Egymillió fontos bébik

11.4 Apja fia

Brenton lakása, Bexley, London, április vége

- Mi van?

Alex egy magas, vállas srác volt, sötét, göndör fürtökkel, és alig nézett ki idősebbnek Brentonnál. Gyanakodva lesett ki a lakás ajtaján, majd a tekintete végigsöpört Mirandáékon.

- Hali, Alex! Képzeld, van egy kis gond - szólt Brenton kínosan vigyorogva.

- Ő a szipirtyó anyád? Végre eljött érted?

- Add vissza a nevelőapám laptopját, te gyökér! - vágyott a szavába Spike, pedig megígérte Mirandának, hogy meghúzódik a háttérben, és hagyja az anyját intézkedni. A nő egyszerűen nem tudta lebeszélni róla, hogy vele jöjjön. Nem indokolta meg, miért ragaszkodik ennyire hozzá, azon kívül, hogy unatkoznának Clare-rel a lakáson, Miranda pedig nem mert vele leállni veszekedni. Így is érezte, mennyire labilis most a viszonyuk, bár Spike nem emlegette fel az előző este történteket. Csak egészen meglepő eltökéltséggel akarta visszaszerezni a laptopot.

- Hát... ő a laptop tulaja. Vagyis... a férjéé a laptop - vallotta be Brenton.

- Baszd ki! - állapította meg Alex, és rájuk csapta az ajtót, majd még egy retesz hangja is megütötte a fülüket.

- Ne már, Alex! - kiáltotta el magát Brenton.

Miranda hangosan felsóhajtott. Hiába győzködte magát a majd egyórás vonatút alatt, amíg kiértek Bexleybe, hogy ezúttal szerencséjük lesz. Hiába reménykedett, hogy csak felkeresik ezt az Alexet, elmagyarázzák a helyzetet, és a srácba szorul annyi józan ész, hogy akadékoskodás nélkül visszaadja a számítógépet.

- Most akkor mi van? Hívjuk a zsarukat? - fordult felé tanácstalanul Spike.

- Ne-nehogy! - emelte fel a kezét Brenton, majd kétségbeesetten kezdett el dörömbölni az ajtón. - Alex, ne csináld már, baszd ki!

- Háromig számolunk, te seggfej! - tette hozzá Spike is. Clare csendben állt kicsit hátrébb, talán még mindig nem fogta fel, milyen drámai fordulatot vett a családbemutatós hétvégéje.

- Alex, ha beengedsz minket, és átadod a laptopot, nem lesz rendőrségi ügy a dologból - igyekezett Miranda a józan hang lenni, és kezdett aggódni, hogy azok a szomszédok, akik nincsenek munkában, ki fognak nézni a lármára.

- Ellenkező esetben viszont hívjuk őket, és rátok rúgják az ajtót! - tette hozzá Spike a legnagyobb jóindulattal aláaknázva Miranda minden kísérletét, hogy békésen megoldja a helyzetet.

- Ne mondj neki ilyeneket, mert kiugrik az ablakon! - figyelmeztette Brenton idegesen.

- A negyedikről?

- Mit rejtegettek még? - kérdezett Miranda vissza elhűlve.

- Fű? De nem olyan sok ám! - szólt Brenton elvékonyodott hangon, Spike pedig elborzadva nézett le rá. - Alex...! Nem zsaruk, de tényleg! Csak a laptopért jöttek - könyörgött tovább, és akkor végre újra motozást hallottak, majd Alex ismét résnyire nyitotta az ajtót.

- Tényleg csak a laptopért jöttek? - nézett ki bizalmatlanul, a tekintete végül Mirandán, mint egyértelmű felnőttön állapodott meg. A nő ösztönösen érezte, végre fogást találtak rajta. Brenton váltig állította, hogy Alex nem veszélyes alak, csak egy átlagos srác, nulla szülői segítséggel és rengeteg diákhitellel.

- Amint megkapjuk, már lépünk is - szólt a lehető leghatározottabb hangon, majd Alex végre egészen lassan és enyhén nyikorogva kitárta előttük az ajtót. A biztonság kedvéért Miranda megtapogatta a zsebét, hogy megvan-e még a telefonja, ha hirtelen elő kellett volna kapnia.