Itt ül velem szemben. Olvassa a papírokat ami összeköti újra az útjaink. Hogy valóban szükség van e arra hogy két naponta találkozzunk? Nem. De megtalálom az okot hogy szükség legyen rá. Nem kellene hozzá kötődnöm mégis amíg még megtehetem kicsit közel akarok lenni hozzá. Tudni szeretném miért van itt. Talán elfelejtett valamit elmondani mielőtt elhagyott? Talán valamiben a segítségemre van szüksége? Aggódom érte. Nem látom a ragyogást a szemeiben ami szörnyen zavar. Boldog valóban? Vagy Alex rosszul bánik vele? Úgy utálom őt. Utálom mert elvette tőlem. Utálom hogy miatta idáig jutottunk. A telefonom csipogására ébredtem fel a gondolataimból. Eve felkapta a fejét. -A barátnőd ilyen lelkes?-kérdezte és éreztem a gúnyolódást a hangjában. -Szeretem ha ír mikor haza ér. Szeretem tudni hogy biztonságban van.-válaszoltam ahogy a telefonomon is elküldtem a választ. Megforgatta a szemeit majd lerakta a papírt az asztalra.-Mit gondolsz? -Alapjába véve nem rossz, bár egy két dolgon módosítanék. A berendezéssekkel kapcsolatban még körül kell néznem. A terápia szoba szerintem kicsi annak valahogy nagyobb helyet kellene csinálnotok. Hisz ha az otthon belendül és a számítások szerint akár hatvan gyereket is be fog tudni fogadni nevelőkkel akkor ez a hely kicsi számukra. -Ez volt az egyetlen hely amit én is kicsinek gondoltam. Raul szerint kutyás terápia órák is lesznek így valahova a kutyák számára is ki kellene alakítani valami helyet amikor épp nem a gyerekek mellett kell dolgozniuk. -Itt.-mutatott a vázlatra.-Ide ha ki tudtok alakítani egy kis sarkot szerintem elég. Számukra elég egy két alapvető dolog így nem kell óriási méretekkel számolni. -Erre pedig meglehetne próbálni tágítani az épületet. -Nem biztos hogy az önkormányzat beleegyezik.-igaza volt. -Őket elintézem.-mondtam határozottan. -Gondolom most ennél többet nem kell mondanom. Amúgy sem tudnék. Látnom kell majd a kész tervrajzot hogy el tudjak indulni. -Elintézem az önkormányzatot hogy minél előbb a pontos számokat látva tudj megindulni. -Remek. Akkor ha végeztünk...-készítette a pénztárcáját de én megelőztem és kiraktam a pénzt az asztalra.-Kifizetem a saját részem.-tolta felém a pénzt. -Én szeretném fizetni. -Nem kell az alamizsna.-rakta ki a pénzt az asztalra felállt.-Szia Andy.-indult a kijárat felé. -Hé! Várj már.-rohantam utána.-Hisz velem jöttél. Hazaviszlek. -Nem kell, gyaloglok. -Eve. -Jót tesz a testemnek a friss levegő. Te pedig mehetsz a salátádért.-mosolygott rám majd elindult gyalog. -A francba.-morogtam majd utána futottam.-Komolyan nehéz lenne bepakolnod a segged a kocsimba? -Istenem csak ezt ne!-fordult szembe velem.-Megbeszéltük a munka részt. Ez már a magánéletem Andy. Ne kavarjuk össze a dolgokat. -Ki akarja összekavarni? Én csak haza akarlak vinni. -Én pedig mondtam hogy nem szükséges. -Tudod...te miattad van mindez. És mégis úgy néz ki te vagy a legjobban megsértődve. De miért? Te hagytál el Eve. -Ne kezdjük újra. Megbeszéltük mekkora hibát jelentettünk egymás életébe. Folytatni akarjuk?-nézem ahogy távolodik. Messzebb és messzebb. Nem tudok mit tenni...mi már külön utakon járunk. Hazaérve azonnal készülődni kezdtem mert családi vacsorára vagyok hivatalos. Nincs kedvem hozzá de anyám biztosan kitér a hitéből ha nem jelenek meg. Menet közben megálltam egy virágosnál hogy meglepjem az anyámat. Majd a házhoz érve minden jelzés nélkül léptem be a meleg házba. -Megjöttem!