Ellentmond. Ellentmond az érzelmeinek. Látom ahogy hazudik. Azt mondja menjek el de a lábaim nem mozdulnak. Nem akarok menni. Nem akarom itthagyni. Hogy vele akarok-e lenni minden ellenére ami velünk történt? Igen. Hogy mérges vagyok-e a válási papír miatt? Igen. De...de nem érdekel. Nem érdekel mert ő az akire mindig is vágytam. -Andy kérlek menj el.-könyörgött de sírt. Miért hazudsz kicsim? Miért hazudsz? Lassan csukódik az ajtó előttem és egyre kevesebbet látok belőle. Nem. Nem engedhetem. Elkaptam az ajtót és nem hagyom hogy kizárjon az életéből. Még most nem. Megérdemlek egy utolsó ölelést, egy utolsó csókot tőle.-Andy...-kilökve az ajtót az utamból egy lépéssel már előtte is voltam. Az arcát a kezeim közé vettem és megcsókoltam őt. A kezei a mellkasomon ahogy próbálnak ellökni magától de én nem engedek. Erősen tapadok az ajkaira ahogy végre újra érzem a puha ajkait. Enged. Enged és elgyengül a karjaimban. Most már nem ellenkezik. Csókol. Az ajkaink újra vadul táncolnak. A karjai a mellkasomról a nyakam köré vándorolnak ahogy szorosan öleli át. Közel került hozzám és nem engedem el. Szorosan tartom a karjaiban mert nem akarom hogy elmeneküljön. Levegőre van szükségünk de az ajkaink nem engedik el egymást. Csak még egy kicsit. Csak még egy kicsit had érezzem a puha ajkait. Kitörünk a csókból ahogy levegőért kapkodunk. A szemeink egymást pásztázzák. -Mond hogy maradjak.-kérem újra. Ki kell mondania. Nem maradhatok amíg ezt nem hallom tőle. Csak egy szóra van szükségem. Behunnya a szemeit és tudom mit fog mondani ezért újra megcsókolom. Nem akarom hogy kimondja. Nem akarom hogy elküldjön. Francba, kérj meg hogy maradjak. -Me...-újra megcsókolom. -Ne mond ezt. Ne mond ki.-suttogom az ajkainak. Az ajkai megremegnek de nem akarom őt sírni látni. Gyűlölöm mikor sír.-Kicsim....-becézem újra és újra.-Kicsim ne csináld. Mond hogy maradjak itt veled. Hogy legyünk újra együtt.-soha se könyörögtem. Soha senkinek. Mégis neki ezerszer megtenném. Ezerszer könyörögnék térden állva hogy legyen újra az enyém. Figyelem a szemeit és nem értem miért harcol. A telefonom újra őrült csörgésbe kezdett. Ne most. -Azt hiszem...jobb ha mész.-mondta. Nem kéri hogy maradjak. Nem mondja ki. -Eve... -Az...az építkezés miatt majd...majd beszélünk.-mondta elhaló hangon és kizárt engem a házból és az életéből. És hogy ezután elkövettem-e életem legnagyobb hibáját? Igen. Eljegyeztem egy nőt akiért soha se dobogott úgy a szívem mint Eveért.
☆☆☆
-Mr. Barber!-nyitott be Clara az irodámba.-Megérkezett Miss Quinn kisasszony. -Kísérje be Clara.-adtam az utasítást. Ő pedig el is tűnt a látóteremből. Most először találkozunk a csók óta. A csók óta ami eldöntötte az életünk folytatását. Külön utakon folytatjuk az életünk. Az ajtó nyílt és Clara beengedte Evet.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
A szemeim akarva akaratlanul és végigmérték. -Szia.-köszönt.-Ne haragudj ha késtem. Elég nagy dugó volt az úton.-miért viselkedik ilyen lazán? Mintha nem is emlékezne az utolsó alkalomra mikor láttuk egymást. -Szia. Semmi baj.-mit művel? Mi a terve ezzel? Leült velem szembe ahogy a táskáját a mellette lévő székbe helyezte.-Kérsz valamit?-kérdeztem miközben arra vártam lássak valamit a szemében. Valamit ami arra utal emlékszik mi történt köztünk. De semmit se láttam. -Egy kávét elfogadok köszönöm.-mondta. -Clara.-nyomtam le a hívógombot.-Két kávét kérnék. Egy karamellás kávét két cukorral Miss Quinnnek és egyet nekem a szokásosan. -Máris viszem.-hallatszódott a válasz. -Átnéztem egy két oldalt az autista házakkal kapcsolatban. Szerintem ezek neked is nagy segítségedre lehetnek.-nyújtotta át. -Eve...-beszélnem kell vele. -A költségek kicsit magasabbak szerintem mint amivel számoltatok de szívesen beszállok én is. Ez nem kérdés.-kopogtak. A szemem az ajtóra irányult és meglepődtem. Nem Clara állt ott. -Szia szívem.-Eve ledermedve bámult maga elé majd lassan a hang forrása felé fordult. -Amelia, te mit....? -Oh, nem volt Clara a helyén de azt hittem egyedül vagy.