Money ||Lewis Hamilton||

6

Adriana Ragucci

-Késtél! - ripakodott rám a bátyám.
-Egy élő halott is jobban néz ki nálad, mit csináltál te? - nézet rám Raphael kérdően.
-Milyen kedves vagy. - forgattam meg előző mondandója miatt barna szemem. -És nem csináltam semmit. - védtem magamat egyből a bátyám elől.
-Meggyőződésem drága húgom. - bólogatott a székben ülve.
-Csak nagyon rosszul aludtam. - hazudtam neki mert igazából szinte reggelig beszélgetünk Lewisal úgy mond megismertük egymást mint két barát, de azért neki erről nem kell tudnia. Válaszra nyitotta a száját de egy alkalmazott szerencsémre megzavarta ezt a tettét.

-Nos látom megérkezett. - mosolygott rám a férfi, akinek viszonoztam a mosolygást mert tisztában voltam azzal nem épp a legszebb állapotomban vagyok, elszoktam én már az éjszakai élettől.
-Jó reggelt. - motyogtam, tudván azt már dél is elmúlt és nem ez volt megbeszélve, de hát a jó dolgokra mindig várni kell, nem?

-Fél kettő van. - morogta mellettem Raphael a bátyám aki idegesen túrt a most kivételesen szét engedett hajába ami inkább annak volt köszönhető, hogy éppen hajvágása közben értem ide.
-És? - kérdeztem kérdően közben szemem a padlóra szegeztem. Képtelen voltam ilyen esetekben a bátyám szemébe nézni, hiába csak egy egyszerű késésről volt szó rosszul éreztem magam attól tartva ártok a bátyám hírnevének.
-Megkínálhatom valamivel? - szólt közbe az előbb ide lépett alkalmazott.
-Kávéval, lehetőleg minél erősebb legyen. - néztem fel rá. -Feketén. - tettem hozzá, szükségem volt most a koffein adagra.
-Tipikus Ragucci. - nevetett fel a férfi majd el sétált, és igaza volt hiába van köztem és a bátyám között tizenkét év nagyon is hasonlítunk egymásra, kinézetre és személyiségileg egyaránt. Kezdve fekete hajunktól és sötét barna szemünktől fogva a kicsit barnásabb bőrünkig amit mindkettőnknek tetoválások borítják. A személyiségünk ami hozzá hasonlóan az enyém is egy makacs, túlzottan is büszke és határozott.

-Nem aludt túl jól. - forgatta szemét a bátyám miközben ironikusan jegyezte meg azt amit étkezésemnél én magam is mondtam.
-Nem szabad szórakoznom? - kérdeztem enyhén idegesen.
-De. Viszont attól elvárom még azt is, hogy másnap legyél elég fitt ahhoz, hogy tudj segíteni. - magyarázta. -Mértékkel kéne szórakoznod! - tette hozzá rosszallóan miközben tudta jól sosem szeretem ha megmondta mit hogyan is tegyek, legfőképpen azt amit ő se úgy tett ahogyan tőlem azt elvárta.

-Én igen is fitt vagyok! - erősítettem meg és fel is álltam a székből közben persze kiszaladt a számon egy ásítás is. Határozottan léptem oda az új magazinba készült fotókért amiben a ruha márkájához voltak modelleken új termékek. -Rendben. Tedd bele ezeket. - mutattam a két ingszerű dzsekire amiből két fajta volt az egyik fekete még a másik bézsszínű.
-Póló? - vonta fel kérdően szemöldökét. Túlságosan is értett a divathoz a testvérem még ha nem is ez volt a valódi foglalkozása egy remek ruha markát húzott fel magának.
-Ezeket tedd. De az itteni cipzáros pulóver nem illik. - húztam el a számát és tettem arrébb a fotókat amin az előbb említett magazinba nem illő ruha darab volt.
-Jó. - bólintott szórakozottan Raphael mikor a kávémat szürcsöltem.
-Mire vársz? Jelentsd az alkalmazottaidnak és hadd dolgozzanak. - pillantottam rá mire mindenféle válasz nélkül el tűnt mellőlem.

-Megmentőm vagy ma. - néztem az előbb kávét hozó férfira.
-Ha már más nem működik nálad. És tegnap úgy ittál mint aki legalább napokig szomjazott kár, hogy nem vizet. - jelent meg ismét az osztrák férfi telefonnal a kezében.
-Mi lenne ha nem az ivási szokásaimon csámcsognál? - néztem rá unottan, nem akartam arról beszélni vele ahogyan tegnap egy kicsit talán túl sokat is ittunk Lewissal a hazában, elvégre mindketten felnőttek vagyunk nem értem ez miért is lenne bűn.