A Kvidditch Királynő

67. Fejezet✓

Másnap reggel úgy éreztem magam mint akin átvágtatott három kentaúr csorda. Hogy is mondjam. Aludtam már jobban és pihentetőbben az is biztos. Szinte minden apróbb neszre felébredtem amit az erdei állatok okoztak.

Miután mindannyian felébredtünk és elfogyasztottunk a reggelinket próbáltuk kitalálni, hogy hogyan is tudnánk elpusztítani a nyakláncban lévő lélekdarabot.

-Tényleg semmi iránymutatást nem hagyott Dumbledore amin elindulhatnánk?-kérdezem.

-Nem. Semmit, csak azt hogy el kell őket pusztítani hogy utána Tudjukki is gyenge legyen. De sajnos azt már nem tudta elmondani, hogy hogyan tegyük-válaszolja Harry.

-Hát mivel senkinek sincs jobb ötletet, próbáljunk meg különböző átkokat. Hátha jutunk valamire-mondja Hermione mire mi bólintunk majd elindulunk ki a sátorból mind a négyen.

A medált Harry letette egy farönkre majd mindannyian biztonságos távolságba sétáltunk hogy nekünk biztosan ne legyen semmi bajunk.

-Te kezded!-mondja Hermione Harry-re nézve.

-Descendo-int Harry a pálcájával a medál felé mire az robban egyet majd arrébb repül.

-Piroinito-próbálkozik Hermione de azáltal sem lesz a medálon semmi sérülés.

-Confringo-próbálkozom én is de én sem járok sikerrel sajnos.

-Expulso-próbálkozik ismét Harry-Diffindo! Reducio!-sorolja folyamatosan az varázsigéket de egyik sem használ és a végére már látszott, hogy idegből csinálja.

Miután rájött hogy ez így nem fog sikerülni fogta és a nyakába akasztotta.

-Mit csinálsz?-kérdezte Hermione.

-Ki kell derítenünk hogy lehet megsemmisíteni-mondja Harry.

-Ez eléggé furcsa. Dumbledore elküldött megkeresni ezeket de nem mondtam, hogy mit csinálj velük. Ez nem különös?-kérdezi Ron mire Harry csak megfordul és elindul a sátor felé.

-Nyilván nem volt tervben az hogy Piton megöli-mondom majd én is elindulok a fiú után-Hé! Ne add fel! Majd csak kitalálunk valamit-ülök le Harry mellé a sátorban.

-De annyira zavar hogy nem tudok vele mit kezdeni. Soha nem lesz vége és az én hibám lesz-mondja Harry a medált forgatva.

-Figyelj! Mind a négyen gondolkozunk rajta. Valamelyikünknek csak eszébe jut valami. Soha ne mond hogy soha! És nyilván nem a te hibád lesz. Ez már nagyon régen elrontódott. Már akkor mikor mi még nem is létezünk-fogom meg a kezét és nézek mélyen a szemébe-A varázslóvilágnak szüksége van rád!-teszem hozzá.

-Majd meglátjuk. Most ha nem egyedül lennék-mondja majd fog valamit és elindul ki a sátorból.

Mivel nem volt jobb dolgom így elővettem a Dumbledore által rám hagyott könyvet és tollat​​és kiültem az egyik fa tövébe hogy végre lássam hogy mit hagyott rám a volt igazgató. Ahogy kinyitom a könyvet a legelső oldalon egy üzenet fogadott.

"A lánynak akire tudom, hogy a barátai mindig számíthat és a vérében van a küzdés!"

A mondat végén még egy toll minta volt rajzolva. Vagyis nem volt teljesen befejezve így valamilyen belső ösztönnek kiváló odaérintettem a főnixtoll végét a könyv lapjához és befejeztem a rajzot. Amint végeztem az írás végét.

"...és a vérében van a küzdés és e könyv kulcsa"

A mondtat végén már egy vízcsepp és egy varázspálcákból kitett keresztet rajz volt látható. Ahogy jobban megnéztem rájöttem, hogy a pálcákból álló kereszt az pontosan mint ami a könyv borítóján van.