Money ||Lewis Hamilton||

26

Adriana Ragucci

-Hova viszel pontosan? - néztem rá az autóban.

-Kórházba egy orvoshoz. - mormogta és tekintetét nem vette le az útról így rám se nézett.

-De erre? - ízig vérig bécsi gyerek vagyok, de fogalmam sem volt arról még is merre tartunk. Sose voltam kórházba járó.

-Az a gyerek ha az enyém a legjobbat érdemli, nem foglak holmi kórházakba be vinni. - szorított rá az autó kormányára. -Természetesen egy magán kórházba viszlek, kerestem egyet a neten. - nyelt egyet és jelen pillanatban olyan gondoskodónak tűnt.

-Én nem tudom mit mondjak. - suttogtam halkan az autóba rá szorítva az ülésre már amenyire tudtam.

-Amíg nem tudom az a gyerek az enyém-e inkább maradj is csendben! - morogta miközben amikor a lámpa zöldre váltott ismét rá lépet a gázra erőteljesebben.

-Értem, Lewis. - suttogtam miközben össze fontam magam előtt a karjaimat.

-Akkor meg maradj már csendben basza meg! - kiáltotta miközben keze szorosan markolta a kormányt ugyan is látni lehetett azt minden izma megfeszült.

Az út további része csendben telt, nagyon kínos csendben Lewis ideges volt. Sosem láttam ilyen idegesnek talán még az első futama előtt se volt ilyen állapotban és az első világbajnoki címe megszerzése előtt sem. Bár valószínűleg most ezek a címek mit sem jelentettek számára ebben a pillanatban. Lewis mindig is akart családot és már bőven volt abban a korban így valóra válna ez a célja. A kisutódot biztos be vezetné az autók világába.

-Itt vagyunk, ezek után ne várd azt, hogy én ajtót nyitok neked. - morogta majd kiszállva az autóból becsapta maga után feszülten az autót ajtaját.

Sóhajtva követtem őt és kiszállva azt vártam jelezze azt mehetünk. A brit végül némán indult el a kiépített épület felé.

-Hamilton vagyok, beszéltünk telefonon. - vigyorgott rá a recepciós hölgyre aki egyértelműen élvezte azt a híres Lewis Hamiltonnal beszélhet. -Add ide a személyid. - nézet rám morcosan amit én szó nélkül tettem.

Lewis továbbra is a pultra könyökölve beszélgetett a szőke nővel és nagyon úgy tűnt részéről ez egy fajta célzás és pimasz oda szúrás felém úgy nevezet enyhe bosszú. De mit tudtam én tenni?

Nem voltam én se jobb nála. Csendben tűrtem mert én voltam az aki lefeküdt Johnnal. Bár igaz nem volt sose kimondva az együtt lennénk, viszont mindketten éreztünk egymás iránt. Szeretett. De én féltem és én voltam az is aki elkövette az óriási hibát.

A férfit nézve azonban világossá vált, őt szeretem. Zavart ahogy rá nevet és mosolyog arra a nőre és igen féltékeny vagyok. De már tudom azt amit eddig is, de most még jobban nem akarom őt más nő mellet látni.

-Gyere mi jövünk. - intett kezével Lewis felém majd mikor mellé léptem kezét végig simította a hátamon majd keze meg állt a derekamnál. -Meg kell tudnunk az igazat, és talán most készen állok. -fújta ki a levegőt.

-Kérem, kövessék ezt az utasítást az első vizsgálathoz. - mondta még kicsit hangosabban a recepciós majd átadott nekünk egy irányító lapot.

Lewis szorosan mellém lépett, és keze melegen tartotta a derekamat., de éreztem rajta azt feszült az érintése. Ahogy beléptünk a vizsgálati szobába, a nővér egy barátságos mosollyal üdvözölt minket.

-Jó napot, kérem, üljenek le itt. - mutatott a vizsgálóasztalra.

Lewis kezét az enyémbe fogta, és igyekezett nyugtatni a helyzet. A nővér bejegyezte a szükséges adatokat, majd megkérdezte barátságosan mosolyogva.

-Kérem, mondja el, hogy pontosan hány hét terhes? - fúrta tekintetét az enyémbe.

-Nem vagyok biztos benne, nem tudom a pontos időpontot. - feszülten válaszoltam.

A nővér ezt követően egy ultrahangos vizsgálatot végzett, miközben Lewis állandóan figyelt, és próbálta nem túlzottan kifejezni a feszültségét. Az ultrahang készülék zümmögése és a képernyő villogása között egyre inkább várakozó lettem.

-Most látni fogjuk a kisbabát, és meg tudjuk állapítani, hány hetes is pontosan. - mondta a nővér, miközben az ultrahangos érzékelőt finoman mozgatta a hasamon.

Néhány perc múlva a képernyőn megjelent egy kis magzat képe, oda nézve bámultam az a kis apró lény az enyém volt az én kisbabám.

- Ön körülbelül hat hetes terhes. Gratulálok! - nővér kedvesen mondta.

-Köszönöm. - suttogtam miközben éreztem azt Lewis keze el engedte az enyémet.

-A kisbaba rendben van, két hét múlva találkozunk ismét a szokásos ellenőrzés miatt. - nyomta a kezembe a papírt valamint egy ultrahangos képet is.

-Szóval nem az enyém. - morogta Lewis mély hangon mikor ki értünk. -Én akkor kurvára futamon voltam! - mormogta majd az autó felé indult.

-Sajnálom. - suttogtam és elég kínosan éreztem magam, teherbe este bátyám haverjától.

-Csend! Inkább haladj és szállj be a kurva autóba! - kiáltotta miközben ő maga idegesen beült.

-Ezek után is engeded azt beüljek melléd? - suttogtam halkan.

-Édesanyám úriembernek nevelt fel akinek mindig tisztelnie és segítenie kell egy hölgyön, főleg ha terhes még jobban tisztelettel báni vele. Ez a te nagy szerencséd! - nézet oldalra rám és gyorsan le törölt egy könny cseppet a szeméből mire a szívem szakadt meg.

-Köszönöm. - suttogtam halkan vissza tartva a sírást.

-Bárkitől is vagy terhes nem hagyhatom azt át sétáld a fél városon a tömeg közlekedés pedig katasztrófa főleg terhesen. - suttogta miközben el fordította a kulcsot az autóban. -Nem lennék férfi ha ezt engedném.

Az út csendben telt majd mikor megérkeztünk Lewis ki pattant az autóból és mikor én is ezt tettem bezárta majd már sietett is el a saját része felé.

-És most? Mi lesz? Hova sietsz? - néztem utána.

-Nem lesz semmi, nincs semmi közünk egymáshoz! Haza hoztalak mert nem vagyok szívtelen aki Bécsben hagy egyedül egy terhes nőt az utcán. - fordult vissza felém miközben végig mért szemével. -De ezt te basztad el Adriana, nincs közünk többé egymáshoz, csak két szomszéd vagyunk semmi több! - fordult vissza és eltűnt miután a válla fölött egy utolsó pinlantást vetett rám, nagyon úgy tűnik, hogy utoljára.

xxx

Nyugalom, nincs még vége a könyvnek, bármi lehet még...