Egymillió fontos bébik

3.1 Gazdag élet küszöbén

London, Horace Landon birtoka, október közepe

- Szóval tényleg állást ajánlott neked? - Miranda nem kertelt, azonnal nekiszegezte Leytonnak a kérdést. Férje szája széle enyhén megrándult, meg mintha kerülte volna a tekintetét?

A kertben álltak a szépen nyírt bukszusok között, a nap már alacsonyan járt, épp csak nem bukott le a platánfasor mögött, és bár az eső elállt, a szél kezdett feltámadni, ezért az összes gyerek fázott és nyűgös volt. Még Spike is. Miranda fél órája parancsolta ki őket a kertbe, és inkább rótta velük a birtokot alig tíz fokban, minthogy még egy kínosan kellemetlen családi beszélgetést átvészeljen odabenn. Miután Cynthia távozott, Harold tett meddő próbálkozást a bájcsevejre, és versengtek, kinek van kevésbé ínyére a dolog.

A birtokhoz egy egész lovarda is tartozott, ezért míg Leyton Sammel tárgyalt, ő a gyerekekkel a gyönyörű, gesztenyebarna állatokat csodálta. Már alig várta, hogy kifaggassa Leytont a lovagló tudásáról, de nem most...

- Mi lenne, ha ezt inkább a kocsiban beszélnénk meg? Vagy a legjobb lenne otthon...

- Remélem, nem várod el tőlem, hogy négy órát üljek melletted, anélkül, hogy megszólalnék.

- Akkor csak induljunk el.

Így tettek. A tervezett négy vagy vágyott kettő helyett ötkor gördültek ki a kovácsoltvas kapun. Még rá se kanyarodtak az autópályára, halk szuszogás ütötte meg Miranda fülét, és a visszapillantóban látta, hogy Amy a gyerekülés támlájának vetve a fejét, félig nyitott szájjal alszik.

- Anya kapcsolj valami zenét! - utasította Katie, úgyhogy benyomott egy rádióadást, majd még vagy ötön végigzongorázott, mire a lánya elégedett volt a zenével. Spike-ot legalább nem kellett szórakoztatni, megint azzal a furcsa vigyorral az arcán gépelt a telefonján, amit Miranda nem először látott tőle a napokban.

Leyton közben rendületlenül nézett ki az ablakon, mintha a zajgátló falak vagy a szántóföldek olyan marha érdekesek lennének.

Miranda igyekezett felvértezni magát a beszélgetésen elhangzott minden eshetőségre. Egy biztos, az ő ösztönös válasza egy ilyen szituációban az lenne, hogy Sam nyugodtan foghatja az ajánlatát és eltemetheti a két Landon mellé, merthogy ő többet a LÉN közelébe sem megy. De Miranda nem Leyton. Ha férje végleg szakítani akart volna az előző munkahelyével, zálogházba adja a gyűrűjét és a meghívást is visszautasítja.

Miranda önkéntelenül megrázta a fejét. Már megint keveri a Landonokat a LÉN-nel... Mondjuk ennél a családnál nem mindegy? Az a cég elsőbbséget élvez az érzelmi kötelékekkel szemben.

És árulkodó volt az is, hogy Leyton hallgatott. Ha ő is csípőből visszautasította volna a jelenlegi vezérigazgató ajánlatát, ezzel indítja a beszélgetést. De nem mondott semmit...

Vagyis, ha nem is fogadta el azonnal, erősen fontolóra vette az ajánlatot, bármilyen pozíciót ajánlott is fel neki Sam.

Mirandát pedig már most elfogta a düh, pedig még egy kurva szót sem ejtettek arról az ominózus tárgyalásról!

- Ugye tudod, hogy már tíz mérfölddel túllépted a sebességhatárt?

És volt képe így indítani a beszélgetést!

- Mit mondott neked Sam? - ignorálta Leyton kommentjét a vezetési stílusával kapcsolatban.

- Állást ajánlott. De gondolom, erre számítottál. Miranda, a sebesség...

- És elfogadtad, igaz? Csak mert gyanúsan, túl gyanúsan nem akarsz róla beszélni.

- Inkább otthon beszéljük meg.