-kiabáltam ahogy a kabátom a fogasra akasztottam. Bentről kellemes halk zene szólt. Apámnak szokása ez, hogy amíg anya készülődik a vacsorához addig ő elindítja a hangulatot. Követtem a hangokat amik a nappaliba vezettek. A szemeim azonnal meglátták Őt.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Hogy került ide Eve? És...miért érzem úgy hogy a szívem hevesebben lüktet? Na jó, talán a farkam is kényelmetlen helyzetbe került a látványtól a nadrágomban. -Fiam!-pillantott meg apa mire Eve is rámszegezte a tekintetét. Meglepődött. Azt hiszem mindkettőnknek elfelejtettek szólni hogy vendégek leszünk. -Szia apa.-öleltem át.-Apa...mit keres itt Eve?-figyeltem ahogy a nővéremmel beszél. Biztos ő is ugyanezt kérdezi. -Anyád hívta meg. Amint meghallotta hogy visszatért azonnal lelkes lett. -Apa mi...mi elváltunk.-mondtam. -Tudom. De mi még attól reménykedhetünk nemde?-mosolygott rám. Nem hiszem el. Ha ezt tudom... -Öcsi! Már nem is köszönsz nekem?-hallottam meg a nővérem hangját. Hozzájuk sétáltam. -Szia.-öleltem magamhoz óvatosan.-Hogy vagytok?-kérdeztem. -Remekül. Az orvos szerint ez a gyerek szörnyen aktív lesz.-simította a kezét a gömbölyded pocakra. -Elvégre Barber vér folyik benne.-mondtam egy mosollyal. -Eve is ugyanezt mondta.-ránéztem ahogy a szemeink találkoztak.-Meg se dícséred milyen csinos ma este? De udvariatlan vagy!-ütötte meg a karomat. -Igazán...gyönyörű vagy Eve.-mondtam. Zavarba jött. Mindkettőnknek kellemetlen volt ez a szituáció. -Hozok még egy kis narancslevet hamár ez a gyerek megakadályozza a pezsgőivászatot. Kértek valamit? -Nem.-válaszoltam. -Eve? -Köszönöm nem.-Leonor magunkra hagyott minket. -Én... -Fogalmam sem volt hogy itt leszel. Ha tudom esküszöm nem jövök el.-magyarázkodott. -Miattam szakítanád meg a kapcsolatot a családommal mikor tudod mennyire imádnak?-kérdeztem. -Nem arról van szó csak mi... -Felnőttek vagyunk akik képesek egy vacsora erejéig egy asztalnál ülni nem? -Andy... -Kár volt délután is elfutnod előlem. Menekülsz pedig most már felesleges. Megbeszéltük amit meg kellett. Mind a ketten tudjuk hogy a mi fejezetünk lezárult. Igaz? -I-igaz. -A válás ellenére még...nem kell gyilkolnunk egymást. -Nem gyilkoltuk.-elmosolyodtam. -Csak nyugtass meg hogy boldog vagy. Hogy az a agyturkász jól bánik veled. Tudnom kell hogy boldog vagy Eve. -Pont annyira amennyire te is boldog vagy.-vajon tudja hogy a boldogságom fél éve magával vitte? -Akkor megnyugodtam. Exek akik jóba vannak?-nyújtottam felé a kezem. -Exek akik...jóba vannak.-adta a kezét a kezembe. -Remek, akkor vacsorázzunk. -Anyukád salátával is készült?-cukkolt. Tudtam hogy cukkol de hagyom. -Remélem. Kár lenne ha nem lenne energiám későbbre. -Lehet nekem is salátán kellene élnem? Akkor este jobban bírnám? -Vagy keresni valakit aki többet ki tud belőled hozni. -Mint? -Mint régen én. Vagy már nem is emlékszel?-láttam a szemeit. Hisz hogy tudná elfelejteni azt az estét amit a válási papírok aláírása előtt töltöttünk? Akkor még a tucat gyereken dolgoztunk most meg...már egymás szívéért se harcolunk. Kegyetlen ez az élet. Kegyetlen ez a szerelem.
*Szavazzatok ha tetszett és iratkozzatok fel az oldalamra ❤️*
