My World On Fire (2.évad)

57. Céljaink elérése

Az idő túl gyorsan telik. Mikor kezdtek el a lányaink járni, futni, szaladni, beszélni? És mikor kezdték el kimondani amit gondoltak? Rémisztő ez a gyorsaság ami az életünkbe költözött.
Itt ülünk a kocsifelhajtón és várjuk hogy Andy hazaérjen. A mindenük az apjuk, ezt tisztán látom a szemeikben. Bár tudom hogy annak ellenére hogy megbeszéltük Andyvel a gyereknevelés elején hogy határokat szabunk és nem kaphatnak majd meg mindent igazán remekül harcolják ki azt amit akarnak. De legyünk őszinték ki tudna ellenállni ilyen cukorborsóknak?
Bekanyarodik a kocsi és elmosolyodom ahogy Andyt látom. Azonnal mosolyra húzódik az arca ahogy meglát minket. Mi vagyunk az életei. Ezt egy percig se tagadhatná le.
Kiszáll és a kocsitól szól a lányaihoz.
-Ti mit csináltok? És...hogy néztek ki?-elnevetem magam ahogy a lányokra nézek.

Balról Angel valami fura arcot vág, jobbról meg Hope néz az apjára úgy mintha kínaiul beszélne. Érdekesség az ikreinkről hogy ahogy nagyobbak lettek Hope haja világosabb lett és inkább volt szőke mint barna, akár Angelnek. De a hasonlóság száz százalékig kivehető rajtuk.
-Téged vártunk.-jegyeztem meg. Andy a kis aktatáskáját cipelve sétált hozzánk ahogy az ajkaimra nyomott egy csókot.
-Szia.-súgta az ajkaimnak. Elmosolyodtam.
-Szia. Jó napod volt?-kérdeztem mielőtt bármelyik pillanatban a lányok lenyúlnák a kezemről az apjukat.
-Most már tökéletes.-nyomott egy újabb csókot a számra.-Veled minden rendben?-bólintottam és ő rám mosolygott. Majd egyenesen a lányok elé guggolt.-Nem azt beszéltük múltkor hogy nincs fagyizás vacsora előtt?
-Emlékeztetnélek te engedted meg nekik múltkor is. Ezt pedig kihasználva harcoltak velem egy órán keresztül a konyhában.-tettem hozzá.
-Nem fogadtatok szót anyunak?
-Te megengedted.-mondta Angel azzal az édes kis pofijával. Lehetetlen rá haragudni. Aztán ott van Hope aki Angelre hagyja a beszédet és ő a néma kis segéd aki támogatja a testvérét.
-Legközelebb fogadjatok szót anyunak rendben? Ha anyu azt mondja vacsi után aki vacsi után rendben?
-Rendben.-dünnyödték az orruk alatt.
-Most pedig had kóstoljam meg.-nyalt mindkettőjük fagyijába. Figyelem őket ahogy Andy ezer meg ezer puszit ad az arcukra ők meg önfeledten nevetnek. Ezekért a pillanatokért éri meg élni.

☆☆☆

-Gyerünk Hope. Gyerünk Angel az ágyba.-rohantak elém ahogy egymás után bedobva őket az ágyba takartam be őket.-Aludjatok rendben?
-Apa!
-Mond Hope.-néztem a lányomra.
-Holnap nem maradsz itthon játszani velünk?-holnap fontos céges tárgyalásom van. Mégis...
-De. Ha ezt szeretnétek itthon maradok.-majd átszervezi az asszisztensem a napomat.
-Ez az!-kiabálták egyszerre el magukat.
-Most már alvás.-szóltam újra rájuk. Mindketten vízszintesbe feküdtek mint a katonák. Édesek voltak. Az ajtóhoz lépve oltottam le a lámpát hogy csak a halvány éjszakai fény világítsa be a szobát.-Jó éjszakát manóim. Szeretlek titeket.
-Szeretlek apa!-kiabálták szinkronba. A szívem pedig a mai napig hevesen vert a szó hallatán. Egy mosollyal az arcomon indultam meg a hálószobánkba.
-Jelentem a lányok illatosak akár a pillecukor és úgy alszanak mint a bunda. Mostantól a tiéd vagyok.-ültem be Eve mellé az ágyba. Felosztottuk a feladatokat a lányok körül. Tudtam hogy mennyi energia a két hercegnőnkre vigyázni így amikor csak tudtam felmentettem a munka alól. Tudom hogy ha még nem is mondja szörnyen hálás azért az egy óra ,,énidőért" amit magára tud szánni.
-Hihetetlen neked mennyire szót fogadnak.-mosolyodott el ahogy én őt néztem.

