My World On Fire (2.évad)

11. ,,Engedély"

-Hogy?-dadogta a kérdést.
-Mi az amit el kell mondanod? Vagyis nem jól fogalmaztam. Mi az az igazság amit tudnom kell?-tördeli előttem az ujjait. A testbeszéde árulkodó, tehát valóban el kellene mondania nekem valamit de mégsem teszi. Sóhajtottam.-Valami ami hatással van kettőnkre? Vagy...veled kapcsolatos?-nem szól. De úgy érzem beletrafáltam. Közelebb léptem ahogy magamhoz húztam őt.-Ugye tudod hogy képtelen vagyok feladni ha rólad van szó?-mélyen beleszagultam a hajába hisz egy pillanatra eszembe jutott mi van ha egy ideig megint nem kerülök hozzá ilyen közel.
-Miért csinálod ezt?-kérdezte ahogy a piros szemeit rámszegezte.
-Micsodát?-kezdtem el kitörölni a szeméből a könnyeket.
-Én...annyiszor ártottam már neked és te...te még mindig értem akarsz harcolni.
-Ilyen a szerelem Eve.-utálom mikor sír. És utálom hogy nem az enyém.
-Neked Ameliat kellene szeretned.
-Nem.-ráztam meg a fejem.
-Andy ő képes lesz boldoggá tenni én...én nem vagyok erre alkalmas.
-Akkor valóban nem ismertél meg az idő alatt amíg együtt voltunk. Mindig...én voltam a legboldogabb férfi melletted. Nem számított emlékszel e rám vagy sem. Az érdekelt hogy mellettem legyél. Hogy boldoggá tudjalak tenni és...ha te boldog voltál már én is az voltam. Engedd hogy megtegyem. Engedd hogy küzdhessek a boldogságodért.
-Nem akarok újra fájdalmat okozni.
-Akkor ne tedd és mond hogy maradjak veled.
-Andy....
-Tudod mit? Nem kérem az engedélyed. Maradni fogok. Melletted. Küzdeni fogok érted mint mindig. Nem számít hogy most elutasítasz.
-De hisz most mondtam hogy...
-Mi lenne ha inkább azt mondanád csókoljalak meg? Figyelem azokat a dús ajkaid és újra meg újra ráakarok tapadni.
-Te nem ismered a nem szót igaz?
-Ha te rólad van szó nem.-elmosolyodott.-Csinálok neked reggelit rendben?
-Valójában nekem mennem kellene.
-Ne menekülj Eve. Kérlek.
-Nem menekülök. Tényleg nem, de reggelre ígértem egy megbeszélést az egyik szállítócéggel.
-Utána láthatlak?
-Andy...
-Mehetek hozzád vagy inkább te jössz hozzám.-nem válaszolt.-Majd érted megyek.-hajoltam le az ajkaihoz és egy csókot nyomtam rá. A szemei kikerekedtek. Meglepődött. Én mosolyogva néztem a tekintetét ahogy próbálja feldolgozni mi is történik.-Kikísérlek.

