Egymillió fontos bébik

11.1 Apja fia

London, London Euston pályaudvar, április vége

– Ne izgulj már ennyire – nyugtatta Spike a barátnőjét, de hiába, ő továbbra is idegesen szüttyögött a táskájával.

– Csak nem akarok semmit a vonaton hagyni – válaszolta, viszont az arca elárulta. Beharapott ajkakkal kémlelt körbe az üléseken, csekkolta a telefonját, majd kipillantott az ablakon. Spike még mindig a helyén döglött, és esze ágában sem volt elkezdeni készülődni, míg meg nem pillantja az Euston pályaudvar fekete, szögletes épületeit. Szerény tapasztalata szerint addig még jó öt percet kellett várniuk.

– Kijönnek elénk a peronra is?

– Ja, anya azt írta, már ott állnak. Nem értem, mire ez a felhajtás, metróval simán eljutunk Charlotte-hoz.

– Aham...

– Ne izgulj, nem fognak tesztelni, vagy ilyesmi. Mondtam, hogy anyám a leglazább szülő, akit ismerek. Apámmal is jól ment minden.

– Igen, ő kedves volt.

– Hát akkor meg?

– Nem is tudom... Ők a családod nagyobb fele.

– Én egyszerre találkoztam mindkét szülőddel, de simán mentek a dolgok.

– Jó de te... más vagy.

– Más? – csúszott kicsit előrébb az ülésen Spike. – Mármint ugye nem furán más? Szóval ez egy pozitív jelző.

– Persze, hogy az! Te olyan jól feltaláld magad, még azt is rögtön levágtad, mikor kell nevetni apának a dög unalmas történetein. Ehhez képest én olyan esetlen vagyok.

Spike inkább szégyenlősnek nevezte volna. Clare egész vacsora alatt csak akkor beszélt, ha Hank kérdezte, valamint aranyosan próbálta leplezni, hogy alig értett valamit Ivan angoljából.

– Amikor elhívtalak randira minden voltam, csak magabiztos nem...

– De akkor is baromi cukin voltál esetlen.

Ezt a választ Spike végül is elfogadta, bár a "cuki" horzsolta az egóját. Magához húzta Clare-t, hogy meghálálja a bókot egy csókkal, egyben kihasználja az alkalmat, hogy még zavartalanul megteheti, és nem csüngenek rajta az anyja és a húgai kigúvadt szemei. Viszont a vonat épp abban a pillanatban kezdett el lassítani, ezért Clare úgy pattant fel a székről, mintha rugóra ült volna.

– Megérkeztünk! – állapította meg feleslegesen.

Spike is kénytelen volt feltápászkodni, összeszedte a cuccaikat, és mire a vonat teljesen megállt, már az ajtóban rostokoltak. Clare talán úgy döntött, jobb minél előbb túlesni a dolgokon, ezért siettette ennyire a találkozást a szülőkkel.

Sötétszürke fellegek gyűltek a pályaudvar felett, borús és szeles idő fogadta őket a peronon. Nemrég eshetett is, mert nedvesen csillogtak a térkövek. Több tucatnyian ácsorogtak az érkezőre vagy egy másik vonatra várva.

– Ott vannak! – Clare szúrta ki Spike szüleit először, és óvatosan oldalba bökte a fiút. Spike integetett a távoli sziluetteknek, és magában sóhajtott. Persze a két húgának is jönnie kellett, ki nem hagyták volna Clare és a család első találkozását...

Miranda lelkesen visszaintegetett nekik, majd valahol félúton találkoztak, miközben Spike-on is úrrá lett némi lámpaláz, pedig tök lezsernek és feszültségmentesnek képzelte el a jelenetet. Azon kapta magát, hogy többször is elpróbálja magában, hogyan mutatja majd be mindenkinek Clare-t...

De végül Amy letaglózó ölelése miatt egy hangot sem bírt kinyögni.

– Spike! – visította hozzá a húga kötelező jelleggel.