Nézem őt és eszembe jut a rengeteg esemény ami az életünkbe történt az évek alatt.
-Mi az?-kérdezte ahogy bebújt az ágyba.
-Semmi.-ráztam meg a fejem.
-Andy.
-Tényleg semmi....csak eszembe jutott mennyi mindenen mentünk keresztül most meg...egy hatalmas boldog család vagyunk.
-Ennyire nehezen hiszed el hogy mindez nekünk sikerült?
-Inkább hogy nekem ezt megadta az élet. A mai napig nem tudom elhinni hogy kaphattam meg egy ilyen tökéletes nőt magamnak.
-Rátetted a kezed egy étteremben. Folytassam?-elmosolyodtam ahogy visszaemlékeztem.-Neked ugyanúgy kijárt már a boldogság mint nekem. Ezt pedig egymás mellett kaptuk meg.
-Emlékszel...mikor elhoztalak az étteremből?
-Persze.
-Bele se merek gondolni ha akkor arra kérsz vigyelek haza.
-Én azt hiszem akkor is egymás mellett kötöttünk volna ki. Mert akkor megtaláltál volna.
-Eve...
-Minket egymásnak szánt a sors Andy. Hiszek ebben. Nem hiszek a véletlenekben. Minket direkt sodort ugyanarra az útra az élet. Még ha megpróbáltatásaink is voltak szerintem mindet tökéletesen megugrottuk. Nem gondolod?
-A feleségem vagy, van két gyönyörű kislányunk. Kérhetnék ennél többet?
-Talán.
-Talán? Mégis mit?
-Mondjuk egy...kisbabát?-miért éreztem úgy hogy mondani akar valamit? A szemeiben mindenképp ezt láttam.
-Egy kisbabát?-kérdeztem vissza mire bólintott.-Persze örülnék egy kisbabának de...-figyelem őt és a szemébe egy könnycsepp szökik.-Kisbabánk lesz?-kérdeztem ahogy nem akartam elhinni amit hallottam.-Várandós vagy?-megremegtek az ajkai.-Eve hallanom kell!-mondtam picit határozottabban.
-Nagyon úgy néz ki.-harapott az alsó ajkába hogy visszafogja a sírást.
-Apa leszek...újra?
-Igen.-most már megremegett a hangja annyira hogy elsírta magát. Én...újra apa leszek?
-Én...
-Ez az!-hajoltam azonnal hozzá hogy magamhoz húzzam. Szorosan öleltem át ahogy el se tudom mondani milyen boldogság költözött újra a szívembe. Tény hogy Evevel ahogy a lányok nagyobbak lettek végre újra kicsit több időt tudtunk egymásra szánni de nem hittem abban hogy Eve készen állna a harmadikra még.-Úristen Eve ez hihetetlen. Mikor...mikor tudtad meg?-néztem rá.
-Épp az előbb amíg a lányokkal voltál. Késett és...olyan fura megérzésem lett.
-Eve ha...ha az miatt izgulsz hogy fogsz a lányokra vigyázni akkor felesleges ezen izgatnod magad megoldom. Itthon leszek...
-Szörnyen izgatott lettem.-vágott a szavamba. Én...nagyon vágytam arra hogy három gyermekünk legyen és...
-Vágytál rá?
-Nagyon.-mosolyodott el. Én pedig nem tudtam tovább tartani magam, szorosan bújtam a feleségemhez ahogy egy könnycseppet a szemembe útnak engedtem.
Hihetetlen hogy Eve ennyi éven keresztül mindennap a legboldogabb férfijává tett. A legboldogabb férj és apa én voltam a világon. Ez pedig az ő érdeme.
Azt hiszem...ez miatt is lennék képtelen a következő életembe másba beleszeretni. Mert mással nem tudnék olyan boldog lenni mint vele. Ők az én életem, a boldogságom. Az én hatalmas boldog családom.
-Szeretlek Eve. Borzasztóan szeretlek.
-Én is szeretlek Andy. Nagyon szeretlek.

*Azt hiszem srácok elérkeztem a történet végéhez. Sokáig gondolkoztam hogy kellene még folytatnom de nem jutott semmi olyan az eszembe amivel egy kis izgalmat tudnék hozni nektek.😅 Túlságosan szép és boldog nagy család lettek ebbe pedig nem akartam már belerondítani😊
Azt hiszem erre a könyvre vagyok eddig a legbüszkébb! Imádtam Evet és Andyt írni. Csak remélni tudom hogy ti is ennyire szerettétek mint én❤️
De figyelem Andy még nem tűnik el! Mindenképp írok még vele könyveket!