My World On Fire (2.évad)

22. Az átadás

Amióta visszatértünk Andyvel nem találkoztunk. Egészen a mai napig...az autista ház átadásán. Jól néz ki...túl jól. Figyelem ahogy a pezsgős pohárral a kezében sorra gyűjti be a gratulációkat.
Kerüljük egymást, valahogy képtelenek vagyunk egymás közelében lenni de ez teljesen érthető. Raul elképesztően aranyos ünnepi megnyitó beszédet tartott ahol köszönetet mondott számunkra. Figyeljük az emberek boldog arcát és ekkor tudjuk...jó munkát végeztünk.
Fogadom én is a gratulációkat és a dícséreteket. Hálásak az emberek ezért az épületért amit Andyvel hoztunk létre. A fülem hirtelen gyermeki nevetést hallott. Azonnal keresni kezdtem a forrását és meg is találtam a mesesarokban. Néhány még pici gyermek a szőnyegen ül és Andyt nézik. Andy egy mesekönyvből olvas nekik teljes átéléssel és ők nevetnek. A csillogó kis szemeik egy pillanatra se veszik le róla. Szörnyen édesek.
Ez a pillanat egy életre belémégett azt hiszem. Mert ez volt a legédesebb és számomra egyben a legfájdalmasabb pillanat is amit valaha átélhettem.
-Hihetetlen hogy ezt a pasit is lenyúlták a kezünkről.-hallottam meg egy idegen hangot magam mellett. Egy fiatal nő volt, életemben nem láttam még.-Elhinnéd hogy ez a szexi pasi lassan megházasodik és talán...a közel jövőben gyereke is lesz? Pedig én is szülnék neki vagy tizet.
-Tessék?-figyeltem most már rá.
-Andy Barber...őt nézed nem?-kérdezte.
-A gyerekeket.-kamuztam...félig.-De honnan veszed hogy megházasodik?
-A férjem ismerőse. Minket is meghívott a nagy eseményre. Bár elég fájdalmas lesz látni ahogy kimondja az igent Miss. Szupermodellnek.-a gyomrom összerándult.
-Azt mondtad férjnél vagy mégis...
-A férjem nem érdekli ha másokat is megbámulok. Számára a bankszámla az igazi kapcsolata és nem én.
-Értem.
-Szerinted nem helyes?
-Hogy?-újra elbambultam Andyt nézve.
-Andy Barber. Szerinted nem helyes?-kérdezte újra.
-Miss Quinn...magát kerestem.-hallottam meg Raul hangját.
-Miss Quinn?-lepődött meg a nő velem szembe.-Andy Barbernek is hasonló nevű felesége volt.-gondolkozott.
-Ő az Suzie.-súgta oda Raul egy zavart mosollyal.-Miss Quinn beszélhetnék magával?
-Persze.-válaszoltam. A nő szája szinte tátva maradt ahogy elhagytam őt és Raullal tartottam a kertbe távol a hangzavartól.
-Ne haragudjon Miss Quinn...
-Csak Eve. Egyszer már megállapodtunk a tegezésben.-mosolyogtam rá.
-Hálás vagyok Eve a munkájukért Andyvel. Ez az otthon egy tökéletes kezdet lett arra hogy a gyermekek boldogok legyenek és tanulhassanak.
-Örülök ha tetszik magának. De szemmel láthatólag a gyerekek is élvezik a helyet.
-Eve kedves, tudom hogy ebben a munkában állapodtunk csak meg. De most rengeteg fejes ember van jelen akik azt mondták a helyet látva támogatnának minket hogy ezt több városba is létretudjuk hozni. Megkértek hogy én legyek a hivatalos szervezője és felügyelője a megfelelő hely létrehozásának.
-Ez remek hír Raul, szívből gratulálok.
-Eve....szükségem van rád és Andyre. Nélkületek erre képtelen vagyok.-újra együtt dolgozni Andyvel? Hisz az utolsó simításokat is már külön végeztük.
-Raul ez...ez most elég bonyolult. Nem hiszem hogy eltudom vállalni. Hidd el hogy Andy maga is képes ezt létrehozni és megvalósítani a kívánságaid szerint. Ismerem őt és ő nem ismer lehetetlent ilyen téren.
-Tudom...tudom jól milyen Andy hisz nem véletlen kértem fel akkor erre veled együtt. De nekem mindketten kelletek. Hisz...nézd meg ezt a csodát. Eve ehhez ketten kellettetek.
-Raul...én és Andy...már nem vagyunk olyan viszonyban. Így a munka terén se tudunk úgy csapatban dolgozni.
