[BEFEZEZETT] Bűnhődés III. - Mindent meg tudunk bocsátani?

XII/II.

Kornél

 
október 26.

– Mit mondasz? – kérdezek vissza. Izabella kétségbeesett tekintettel néz rám, mintha azt kérné, ne bántsam, hogy ne haragudjak rá. Tenyerét a szájára szorítja, mintha így el tudná fedni, hogy zokog. – Izabella? – mordulok rá, amitől összerezzen. Nem akarom bántani. Nem szabad kiabálnom.

Odanyújtja nekem a papírt, amit eláztattak a könnyei. Végigfutom a szememmel.

A vizsgált minták analízise alapján megállapítható, hogy 99,99% a valószínűsége annak, hogy Pálfy Ferenc és Hidasi Kornél szülő-gyermek kapcsolatban áll egymással.

Összeomlik velem a világ. Hullámozni kezd velem a padló, sav marja a torkomat, görcsben áll az összes izmom, de csontszáraz a szemem.

El kell mennem. Egyedül kell lennem.

Bevágom magam mögött az ajtót, elmenekülök az elől, hogy szembe kelljen néznem a valósággal. Hogy hazudott nekem az a nő, aki megszült. Hogy másnak hittem magam, mint aki valójában vagyok.

Miért hazudtál nekem, Anya?

A régi szobámba megyek, és leülök az ágyamra. Gyűlölöm ezt a helyet, főleg, hogy nem is volt igaz a gyerekkorom.

Minden világosult bennem. És minden olyan könnyedén nyert értelmet. András csak védeni akarta azt, ami az apjáé volt. Ami az enyém sosem lehetett volna. Mert nem vagyok Hidasi.

Ajtó csapkodásokat hallok, biztosan keresnek, de nem találnak. Nem akarok senkit sem magam mellé. Úgy érzem, mintha én is hazudtam volna nekik. Nem az vagyok, akinek harminckét évig ismertem magam. És az anyám meg az apám meg a testvérem sem az, akiket eddig ismertem.

Kinyílik az ajtó. Az ellenfényben nem látom az arcát, csak a sziluettjét, de tudom, hogy a szerelmem az.

– Ugye, te sosem fogsz elárulni? – kérdezem, és ekkor csordul ki a könnyem. Eddig nem engedtem neki, most, hogy tudom, gyenge lehetek, elengedem magam. Izabella hozzám sétál, és leül mellém az ágyra. Megfogja az arcom, és megcsókol. Ajkunk egymásba forrva ragad, Izabella segít nekem lélegezni. A számba fújja a levegőt. – Te sosem fogsz engem elárulni.

– Túl leszünk rajta, Babám. Ezt is kibírjuk.

– Hazudott nekem, Izabella. Az anyám, aki a legfontosabb volt nekem. Ő tudta, hogy miért kellett szenvednünk, de sosem mondta el. Magamban kerestem a hibát, nem értettem, mitől vagyok én kevesebb, mint András. Egyszerűen nem értettem, hogy apám miért nem szeret, hiszen a fia voltam. De nem voltam a fia. A felesége hűtlenségének a végterméke voltam. A bizonyíték arra, hogy a nagy politikai és gazdasági vezér megbukott mint férfi. Ahányszor csak rám nézett, mindig az jutott eszébe, hogy Anya mással is volt. Ferenc Andor barátja és üzlettársa volt, de hátba támadta, elcsábította a feleségét, aki állapotos lett velem.

– Találtunk a széfben lévő papírok között néhány levelet, amiket anyukád kapott Ferenctől. Meg néhány olyat is, amiket anyukád nem küldött el neki. Kornél, beleolvastam azokba a sorokba, és tudod, azt kell mondanom, hogy ez nemcsak egy kaland volt közöttük. Anyukád úgy halt meg, hogy mindig őt szerette. Szerelemből születtél, Kornél, nem egy hűtlenségi végtermék vagy.

– Nagyszerű! Most örülnöm kéne, Bébi? – kérdezem szemrehányóan, de meg is bánom. Nem szabad így beszélnem a feleségemmel. Ő nem tehet erről az egészről, csak segíteni akar nekem. Velem együtt nyaldosni a sebeimet. – Ne haragudj rám – bújok oda hozzá. Izabella elhanyatlik az ágyamon, én meg a mellére hajtom a fejem, és hallgatom a szívverését, mert ez az egyetlen dolog a gyermekünkön kívül, ami igazi és meghamisíthatatlan.