarok. Elkéstem. Az a férfi akit én egykor szerettem talált mást. Mást aki jobb. Aki többre értékeli őt és mellette lesz. De mit tehettem volna? Mit tehettem volna? Tudom jól hogy ő se tudott volna úgy élni ha nem tudta volna ki is vagyok neki. Mit és mennyit jelentettem számára. Minden apró jel arra utal hogy boldog és én ezt most elrontom. Felbolygatom az életét amire egyáltalán nincs most szüksége. Rám sincs szüksége. Tedd azt amit kell Eve és te is lépj tovább. Igen. Ezt kell tenned. Mindkettőnknek boldognak kell lennie...csak nem a másikkal. Légy boldog Eve. Ezt mondtam magamnak.
De mégis hogy lehet hogy az élet próbára tesz minden alkalommal?
Itt ül mellettem. De miért? Nem nézünk egymásra. Mindketten erősen harcolunk az ellen hogy egymásra nézzünk.
-Mr. Barber és Mrs. Barber...elnézést vagyis Miss Quinn.-fájt valamiért azt hallanom hogy már semmi se köt Andyhez. Egy ismerős arc ült le velünk szembe.-Gondolom meglepődtek a hívásomon.
-Az igazat megvallva igen.-mondta Andy.-Miben segíthetek?
-Valójában mindkettőjük segítségére szükségem van.
-Miben?-kérdeztem azonnal. Mindkettőnk? Mi lehet ennyire fontos?
-Még ha emlékeznek régen gondolkoztam egy szociális otthonon az autista gyermekeknek. Segítség lenne a szülőknek hogy amíg ők dolgoznak addig a gyermekeikre szakértő emberek vigyáznának.
-Emlékszem arra mikor azt beszéltük. Sikerült kivitelezni?-kérdezte Andy.
-Sajnos még nem. A pénz már egyáltalán nem akadály. Ellentétben ragaszkodok egy csapathoz akiket szeretném ha foglalkoznának az építkezéssel.
-Ne haragudjon, de mi itt hogy jövünk szóba?-vágtam a szavába.
-Jó hogy megkérdezte drága Evelyn. Magukkal szeretném végrehajtani az építkezést.
-Velem?
-Kettőjükkel.-javított ki.-Láttam egy két munkájuk ami kiváló volt akkor mikor együtt dolgoztak. Ragaszkodom magukhoz. Andynek a csodás szakmai tudása, magának a kiváló érzéke a színekhez, a kivitelezéshez szenzációs. Mindkettőjükre szükségem van.
-Uram mi...mi elváltunk és...-nem tudtam kimondani.
-Mi már nem dolgozunk együtt. Egyáltalán nem is tartjuk a kapcsolatot.-mondta Andy.
-Istenem ne csinálják ezt! Annyira bíztam magukban. Szüksége van a városnak egy ilyen otthonra.
-Értem amit mond de mi...
-Nem lenne előnyös magának ha mi együtt dolgoznánk. Kérje fel Andyt a munkával higyje el remek munkát fog a cége végezni.
-Miss Quinn...Evelyn...láttam a maga belső berendezéshez való szemléletét és imádtam. Ebből nem engedek. Ha kell dupla árat fizetek.
-Nem a pénz uram. De mi...
-Ne üzletemberként nézzenek most rám. Hanem mint egy apára aki segítségért kiált. Nekem is van egy autista gyermekem. Tudom miért lenne előnyös ez az egész. Tudom miért akarok küzdeni. Kérem. Segítsenek.-Andy sóhajtott mellettem.
-Küldjön át minden adatot mire kell figyelnünk az építkezésnél illetve a berendezésnél. A költségek miatt ne aggódjon én magam is beszállok a költségekbe.
-Istenem köszönöm Mr. Barber!-hálálkodott Andynek.-Mrs Ba...vagyis Miss Quinn...hálás vagyok önöknek! Amint hazaérek küldöm is a kért fájlokat.-állt fel és egy kézrázás után otthagyott minket.
-Most te...mit műveltél?-néztem Andyre hitetlenkedve.
-Elvállaltam egy munkát amit be kell terveznem a határidőnaptáramba.-állt fel én pedig követtem. Még mindig magabiztosan jár. És még mindig biztonságot áraszt a közelsége.
-Andy egy pillanat!-állítottam meg mielőtt a kocsijába beszállt volna. Megállt és felémfordult.-Ezt te hogy gondoltad?
-Mégis mit?
-A munkát.
-Ez most komoly kérdés?-nem válaszoltam.-Szólok a tervezőimnek és a vállalkozóimnak. Megbeszéljük a lehetséges buktatókat és...
-Nem! Nem erre gondoltam Andy. Arra hogy mi együtt dolgozzunk. Én nem mentem bele te pedig simán rábólintottál.
-Mert nem akarsz neki segíteni? Ezt erősen kétlem. Ennyire ismerlek azért Eve.
-Szó sincs arról hogy nem akarnék segíteni. Akarok. Veled nem akarok együtt dolgozni.
-Tegnap emlékeim szerint te jöttél az irodámhoz.
-Tegnap emlékeim szerint te elküldtél hidegebb éghajlatra.
-Miért jöttél vissza akkor?-lépett közelebb. A levegő nehezebben ért a tüdőmbe. El kellene mondanom? Nem. Nem kell tudnia. Jobb ha nem tudja.
-Nem emlékszem. Úgy látszik az amnéziám már ilyen erősen kihat az életem minden napjára.-mondtam egy szarkasztikus mosollyal.
-Akkor remélem nem fog mikor megbeszéljük a találkozót az építkezés miatt. Kár lenne ha pont miattad csúszna meg majd az átadás.-indult a kocsihoz én pedig utána kiabáltam.
-Miért vagy ilyen velem Andy?
-Milyen? Mindenkivel ilyen vagyok.
-Nem. Te nem voltál velem soha ilyen.
-Talán mert már nem jelented azt nekem mint akkor.
-Andy...
-Fogadd el Eve. Mi köztünk mindennek vége. Munka. Ez az egyetlen dolog ami összeköt most minket.-ült be az autóba és hagyott engem egyedül. Nem fogom bírni. Nem fogok tudni vele egy szobában lenni. Nem fogok tudni vele dolgozni. Engedd el Eve. El kell engedned. El...kell...engednem.

*Kérlek szavazzatok ha tetszett és iratkozzatok fel az oldalamra ❤️*