☆☆☆

Az éjszaka mindent felborított bennem. Nem mintha az érzelmeimmel bármikor is hadilábon álltam volna hisz mindig is szerettem Evet de most...most csak még biztosabb vagyok abban hogy megszerezzem őt újra. Nem érdekel a szívfájdalom amit okozott, csak ő érdekel. Hiszem hogy az élet minket egymásnak szentelt.
Gondoltam meglepem és veszek neki egy csokor virágot. A legszebbet választottam ki. Bár az ő szépségéhez ezt még mindig nem lehetne hasonlítani.
-Andy?-kérdezte mögöttem egy hang. Ismerős volt. Túlságosan is. Megfordultam és megpillantottam Alexet. Ne. Csak ezt ne. Meg fogom ütni. Meg fogom ölni. Nem reagáltam, remélve hogy továbbmegy de láttam a szemem sarkából hogy felém közeleg.-Szia Andy. Rég láttalak.
-Mennyi lesz?-kérdeztem a virágárust, nem foglalkozva Alexxel.
-Tizenkét dollár.-egy húszast előkapva adtam az úrnak majd a visszajárót borravaló gyanánt otthagytam. Még mindig itt állt Alex.
-Hogy vagy?-kérdezte.
-Voltam már jobban is.-válaszoltam ingerülten. Komolyan jópofizni fogunk egymás előtt mikor elvette tőlem életem szerelmét?
-Sok a munka?-mosolyog. De miért? Nem látja az arcom mennyire próbálom magam visszafogni attól hogy ne mossak be neki egyet?
-Mondhatjuk úgy is.
-Vagy inkább az Evevel való kapcsolat merít ki téged?-mi?
-Evevel való kapcsolat? Mármint arra célzol hogy elhagyott valami idióta agyturkász miatt?
-Hogy?-lepődött meg.
-Ne játszd a hülyét. Vagy most fel akarsz vágni hogy megnyerted újra őt? Figyelmeztetlek egyetlen egyszer lássam sírni miattad...kicsinállak.
-Megnyertem? Evet?-a meglepettség szinte folyamatosan az arcán ült. Mi folyik itt?
-Ugyan már.-kezdtem megunni.-Örülsz hogy a volt feleségem újra a te társaságod keresi nem?
-Én...nem beszéltem Evevel azóta amióta visszatértünk.-ennyire foglalkozik vele? Ezért a szerelemért lenne oda Eve?-Miért? Rosszul van? Mikor visszajöttünk minden eredménye tökéletes volt.
-Miféle eredménye?-most nem ugyanarról beszélünk?
-Hát az...agy funkcióinak az eredménye.
-Mi?
-Nem...nem találkoztatok azóta hogy visszajöttünk?
-Nem.-hazudtam.-Baja van Evenek? Beteg?-pánikoltam.
-Mi? Nem! Nem! Evevel minden rendben. Az eredményei alapján az amnéziából teljesen felépült.-hogy mi a francot mondott?
-F-felépült?-lepődtem meg.
-Igen. Azt hittem...már találkoztatok és elmondta.
-Még...még nem.-az agyam kattogott.
-Azt mondta amint visszaérünk Svájcból azonnal megkeres téged. Alig várta hogy újra veled legyen.
-Eve...visszakapta az emlékeit?
-Mindet.-mondta boldogan.-Hosszú út volt de hihetetlen ahogy küzdött azért hogy újra emlékezzen rád. Azt mondta a kezdetek óta hogy mindent meg akar tenni hogy újra minden apró részletre emlékezzen belőled.-aztán eszembe jutott. Aznap mikor az irodámnál megjelent. Azért jött volna hogy elmondja újra emlékszik rám...ránk? Nem. Az nem lehet. Hisz én...annyi mindent vágtam a fejéhez!
-Ne...ne haragudj Alex de nekem mennem kell.-szinte meg se vártam a válaszát már futottam is a kocsihoz. Remélni tudtam hogy még otthon van és tudunk beszélni. Lehet ezért tart ekkora távolságot? Lehet azért nem enged újra magához mert én ellöktem? És az eljegyzésem Ameliaval? Ne. Miért nem mondta el?
A háza előtt leparkolva már futottam is a virággal a kezemben az ajtóhoz. Dörömböltem. Ideges voltam, talán még soha se éreztem így. Lehet végül én szúrtam el az esélyt arra hogy újra együtt legyünk? Ha visszagondolok mennyi mindent a fejéhez vágtam és ő neki rezzenéstelen arccal kellett ezt végighallgatnia. Ugyan mi játszódott le benne? Ugyan hány kis apró darabra törtem a szívét a szavaimmal? Az ajtó nyílt ahogy Eve fülén még a telefon volt. Meglepődött de egy ujjtartással jelezte hogy egy pillanat.
-Persze. Ahogy mindent megbeszéltünk. Később átküldöm a papírokat rendben? Köszönöm szépen.-nyomta ki a telefont.-Ki halt meg?
-Mi?-lepődtem meg a kérdésén.
-Olyan a fejed mintha szellemet láttál volna.
-Sajnálom.-mondtam komoly arccal. Ő értetlenkedve nézett rám.-Sajnálom amiket mondtam. Sajnálom ahogy viselkedtem veled amióta visszatértél. Egy idióta voltam. Egy barom.
-Egy pillanat...most mi történik?
-Eve én őrülten szeretlek. Szeretlek amióta az életembe beléptél és azóta szüntelenül.-a szemei gyorsan pislognak. Tisztán látszik ahogy nem érti miről van szó.-Eve én...-az arcomat közrefogta és megcsókolt. Meglepődtem. De a karjaim automatikusan ölelték át szorosan.
-Emelet. Második ajtó.-dünnyögte az ajkaimnak. Nem tudom miért. Nem tudom az okot miért csókolt most meg, de képtelen vagyok megszakítani. Főleg mikor nagyon is jól tudom mi van az emeleten a második ajtó mögött. A hálószobája...a menyországunk.

*Kérlek szavazzatok ha tetszett és iratkozzatok fel az oldalamra ❤️*