[BEFEZEZETT] Bűnhődés III. - Mindent meg tudunk bocsátani?

V/II.

Kornél

szeptember 18.

– A Margit-szigeten voltunk, randizni mentünk. Fél hatig maradtunk, mert Izabella azt mondta, hogy éhes, ezért visszajöttünk a kerületbe, hogy elmenjünk egy étterembe. Az utcán sétáltunk, amikor ránk lőttek. Három lövés volt – ismétlem legalább nyolcadjára Emíliának. Miután ma reggel elmúlt az altató hatása, felébredtem, és azóta a tegnap történtekkel zaklat. Igen kevés dologra emlékszem, de annak a három fegyver dördülésnek a hangja mélyen az emlékezetembe vésődött, és azt hiszem, kísérteni is fog még egy darabig. – Az első, azt hiszem, az előttünk lévő falba fúródott. Mivel biztos voltam benne, hogy ezzel még nincs vége, Izabellát megkerülve teljes testemmel takarásba helyeztem. Ő állt közelebb a kövesúthoz, én az épületek felőli oldalon sétáltam. Őt célozták, nem engem, legalább is azt hiszem, így a logikus. A második lövés talált el, ezután rántottam le Izabellát a földre. Rajta feküdtem, egyrészt, mert védeni akartam, másrészt mert szerintem nem is tudtam volna leszállni róla a fájdalmam miatt. Leadtak még egy lövést, aztán elmentek. Fekete autóval voltak, de többre nem emlékszem. Nem tudom, mennyi idő telt el mire az első ember megjelent, és mentőt hívott, de Izabella képtelen volt megmozdulni. Mivel nem tudtam, hogy a vér rajta az enyém-e vagy az övé, így azt hittem, az első lövés eltalálta. Meredten bámult maga elé, közben zokogott, és azt hajtotta, hogy szeret. Sosem láttam még ilyennek, teljesen összeroppant – felelem halkan. Összeszorítom a szemem, és hagyom, hogy kicsorduljon belőle a könnyem. Ahányszor csak eszembe jut Izabella üres, kétségbeesett tekintete, mindig megszakad kicsit a szívem. – Ugyanezt mondtam a rendőröknek is – veszek erőt magamon. – Ők is csak abban reménykednek, hogy Izabella talán többre emlékszik, de meggyőződésem, hogy olyan sokkot kapott, hogy még a nevét sem tudta volna megmondani tegnap délután. Nem hiszem, hogy bármit is képes lenne felidézni a történtekből.

– A rendőrök azt mondták, hogy amint felébred, őt is ki fogják hallgatni, de ők sem sok esélyt adnak arra, hogy többre emlékszik, mint te. Lehet, hogy orvos, és sok brutális dolgot látott már, de arra senki sem lehet felkészülve, hogy lelövik a férjét nappal az utcán – rázza meg a fejét Emília lemondóan. – Egyelőre még csak azt tudták megállapítani, hogy a golyók átmérője kilencmilliméteres. Tamás elintézte, hogy rendőri felügyeletet kapjatok, míg ki nem derítik, hogy ki az elkövető. Komolyan veszik az ügyeteket, és megpróbálnak a lehető legtöbbet megtenni azért, hogy elkapják azokat a férgeket, akik ezt tették veled – feleli kőkeményen. Soha nem láttam még Emíliát ilyen határozottnak. Rettenetesen aggódott miattunk, de mára ez leginkább bosszúvá korcsosodott. Azt hiszem, most hidegvérrel lenne képes végezni a fegyveresekkel. Bennem nincs bosszúálló szándék, inkább csak a miértre szeretném tudni a választ. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy Izabellát sikerült megmentenem a golyótól, engem pedig csak egy talált el, és az sem veszélyes helyen. Tudom, hogy mindketten meghalhattunk volna, így még ha nem is vallanám be senkinek, magamhoz térésem után elmormoltam egy halk imát.

Nicolas ront be a szobába feszült tekintettel, arca gondterhelt és hullafehér. Halvány kékszínű ingjén alig marad szabad felület, a karján kívül az egész mellkasát és a nadrágját is vér borítja. Mindkét könyökhajlatánál kötés van.

– Jézus Isten! – sikolt fel Emília. – Mi történt veled, Nicolas? – kérdezi rémülten. Felugrik a székből, odafut a szerelméhez, de ő távolságtartóan maga elé emeli a kezét, így védi ki az ölelést és fogdosást. Sorban kigombolja az ingjét, aztán összegyűrve a padlóra dobja. Leroskad a mellettem álló székre – oda, ahol az előbb még Emília ült. Kezébe temeti az arcát, s így közelről látom a körmeire tapadt megalvadt vért. A szívem egyre hevesebben dübörög, mert tudom, hogy Izabellánál volt. Ő látogatta a kedvesemet, az éjszakát is mellette töltötte. Körülbelül egy órája ment el újra, azt mondta, vele lesz, mert az orvos szerint a nyugtatók hatása ma reggelig tart. Emília és én is azt hittük, azért van olyan sokáig távol, mert Izabella felébredt.