Royal Magic:Királyi Mágia [Befejezett]

37.fejezet

Ég Királyság

Michael's POV:

Rubinával baktattunk felfele a dombon. Nem gondoltuk volna hogy ilyen messzire repítettek minket.

- Mennyit gyaloglunk még?
- Nem tudom.- válaszoltam majd kisgyerek sírást hallottam.

- Te is hallod?- kérdezte tőlem Rubina.
- Aha. Nézzük meg.

A lombfák felé vettük az irányt. Minél beljebb mentünk annál hangosabban hallatszódott a gyerek sírása.
Egy kisebb fa alatt találtuk meg. Fiú volt, olyan hat évesnek tippelném be. Rövid vöröses haja az arcába lógott. Kis kezével törölgette az arcát. Azt hiszem nemes szülőktől származhat mert olyan ruhát viselt mint egy úriember. Csak az a baj hogy ő nem boszorkány...nem is lehetett az hisz a boszorkányok csak nőneműek lehetnek és a varázslatokból szaporodnak.

Elmagyarázom. Ha van egy boszorka aki szeretne gyereket, de nem fogadják el a többi ember akkor a saját varázserejéből teremt magának egy gyermeket. (aki szintén lány lesz) A gyermekének az (nem igazi) erejét nem tudja meghatározni szóval bármilyen képességű lehet az utódja.

A kölyök felnézett ránk. Kisírt, ijedt barna szemei voltak de olyannyira hogy már én is könnyezni kezdtem.

- Szia! Hogy hívnak?- kérdezte Rubina a gyerektől.
- Hugo vagyok- szipogta.
- Mi történt? Miért sírsz?
- Apa meghalt a boszorkányok elleni csatában és anyám már hét éve elment- felelte sírva
- Hogy hívták az apukádat? -kérdeztem
- Wyatt. Wyatt Thompson.- felelte a kisfiú majd megint sírva fakadt.

Rubina rámnézett és telepatikusan azt üzente hogy nem fogadjuk e örökbe. Kicsit távolabb mentünk a kisfiútól majd négyszemközt beszéltem Rubinával.

- Nem, szerelmem. Nem fogadhatjuk örökbe- mondta suttogva.
- De miért? Elvesztette a szüleit és most árva.
- Rubina- fogtam meg a vállát. - Kitudja hogy mi is életben maradunk e. Ha örökbe fogadjuk Hugo-t és túlságosan is ragaszkodni fog hozzánk és ha mi mind a ketten meghalunk akkor igazából csak rosszabbat tennénk vele.
- De...
- Nincs de. Kérlek. - fogtam meg a kezét majd hosszasan a szemébe néztem. Láttam rajta hogy nincs szíve itthagyni a fiút de kitaláltam valamit.
- Tudod mit? Elvisszük az árvaházba és ott majd hátha örökbe fogadják. Hidd el ott jobb lesz neki.
- Jó- felelte Rubina szomorúan.

- Hugo gyere, elviszünk téged az árvaházba és hátha ott új szülőkre lelsz- mondta Rubina.
- Nem akarok. Anyát és apát akarom.
- Nyugodj meg. Anyukád és apukád ott fentről vigyáznak majd rád azt garantálom -felelte Rubina majd a kezét nyújtotta a kissráchoz.
- Figyu, az árvaházban legalább biztonságban vagy. Itt az erdőben bármi előjöhet. - feleltem majd Hugo bólintott és megfogta Rubina kezét majd elindultunk a városba.

Húsz perc múlva oda is értünk az árvaházhoz. A kis Hugo megölelt minket majd lassan bevitték az árvaházba.

Hazamentünk (mármint Rubináék otthonába) majd este amikor már aludni készültem volna hallottam hogy Rubina sír. Bementem a szobájába majd megkérdeztem mi a baj.

- Csak annyira fáj hogy vannak ilyen gyerekek...
- Nyugodj meg. Lesznek új szülei. Jól döntöttünk.
- Döntöttél. Én nem akartam árvaházba vinni. De igazad van. Ha tegyük fel, mégiscsak meghalunk akkor Hugo-nak nem lenne otthona.

Letöröltem az arcáról a könnyeit majd megcsókoltam. Mosolyogva nézett fel rám majd jó éjszakát kívánt én meg visszamentem a szobámba aludni.