L.S. Oneshot fordítások (smut)

Don't Blame Me

Harry aznap olyan szörnyű egyetemi napról jött haza, a vizsgája szarul sikerült, annyira felkészültnek és büszkének érezte magát, de az igazság csak az, hogy amint ott volt, minden tudása elszállt.

Túl sok volt a kérdés, túl konkrétak és túl nehezek voltak.

Pánikba esett, vele ez sosem fordul elő: az a fajta nyugodt típus, aki lépésről lépésre halad végig a dolgokon és ez mindig segített az ilyen helyzetekben.

Nos, ezúttal nem így volt és olyan kudarcot érzett, hogy csak sírni akart az egész alatt.

De a fiúk nem sírnak, igaz?

Így hát várt, amíg el nem ment.

Amint vége lett a vizsgának, hazaért, nem törődött azzal, hogy az aznapi leckéket végignézze, utálta halogatni őket, de ugyanakkor nem is figyelt volna, szóval minek is foglalkozott volna vele egyáltalán.

Louis, a legjobb barátja általános iskola óta, ott várta őt a nappalijuk kanapéján.

- Hazza! Hogy ment?

Kérdezte mosolyogva, mindig is olyan támogató volt egész életében, Harry tényleg szerencsés volt, hogy egy ilyen ember volt mellette.

- Szarul, ezúttal tényleg kínos volt.

- Annyira sajnálom Harry.

Mondta igazán feldúltan, mert bántotta ahogy a göndör érezte magát.

- Biztos vagyok benne, hogy bármi is legyen, meg fogod csinálni, annyi más alkalom van még, hogy átmenj. Tudom, hogy azonnal meg akartad csinálni, és olyan keményen dolgoztál, de megígérem, hogy hamarosan meg fogod csinálni.

Komolyan gondolta, Harry tudta, csak nagyon szüksége volt egy kis egyedüllétre.

Nem akarta, de ugyanakkor mégis akarta.

Volt ennek egyáltalán értelme?

Valószínűleg nem, de nem volt kedve túlgondolni a túlgondolkodást.

- Biztos vagyok benne Lou, köszönöm, hogy ilyen csodálatos vagy, ha kellek megtalálsz a szobámban

Louis mosolyogva bólintott, tudta, hogy mindig is ilyen volt, szüksége volt valamikor arra, hogy feldolgozza, ha a dolgok nem úgy alakultak, ahogyan eltervezte.

Harry mindig is nagyon szervezett és szorgalmas volt, a kudarc nem tartozott a lényéhez, ezért csak akkor érezte így magát, amikor megtörtént.

- Haz?

Kérdezte, mielőtt elhagyta volna a szobát.

- Csak ne feledd, hogy nem vagy vesztes, soha.

Harry bólintott anélkül, hogy megfordult volna, majd távozott.

Eltelt néhány óra, és Harry még mindig nem jött ki a szobájából.

A kék szemű fiúnak jó ötlete támadt, miközben az uzsonnáját ette, és alig várta, hogy elmondhassa, ezért kopogott az ajtón és bement, mielőtt még választ kapott volna.

Harry épp az ágyán hűsölt, a fejhallgatója be volt kapcsolva, a zene pokolian hangos volt, az egyiket lehúzta a füléről, és kérdőn nézett Louisra.

- Van egy elképesztő ötletem

- Az elképesztő ötleteid megijesztenek, legutóbb majdnem letartóztattak minket.

- Baleset volt! Ugh mindegy, mi lenne, ha elmennél egy lazító zuhanyra, és ha végeztél, megmasszíroználak? Mindig mondod, hogy szeretnél egyet, és bár nem vagyok profi, utánanéztem és nem túl nehéz