-sétált közelebb.-Elnézést kisasszony, azt hittem a vőlegényem egyedül van. Csak be akartam köszönni neki.-nyomott egy csókot az ajkamra. -S-semmi baj.-mondta dadogva Eve. -Maga az a hölgy akivel a vőlegényem építi az autista házat?-kérdezte ahogy fogalma sem volt ki is ül velem szemben. -Igen. E-Evelyn vagyok.-nyújtotta felé a kezét. -Amelia.-mutatkoztak be egymásnak.-Ne haragudjon nem akartam megzavarni a munkát. Csak... -Semmi baj.-mondta azonnal Eve.-Andy...sokat mesélt magáról. -Valóban?-lepődött meg. -Ha jól emlékszem...azt mondta maga modell. -Igen.-mondta széles mosollyal Amelia. Ez az egész egyre kellemetlenebb. -Érthető. Nagyon csinos nő maga.-egy álmosoly Eve arcán amit azonnal felismerek. -Tudom hogy hülyeségnek hangzik de amióta Andy felhúzta az ujjamra ezt a gyönyörű gyűrűt még csinosabbnak érzem magam.-mutatta egyenesen Eve arcába a gyűrűt. -Valóban...gyönyörű gyűrű. -Amelia nekünk dolgunk van. Nem lehetne hogy később beszéljünk?-tereltem azonnal. -Oh, dehogynem! Ne haragudj! Hát akkor...örültem Evelyn. Remélem sikerül a vőlegényemmel, Andyvel létrehozniuk azt az autista házat. -Én is...remélem. -Viszlát.-köszönt el és lépett ki az ajtón. -Eve én....-megakartam magyarázni ezt. Ezt az egészet. -Valóban gyönyörű nő.-vágott a szavamba.-Kár lett volna ha...lemondasz róla. -Eve... -Azt hiszem gyönyörű gyermekeitek lesznek.-mondta egy mosollyal. -Eve... -Ne haragudj de azt hiszem elfelejtettem hogy fél óra múlva találkozót ígértem egy ügyfelemnek. Az anyagot itt hagyom neked.-állt fel. -Eve el akartam mondani. -Ugyan mit?-nézett rám.-Hogy eljegyezted? Nem tartozik rám. -Az exfeleségem vagy. -Tehát már semmi közöm a döntéseidhez. De ha...nem akarsz rosszat a menyasszonyodnak jobb ha nem mondod el neki ki is vagyok valójában. -Eve... -Mennem kell. Sajnálom hogy nem volt időm meginni a kávét amit Clara készített.-vette a táskáját fel a vállára.-Szia Andy.-fordult sarkon. Csak nézem ahogy kilép az ajtón. Miért lép ki minden alkalommal az életemből? Miért hagy mindig egyedül? Miért hagy el minden alkalommal? Én pedig miért futok ígyis minden alkalomma utána? -Eve állj meg!-kiabáltam utána. Nem fordult szembe velem.-Eve... -Basszus nagyon hideg van, te nem fázol?-fordult velem szembe szipogva, piros szemekkel.-Még a könnyem is kicsordult ettől az időtől.-törölte le a könny nyomait az arcán. -Eve én...előre szóltam.-kezdtem bele.-Mondtam hogy ha nem kérsz arra hogy maradjak veled én... -Most miért magyarázkodsz?-kérdezte. Pont úgy tett mint akit nem érdekel az egész de én tudtam. Tudtam hogy érdekli és minden ellenére fáj neki. De nekem is fájt. Bár ez nem mentség arra amire készülök. -Mert azt hiszem jobb ha tudod az igazat. -Mi elváltunk. Én magam adtam oda a válási papírokat neked. Valóban azt gondolod magyarázkodnod kell nekem ha továbblépsz?-megint rideg lett és távolságtartó. -Eve... -Mindketten ezt tesszük. Továbblépünk. Láthatólag ti nagyon jól álltok amivel nincs baj. Érthető hogy minél hamarabb férj és apa akarsz lenni ezt pedig a kecske...vagyis Amelia megtudja neked adni. -Mert te nem tudnád? Te nem tudtad volna mindezt megadni újra nekem? Nehéz lett volna kimondanod hogy maradjak veled? Hezitálás nélkül veled maradtam volna hisz nagyon is jól tudod mit is jelentettél számomra. -Múlt időben Andy. Ez mind múlt időben van. -Eve... -Megpróbáltuk nem? Megpróbáltuk a házas életet és... -Tökéletesek voltunk amíg az exed fel nem bukkant! Hisz...mit értünk el vele azon kívül hogy elvett tőlem? Semmit. Te vele vagy az emlékeid nélkül rólam. Ő nyert! Neki fogsz gyerekeket szülni és nem nekem! Ha tudnád mennyire betudnék neki húzni.... -De ha megtennéd hülyén jönne ki hisz menyasszonyod van. -Eve... -Munkakapcsolat. Ez van köztünk, hisz te magad mondtad ki. Tartsd be a szavad...Andy.-ült be az autójába és elhagyta a vállalat közelét. -De mit tegyek a heves szívdobogás ellen amit te váltasz ki?
*Kérlek szavazzatok ha tetszett és iratkozzatok fel az oldalamra ❤️*