-Valóban így gondolod? Mert ha így lenne ez egy nem megfelelő otthon lenne a gyerekek számára. De nézd az arcukat. Nézd a szülők arcait. Eve ezzel mi...megváltoztathatjuk a jövőt. A gyerekek biztonságosan játszhatnak, tanulhatnak itt. Én...most is a fiam nézem aki Andyt csillogó szemekkel figyeli. Rég volt a fiam ilyen boldog Eve. És a tudat hogy ezt mi okoztuk neki csak még boldogabbá tesz.
-Én...nekem szükségem van egy kis gondolkodási időre Raul. És ezt...Andyvel is meg kellene beszélni.
-Andyt nem akartam az esküvőig zavarni.-vallotta be.-Gondolom hallottad a híreket miszerint...feleségül veszi a kedvesét.
-Nemrég...hallottam.-nem számítottam rá hogy ilyen gyorsan fog haladni az életével. De ez így van rendjén. Nem várhat tovább hogy megkapja a boldogságot amit annyi éve kerget.
-Sajnálom hogy felhoztam. Én...
-Semmi baj. Hisz ez az élet. Továbblépés. Ő megtette.
-Miért érzem úgy hogy te nem?-nem tudtam rá válaszolni. Szerencsémre egy kislány jelent meg mellettem. Nagyon édes pofija volt és csillogó szemei. Óriási zöld csillogó szemek. A haja apró göndör fürtökben hullott a vállára.
-Szia drágám.-vette fel Raul a karjaiba.-Laura, ő itt Eve. Eve ő a kislányom Laura.
-Azt hittem hogy...-lepődtem meg mert azt gondoltam csak egy gyermeke van Raulnak.
-Laura az első gyermekem. Az én hercegnőm.-a kislány zavarában bújt az apja nyakhajlatába.-És szörnyen zavarba tud jönni az idegen emberek előtt.
-Pedig nagyon gyönyörű kislány.-csipkedtem meg játékosan az oldalát mire elnevette magát és végre rámnézett.-És milyen édes pofid van.-simogattam meg a kis puha arcát. Kuncogott.
-Tetszik a körmöd.-mondta ahogy a kezem figyelte.
-A körmöm?-néztem rá.-Mi tetszik rajta?
-A kő.-mondta. Iszonyat édes volt.
-De úgy látom neked is gyönyörű körmeid vannak.-fogtam meg az apró kezét és figyeltem a babarózsaszín körmeit.
-Anya csinálta.-vágta rá.
-Azta! Szereted a rózsaszínt?-kérdeztem. Bólintott.
-Eve...nekem oda kellene mennem.-mutatott a fejével egy társaság felé. Messziről érezni lehetett a pénz szagát.-Tudnál addig Laurára figyelni? A feleségem szerintem a meglepetés tortát intézi.-súgta a végét hogy Laura ne hallja.
-Persze.-válaszoltam. Laurát lerakta a földre és már szinte el is viharzott.-Mit csináljunk amíg anyu apu elfoglalt?
-Megsimogathatom a kiskutyát?-mutatott a kutyára akik a gyerekek fejlődésében fog segíteni mostantól.
-Meg kell kérdeznünk a nénit hogy szabad e. Rendben?-bólintott majd kézen fogva a dolgozóhoz léptünk.-Szia. Szabad játszani egy kicsit a kutyussal?
-Persze. Bruno imádja a játékot.-mondta széles mosollyal a hölgy majd kinyitotta a kiskaput. Mi lassan léptünk be és Bruno szinte örömébe fellökött minket. Én és Laura is örömmel az arcunkon simogattuk az édes szőrmókot. Hosszú napok óta most először tudtam nevetni...hála ennek a kislánynak. Néztem ahogy önfeledtem játszik a kutyával és eszembe jutott mennyire vágytam erre. Erre hogy egyszer gyermekeim legyenek és ugyanígy a kertben Nalaval játszhassunk velük. Egy keserű mosoly kúszott az arcomra és próbáltam elrejteni Laura elől. A vendégek felé nézve azonban a tekintetem Andyével találkozott. Egy pillanatig még szemeztünk, majd lesütve a szemét visszasétált a pulthoz ahol újra beszélgetni kezdett. De ahogy rám nézett az...annyira más volt. Nem láttam haragot benne se dühöt. Mégis...a szívem egy pillanatra összerándult ahogy arra gondoltam...vajon megkapja azt a boldogságot amire vágyott...? Meg kell kapnia...mert megérdemli.

*Kérlek szavazzatok ha tetszett és iratkozzatok fel az oldalamra❤️*
Ígérem most nem tart sokáig a szenvedés.