Royal Magic:Királyi Mágia [Befejezett]

38.fejezet

Föld Királyság

Larabell's POV:

Át teleportáltunk a Föld Királyságba. Egyből a palotába. A cuccaink amiket még a kráteren hagytunk azok már a szobáinkban voltak.
A kastély egész tágas volt viszont kivakította a szememet a sok zöld. Mindenhol indák, levelek és még sorolhatnám. A szobámmal is megelégedtem de ott is volt némi növény.

A katonák tudták hogy kik vagyunk így nem okozott nekik meglepetést hogy a palotában vagyunk. Gondolom jelzett nekik Beatrix hogy jövünk.

Délután körül megtámadtak minket a palota előtt. Megfogtam a kardom és a jogarom majd mind a hárman elindultunk a katonákkal.

A boszorkányok most kevesebben voltak mint a Tűz Királyságnál de mégis csak többen mint az én királyságomnál.

El is indult a harc és igazából döntetlenre álltunk. Eddig még senki sem esett el csak közülünk pár katona és a boszorkányok közül is csak néhányan.

Én egy fényboszorkával harcoltam. Megidézett egy napot én meg egy bitang erős fénnyel rendelkező csillagot és egymást vakítottuk. Jó ez kicsit furán hangzott de úgy képzeljétek el hogy ő ki akart engem vakítani és én is őt.

A boszorka közelebb jött hozzám én meg hátráltam. Megláttam magam mögött egy furcsa fát.
A fa nem állt egyenesen hanem kicsit görbén és szélesebb volt a törzse. Akár ez még jó is lehet.

Hátráltam majd amikor a boszi rám akarta volna dobni a napsugarat hogy megégjek akkor én elugrottam és az visszapattant saját magára és elégett. Egy pipa.

Nicole egy zeneboszorkánnyal harcolt akinek az a képessége hogy ha énekel akkor annak az adott embernek akinek énekel annak felrobban a füle.

Mikor elkezdett énekelni akkor Nicole befogta a fülét majd közelebb mentem a boszorkához és beleszúrtam a hátába a a kardom. A hangja eltorzult és egyből ki is szállt az ereje a testéből.

Viszont nem figyeltem hogy mögöttem is van valaki. Megfogta a nyakláncom és azzal folytogatott. Próbáltam ellenállni de addig szorított magához amíg le nem tépte rólam a nyakláncot. Döbbent arccal figyeltem hogy a Vénusz bolygó leesik és eltapossa a boszi.

Megállt az idő. A bolygóból egy csillag szellem lépett ki aki ő volt. Meglátott engem és egyre csak emelkedett felfele a levegőben én meg próbáltam elkapni a kezét de nem sikerült. A sírás kerülgetett. Azt mondta hogy a nyaklánc egy emlék amiben ő mindig velem lesz. A lelke volt a nyakláncban. És már soha többé nem láthatom.

A szelleme eltűnt és látható volt hogy a vörösen izzó pokolba került a lelke.

- DIEGO- ordítottam a szerelmem nevét és elöntött a sírás. Egyszer láttam őt ebben az életben. Akkor is csak a lelkét.

Az idő elindult és Nicola látta rajtam hogy sírok. Mivel megállt az idő és csak én láttam hogy mi történt ezért fogalma sem volt hogy miért zokogok.

- Larabell mi a baj? Gyere gyorsan mert ez a boszorkány megöl téged. És nem csak ő van itt. - mondta de a hangja olyan volt mintha víszhangzana a fejemben.

A düh és a szomorúság amit akkor éreztem hogy már többé nem láthatom Diego-t az a boszorkányra irányult. Felordítottam majd nekifutottam és darabokra vágtam a testét.

Mikor szétnéztem már nem volt egy árva boszorkány se. A katonák többsége túlélte a csatát. A kezem a vérben csöpögött. Nem volt más sebem csak a kezemet találták el.

- Larabell miért sírsz?- jérdezte egyszerre Theo és Nicole.
- Majd elmondom.

A kastélyban a szobámban gyülekeztünk és elmondtam nekik az egészet az elejétől. Igen, azt is hogy nekem nem ebben a generációban lenne a helyem.

- Szóval ez a Diego volt a te pasid- mondta Theo.
- Uhum.
- És adott neked egy nyakláncot amiben a lelke volt-felelte Nicole.
- Olyasmi.
- És te nem ebben a században születtél hanem egy másikban.
- Igen...

Mind a ketten egymásra néztek majd megöleltek.