- 𝐃-𝐃𝐚𝐲 - (𝐀𝐠𝐮𝐬𝐭 𝐃 𝐟𝐟.) /Javítás Alatt/

- 18.rész -

*Múlt*

"-Apa! Elviszel ma is a játszótérre? - ugrálgattam a kezemben a kedvenc labdámmal apám előtt.

-Ma fontos elintéznivalóm kicsim, de mindjárt itt van Hobi és vele lemehettek. - simogatta meg a fejem búbját. Szemem rögtön felcsillant legjobb barátom nevére.

-Mikor? Mikor? Mikor? - kérdezgettem folytonosan apámat majd hirtelen csengettek. Csak úgy sprinteltem az ajtóhoz.

-Szia Yana! Jó napot kívánok Yana apukája! - mosolygott szélesen a fiú.

-Menjünk Hobiiii! - ugrottam a nyakába köszönésként majd húzni kezdtem. - Mentünk Apu! Majd jövök! - kiáltottam hátra a vállam fölött, mielőtt bezártam volna az ajtót.

-Vigyázzatok magatokra! Jó szórakozást és majd megyek értetek! Sziasztok! - ordította utánunk Apa.

Boldogan labdáztunk Hobival mikor egy csapat gyerek jött oda hozzánk.

-Beszállhatunk mi is? - kérdezték egyszerre.

-Persze! - válaszolta vidáman Hobi, mire én is helyeslőn bólintottam.

-Szuper! Akkor alkossunk két csapatot és focizzunk! - vette ki a kezemből hirtelen egyikük a labdát.

-Hé! Az az én labdám! - kiáltottam rá a fiúra. Szemeimbe már a könnyeim gyűlni készültek.

-Ha a tiéd, meghalni is képes lennél érte? - nézett rám egy ördögi mosollyal. Megszeppenve néztem a fiúra. Semmit nem tudtam mondani. Felnevetett. - Látod! Ha annyira fontos lett volna neked, akkor meghalni is képes lettél volna érte."

*Jelen*

Ha fontos nekem valami, akkor élet-halál harcba invitál a sors? De még, ami ennél is fontosabb. Mindig a saját életem vagy semmi a feltét. A sors keze sosem lesz kegyes hozzám, igaz?

-Kezdjétek! Fegyvert használhattok, amit a mellettetek lévő asztalon találtok. - mondta D. Egyszerre bólintottunk.

Brian egy kést választott, amit felém tartott.

-Köszönj szépen, annak amiben életed fogod veszteni! - nevetett fel. Engem teljesen hidegen hagyott. Én egy kis tört vettem el a tálcáról. Valamiért rögtön ez vonzotta a tekintetemet. A nyelén gyönyörű ezüstös díszítés volt. Végig húztam rajta az ujjamat. Hasonlított apám egyik tőrjére, amit mindig magával hordott bárhova is ment.

-Látszik mekkora szerencsétlen vagy! - röhögött ki a fegyveremre mutatva – Azt választva a teljesen biztossá tetted a saját halálodat.

-Majd meglátjuk. - forgattam meg a kezemben a kis fémet.

-Látni már csak én fogom kettőnk közül. Te nem. - mondta majd felém kezdett el rohanni feje fölött tartva kését. Rá sem nézve léptem egyet oldalra. Mondanom sem kell mellettem esett a földre.

-Ne szórakozz velem! - ordított rám torka szakadtából, mire a lelátón hangos nevetés tört ki.

-Mondtál valamit? - néztem le a fiúra. Közelebb hajoltam hozzá, amit utólag megbántam. Brian két kezével nyakamat ragadta meg és fojtogatni kezdett.

-Te már soha többé nem fogsz mondani semmit! - vigyorgott szélesen. Fuldokolni kezdtem.

Egy ötlettől vezérelve jól ágyékon rúgtam majd kigáncsoltam és hasra teperve egyik kezét a lapockájához szorítottam.

-És látod még semmit sem kellett bevetnem ahhoz, hogy leteperjelek. - nevettem fel. Hirtelen kicsúszott alólam majd hátamra fordított. Most ő került felülre. Két lábával karomat szegte, miközben kezével kését tartotta.

-Itt a vége, fuss el véle. - mondta majd egyre csak közelített a fémmel.

Arra bizony nem gondolt, hogy baromira hajlékony vagyok, amit most ki is használtam. Lábaimat hirtelen nyakába fontam majd hátra kezdtem húzni. - Mi a...? - nézett kikerekedett szemekkel rám.

-Ne becsüld alá az ellenségedet! - löktem le magamról majd elkezdtem leporolni magamat.

-Te pedig ne légy figyelmetlen! - vágott meg hirtelen. Most komolyan ezzel akart visszavágni? Ez nevetséges!

Felnevettem és a sebemhez nyúltam.

-Ennyi? Ennyi telik tőled? Azt hittem, azért... - húztam fel szemöldökömet, azonban látásom homályosodni kezdett a fejem meg egyre jobban fájni. Mi történik velem? Nem hinném, hogy a gyógyszertől lenne. Hirtelen zsebemhez nyúltam. Nem volt ott a dobozka, amire most szükségem lett volna. Most mi tévő legyek?